ismertető

Nagyváradon az irgalmasrend letelepedése nem véletlen, hanem Gyöngyösy György kanonok szándéka volt, melyben Forgách Pál püspök támogatását élvezte. Gyöngyösy György élete utolsó tíz évét fekvőbetegként töltötte, lehetséges, hogy ez az élmény erősített fel benne az elesettek és betegek iránti segítőkészséget olyan szintre, hogy alapítványt is hozott létre a rend számára. Az irgalmasrend betegápolással, a szegények, elesettek felkarolásával foglalkozik, számos kórházat, ispotályt építettek a 18. században Magyarország területén. A püspök letelepedési lehetőséget adott a rendnek azzal, hogy egy telket adományozott számukra Nagyvárad Olaszi elnevezésű városrészének szélén. Erre a telekre Gyöngyösy kanonok egy templomot építtetett, melyet a rendre hagyományozott. Később, a templom nyugati falához simulva épült fel a rend kolostora.

Az első irgalmasrendi szerzetesek Patachich Ádám püspök meghívására érkeztek 1760-ban, majd egy évvel később a helytartótanács engedélyezte letelepedésüket és hagyta jóvá az alapítványt, mely öt szerzetes és négy beteg ellátását biztosította. Két szerzetes érkezett az egri rendhátból, a kolostor felépüléséig különböző ideiglenes lakhelyeken éltek. A kolostor építéséről az első adat 1761. februárjából származik, mikor a püspök a velencei téglaégető termését az irgalmasok javára fordította.

A rend kétszintes, minden szinten boltozattal kiépített épületét 1763 tavaszán kezdték el építeni. Az első épületszárnyat, mely három-három helyiségből állt, 1763. október 15.-re hozták tető alá. A négy szerzetes a következő évben beköltözhetett, majd július 21-én megtartották a felszentelési ünnepséget. A földszinten helyezkedett el a konyha és a szakács cellája, valamit a főtér felöli sarkon a refektórium. A felső szinten a nyugati sarokban volt a prior dolgozószobája és hálója és a két másik szerzetes közös cellája.

            A rendház bővítése 1766. nyarán kezdődött. Egy, a már meglévő szárnyra merőleges szárnyat húztak fel a főutcával párhuzamosan. Ebben a tömbben alakították ki a gyógyszertárat és a betegszobákat. A legszükségesebb felszereléseket 1767-re sikerült beszerezni. Apróbb munkálatok így is maradtak még, a következő évben a négy betegágyat szenteket ábrázoló faragásokkal díszítették, majd következett egy újabb bővítés 1769-ben, mikor két helyiségből álló patikát kapott a rendház. A létrehozott alapítványnak köszönhetően újabb négy betegággyal bővülhetett a kórház. A bővítmények egyszintesek voltak, ezeket később elbontották, majd egy egyemeletes, pincével ellátott rész építettek fel a helyükön, így alakult ki az „L” alaprajz. 1793. és 1795. között jelentős átépítéseket végeztek, de ez csak a homlokzat kiképzését és belső elrendezést befolyásolta, az alaprajz nem változott.

            A rendház homlokzata egyszerű, az épület egyszintes a főutcai taktusa alápincézett. A földszinti helyiségek a belső homlokzaton végigfutó árkádos kerengőről közelíthetők meg, az emeleti rész szintén folyosós kialakítású. Az épület főhomlokzata hattengelyes, a másik homlokzat kilenc tengelyre osztható. Ezeket az 1920-as években átalakították, egységesítve az ablakok szemöldökpárkányának díszítését. A földszint ablakait kovácsoltvasból készült, nővényi díszítéssel ellátott ablakkosarakkal védik. Udvari homlokzatai tagolatlanok, nyílásai egyszerű keret nélküli ablakok.

            Eredeti kialakításában maradt fenn a főhomlokzat déli irányú bővítésének sarkán álló félköríves kialakítású kapuzat, melynek ajtószárnyai fölötti növénydíszes medalionba 1799-es dátumot véstek. Az oromzat klasszicista stílusú, párkányán három szobrot helyeztek el. Középen a rend alapítója, Istenes Szent János látható, aki köpönyegével védi a lábához roskadt beteget. Jobb oldalán Nepomuki Szent János áll, kezében feszülettel, bal oldalon a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián látható, aki díszes ruhában vizet önt egy lángba borult kisméretű templomra.