ismertető

A kolozsvári Toldalagi-Korda palota nevét építtetőiről, Toldalagi Lászlóról és Korda Annáról kapta. Toldalagi László gróf az 1780-as években tordai alispán volt, az 1791-es Diétán királyi officinális. A politikai életből 1790-es évek elején visszavonult. Apja építtette a marosvásárhelyi Toldalagi palotát. Feleségével már mindketten túl voltak egy házasságon és esküvőjükkor (1786) a mai palota helyén Korda Anna háza állt. 1791-től sokat tartózkodtak Kolozsváron, ezért felmerült az igényük egy reprezentatívabb, elsőszámú lakhely felépítésére. Meg akarták vásárolni a szomszédos telkeket is, de erre csak az 1798-as nagy kolozsvári tűzvész után nyílt lehetőségük, egészen addig nem jártak sikerrel.

Az első tervek 1801-ben készültek, de a végső terv egy későbbi munka volt, melyet Carlo Justi mérnők készített. Carlo Justi fontos személyiség volt Erdély építészeti életében, 1789-ben Küküllő, 1800-ban pedig Torda vármegye geometrája, 1794–1796 között pedig geometra provincialis volt. Elkészítette a terveket és a hozzá tartozó költségvetés, emellett részletrajzokat és variációkat is készített. Az építkezés 1803-ban indult, kiásták az alapokat, megrendelték az alapanyagot. Egy évvel később, 1804-ben a pince és a nyugati fal volt készen. Ekkor írták alá a szerződést az emeleti galéria oszlopainak, a kapunak, a díszlépcső karfájának és az ablakok kereteinek faragásáról Kocsárdi Mihály kőfaragóval. Az építkezés irataiban Anton Hartmann kőfaragó neve is olvasható, aki a Bánffy-palota faragásain is dolgozott.

A palota építészeti szempontból abba a sorba tartozik, mely a Bánffy-palotát követi. A Bánffy-palotát Bánffy György építtette 1774 és 1778 között, terveit Johann Eberhard Blaumann készítette. 1787-ben Bánffy György lett Erdély kormányzója, a gubernium székhelyét Szebenből Kolozsvárra költöztette, ezt követően az újonnan épült paloták a kormányzó nagyszabású lakhelyét utánozták.

Toldalagi László 1805-ben elhunyt, de az építkezés nem maradt félbe. 1807-ben az épület már majdnem készen volt, egy lakrészét már bérbe is adták. Az épületet végül 1808-ban fejezték be, utolsó mozzanatként elkészítve a kőfaragásokat és megépítve a kályhákat. A kályhák megépítéséről Gebhardt Refner és Samuel Binetz gondoskodott. Az épület két emléktábláját 1806-ban rendelte meg Korda Anna attól a Csűrös Mihálytól, aki 1810-ben a Carlo Justi tervezte, Ungvári István készítette vasrácsokat festette.

A palotát kiadható lakrésszel együtt tervezték, ahogy ez szokás volt a kor palotáinak esetében. A kiadott lakásból befolyt pénz fedezte az épület fenntartásának költségeit vagy azoknak nagy részét. Bánffy Pál 1809-ben bérelt egy hatszobás lakrészt, a palotát pedig fia örökölte, mivel az építtető házaspárnak nem volt utódja, ezért Bethlen Katára hagyták, akit gróf Bánffy Miklós vett feleségül 1840-ben. A házaspár több munkálatot végzett a palotán, erre utalnak az ablakok vasrácsán látható névbetűk. Ekkoriban Bethlen Kata testvére, Bethlen Domonkos is itt élt. A palota utolsó nemesi tulajdonosa Bethlen Miklós unokája, Bánffy Miklós író-politikus volt, aki az Erdélyi Református Egyházkerület Főgondnoki posztját töltötte be. A második világháború után az épületet államosították és különböző hivataloknak adott helyet. Itt székelt a kolozsvári bíróság és a Zenekonzervatórium, de az EME levéltári gyűjteménye is elfoglalt egy rövidebb ideig néhány helyiséget a Palotában. Ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem adminisztrációs irodáinak ad otthont. Az egyetem felújításokat végzett az épületen 2007-ben, de egyáltalán nem figyeltek oda a műemléki részletekre, így történhetett, hogy a történeti szempontból fontos ajtó és ablakkeretek valamint a kőkeretek egy része megsemmisült.