ismertető

Kolozsvár második erődítésének során az Óvárnak a Bel-Monostor utcával párhuzamos falai már nem töltöttek be hadászati funkciót, így a 15. században az utca északi sora is beépülhetett. A Bel-Monostor utca volt az egyik legforgalmasabb utca a belváros felé és nyugati irányba, valószínűleg első, 1436-ból fennmaradt említése előtt már létezett. Ebben az utcában található a Nemes-Knoblauch-ház.

A Nemes-Knoblauch-ház helyén valószínűleg eredetileg két polgárház állhatott. Erre abból lehet következtetni, hogy a középkori polgárházak főhomlokzata rendszerint háromtengelyes volt, alul egy szekérkapu, mellette egy-egy ablak, felül három ablak megoldással. A ma látható épület két ilyen ház helyét foglalja el. A ház legrégebbi részei keleti pincehelyiségek, melyek valószínűleg a 17. században épültek, de elképzelhető, hogy már a 16. században kialakították őket. A jelenlegi épület, melyet a helyiek Knoblauch-házként ismernek, a 18. század második felében épült. Építtetője a névadó, Knoblauch család, akik valószínűleg a Habsburg birodalomból költöztek Kolozsvárra. Érdekesség, hogy a házzal foglalkozó írások említenek egy 1763-as tetődíszt, melynek alapján az építés éve ekkorra tehető, ám a szekérkapu zárókövén az 1788-as építési évszám áll.

Az épület a 18. század legvégén vagy a 19. század legelején a gróf Nemes család birtokába került, ám arról nincs írásos adat, hogy mi módon. A gróf Nemes család Erdély egyik legbefolyásosabb családjának számított. Idősebb Nemes János a 19. század közepén Erdély meghatározó közszereplője volt, Kolozs megye főispánjának választották és a Kolozsvári kormányhatóságoknál számos tisztséget töltött be. A forrásokból csupán annyi derül ki, hogy 1869-ben Nemes János utódai birtokolták, a 20. század elején fia, ifjabb Nemes János gyerekeinek tulajdonában volt. Érdekesség, hogy Déryné Széppataki Róza színésznő néhány évig a ház manzárdjában lakott az 1830-as évek végén.

A 19. századi átalakítás során nagy változásokon ment át az épület megjelenése. Ez az átalakítás adta meg ma is látható jellegét. A földszint utca felöli ablakait kirakatokká alakították, hogy üzlethelyiségként használhassák belső tereit. Az udvari szárnyat meghosszabbították, lecserélték az ablakokat és ajtókat. Egy 1917-es várostérképen már megközelítőleg a mai alaprajz látható. Ekkor még a nyugati szárny rövidebb volt, a keleti kinyúlt a telek végéig, egy keskeny épület állt a nyugati szárny meghosszabbításában a telek végén pedig egy másik épületszárny állt, melyet azóta lebontottak.

Az utolsó nagy hangvételű átépítés 1960 és 1961 között zajlott, az államosítás után, mikor új funkciót jelöltek ki az épület számára. Gazdasági Líceummá minősítették. Átépítették a kőkonzolokon álló fafolyosót a ma is látható formában és kibővítették a keleti szárnyat.

A ház háromszintes, barokk stílusú, „U” alaprajzon álló műemléképület. Főhomlokzata az utca vonalával párhuzamos, az udvari szárnyak szintén emeletesek és egytaktusos rendszer jellemzi őket. A főhomlokzat a műemléképület építészeti szempontból legértékesebb része. A főhomlokzat leghangsúlyosabb és építéstörténetileg legfontosabb része az emeleti rész két tengely szélességben való kiemelése. Ez a barokkos megoldás a város számos házán megfigyelhető volt az építés idejében. A főhomlokzat héttengelyes, építésze és tervének készítője ismeretlen. A földszint középső részén nyílik a kosáríves szekérkapu, melynek lépcsőzetes zárókövét egykor a megrendelő család címere díszítette. A címert az államosítás utáni átalakítás során lefaragták, helyére felkerült a ma is látható 1788-as építési évszám, ami koránt sem biztos, hogy pontos.

A ház vízszintes tagolását a mára csúnyák omladozó alacsony lábazat, övpárkány és koronázópárkány adja. A földszint falfelülete sávozott, az emeleti rész felülete sima. A függőleges tagolásról az alsó részen nyolc egyszerű kiképzésű pilaszter gondoskodik, az emeleti részen ezek meghosszabbításaként karcsúbb pilaszterek futnak, melyekből a szekérkapu középtengelyén is áll egy.