ismertető

Felsőbánya a szatmári bányavidék egyik legjelentősebb nemesérc kitermelésből élő települése volt. Főleg aranyat és ezüstöt termeltek ki. A település korai történetéről alig maradt fenn információ, de annyit biztosan lehet tudni, hogy az itt letelepedők már a korai időktől kezdve bányászattal keresték kenyerüket. A település első okleveles említése 1329-ből maradt fenn, melyben már akkor városként jelölik. Nagy Lajos király 1347-ben több privilégium adományozásakor lefektette a város bányászati rendjét. Felsőbánya plébániáját, annak János nevű papját az 1333-as tizedjegyzék említi meg. A plébánia reformáció terjedése miatt 1547-ben megszűnt. A templom valószínűleg az 1550-es évi rablótámadások során pusztult el, de nem sokkal később újjáépítették. 1603-ban a reformárusok használatába került az újjáépített templom, a bányák jövedelemadója is őket illette ekkoriban. A katolikus felekezet 1690-ben kapta vissza templomát a bányaadóval, azaz urburával együtt. 1773-tól jezsuiták vezették a plébániát. A település első plébánosát, Tájer Györgyöt gróf Eszterházy Károly egri püspök 1773. október 8-án nevezte ki.

            Az új templom felépítését a hívek számának növekedése indokolta és a bányaadóból befolyt pénz lehetővé is tette. Az építési munkálatok 1847-ben kezdődtek Pilászí Mihály Félix plébános idejében. A terveket Tischler Albin címzetes kanonok és zajtai plébános készítette, nagyban hasonlít a szatmári püspöki székesegyházra, főleg méretét és homlokzatát tekintve. Tischler Albin tervezte a szintén Felsőbányán található Kálvária-kápolnát, valószínűleg a templom tervezésével egyidőben. Az új templomot a város főterén, az egykori Hunyadi-téren, régi közvetlen közelében emelték, melynek berendezését átpakolták a görög-katolikus templomba, ahol az új templom elkészültéig tarthattak egyházi szertartásokat. 1855-ben elkészültek az új épület falai és tetőszerkezete, a régi templomot ebben az évben elbontották. Két évvel később felszerelték a Búcsúhelyről hozott harangokat, helyére állították a bécsi Carl Hasse műhelyéből származó orgonát és a boltozat faliképei is ekkor készültek el. A templom ünnepélyes felszentelését 1858. augusztus 15-én tartották. Az épület leginkább klasszicista stílusú, ám román és gót jellegeket is fel lehet fedezni némely részletében.

            A templom kelet-nyugati tájolású, hajója háromszakaszos. A központi hajószakasz két oldalán egy-egy kápolnafülke helyezkedik el, melyek belülről kerek alaprajzúak, kívülről egyenes záródásúak. A hajó két-két oszloppárra támaszkodó csegelyes kupolával van ellátva, a két kápolnát csehsüveg boltozat fedi. A keleti oldalon félköríves szentély zárja le a hajót, ennek északi oldalánál sekrestye található, emeletén oratóriummal. A templom monumentális főhomlokzata lenyűgöző látványt nyújt. Rizalit szerűen előreugró 12 lépcsőfokos, timpanonos portikusza foglalja magába a főbejáratot. A portikusz oszlopait ion fejezettel látták el. A bejárat előtt Szent István, Szent László, Szent Péter, Szent Pál szobrait helyezték el. A portikusz oromzatának két oldalán négyzetes alaprajzú, feljebb nyolcszögbe átmenő gúlasisakos torony emelkedik. A déli és északi homlokzata magában foglalja a kápolnafülkéket, egyes részei rizalitként kiugranak, félköríves szoborfülkék, ion pilaszterek tagolják őket.

            A belső tér szintén impozáns látvány. A falakat ion fejezettel ellátott vörös műmárványozott oszlopok, pilaszterek tagolják függőleges irányban, vízszintesen pedig erőteljes párkányok húzódnak.

            A főoltárképet, mely Mária mennybemenetelét ábrázolja, Lotz Károly festette 1858-ban. A festményt nagyböjt idején Nagy Károlyné Hajós Ilona helyi festőnő által készített, Keresztre feszítést ábrázoló lepellel fedik le.

            Az épületet többször is restaurálták. A legnagyobb hangvételű restaurálás 1982 és 1984 között zajlott. A freskók restaurálása mellett a két mellékoltárt és szószéket elbontották, helyettük két kisebb mellékoltárt emeltek az orgonakarzat felöli hajóvégben. Ekkor cserélték az 1857-es orgonát egy modernebb elektromos orgonára.