ismertető

Kolozsvár mai utcáit járva meglepő lehet, hogy az alsóvárosi református templom, vagy ahogy a helyiek emlegetik a Kétágú templom régebben a külső részek istentiszteleteinek helyszíne volt a városfalon kívül. A 15 század második felében felépített városfalon kívül már a középkorban jelentős számú lakosság élt. Ezeket a külső városrészeket német eredetű szóval hostátoknak nevezték, az itt élőket, akik nagyrészt földműveléssel foglalkozó paraszti származású emberek voltak, hostátiaknak hívták. Az utakat, melyek a városfalon belülről nyúltak át a külső lakott területekre, a „kül” és „külső” előtaggal látták el, mint például Kül-Magyar utca vagy Külső-Közép utca. A városfalon kívül eső városrészek lakosainak messze volt a belvárosi templom, ráadásul a városkapu esti bezárása miatt, a kései halálesetekhez nehezen jutott ki a lelkész. A „külső” református gyülekezet majdnem kétszer akkora volt, mint a „belső”, így a külső részek lakói azt kérték, hogy egy közöttük élő lelkészt kapjanak. Ennek a kérésnek nem volt nehéz eleget tenni, mivel a kolozsvári református egyházközség Erdély legnépesebbjének számított, már a 17. században is több papot tartott. A hóstátiak első prédikátora Szőnyi Nagy István volt, aki saját idejében közöttük is élt 1689 és 1696 között. A későbbi lelkészek nem költöztek ki, inkább csak kijártak.

A külső kerületek első temploma a 17. század végén épült, helyén ma a Teológia áll. Az első templom építéséről és korai történetéről kevés írásos emlék maradt fenn. A templom megdeszkázására és ablakainak elkészítésére 1672-ben szerződött az akkori püspök, Kovásznai Péter. Ebben az évben Régeni Asztalos János mestertől, akivel az említett szerződés köttetett, egy adományozó szószékkoronát rendelt. A források szerint a szószék kőből készült. Régeni Asztalos János faragta a Farkas utcai templom alabástrombetéteit 1646-ban, majd kutatások azonosították még számos munkáját, melyeket az 1670-es években készíthetett.

Az első templom a tatárjárás dúlásaikor, 1690-ben elpusztult. Időszakosan sikerült helyreállítani, de 1695-ben úgy döntöttek, hogy új templomot építenek egy közeli telken. Az új templom fából készült, de kő alapra. A régi templom prédikálószékét kapta, majd 1775-ben kapott orgonát is egy magánalapítványból. Az orgonát Michael Kesstner készítette. A templom bővítésére 1805-ben került sor, mikor egy kereszthajót építettek hozzá. A kibővített templomot 1827-ben hatalmas természeti csapás sújtotta. Egy orkán konkrétan lesodorta a tetőszerkezetet az épületről. A tető javításának szinte azonnal nekiláttak, ám újra az a döntés született meg, hogy új templomot kell építeni. 1829-ben elkezdték felépíteni a harmadik templom az orkán szaggatta épület melletti telken. A hóstatiaknak nem felelt meg a 18. századi rekatolizáció elvárása, azaz a fatemplom. Egy reprezentatívabb templomra vágytak. Az orgonát, a festett fa papiszéket, mely 1720-ban készült, és a két harangot is átvitték a régi templomból. A harangok azok az Andrasofszki-féle harangok, melyek a Farkas utcai templomé voltak. Ezeket I. Rákóczi György fejedelem adományozta az akkori templomnak, ás melyeket az 1798-as nagy tűzvészben megolvadt harangokból öntöttek újra.

Az új templomot 1851. október 12-én, Bodola Sámuel helyettes püspök szentelte fel. Ekkor még nem volt kész az épület, a vakolás és a kőpadozat csak 1856-ra készült el, a toronyóra pedig 1861-ben került a helyére. Az oldalkarzat Hottner Ferdinánd műve, 1879-ben készült. A templom 1775-ös orgonáját az Erdélyi Múzeum a 19. század végén megvásárolta, de a hívek visszavitették a templomba, mert az orgona tárolása enyhén szólva nem felelt meg a hangszervédelmi előírásoknak. Az orgona sorsa ezt követően sem a megóvásról szól, mára csupán dísz.

A templom legjelentősebb restaurálása 1911-ben zajlott, ekkor kötötték be az áramot az épületbe, majd 1922 és 1926 között hosszabb munkálatok során újrafestették és szintén renoválták a templomot.