ismertető

Nagyvárad székesegyházának, püspöki palotájának és papneveldéjének építését rendszerben képzelték egy, hogy a három építmény egy egységes kompozíciót alkosson. A törökök pusztítása, a reformáció és a fejedelmi építkezések miatt a középkori egyházmegyei székhely reprezentatív épületei odavesztek. A város 1691-es visszafoglalása után az egyházi építkezések elkezdésére még várni kellett, a püspöki jövedelmek nem fedezték volna a költségeket, ráadásul a hétköznapibb, de sürgető újjáépítések foglalták le a várost. A rend kezdett visszaállni a 18. század közepére, az alapvető újjáépítések nagyjából befejeződtek, a püspöki jövedelmek olyan mértékben nőttek, hogy már érdemes volt elkezdeni a tervezgetést.

A székesegyház felépítésének elkezdése Forgách Pál püspök nevéhez fűződik, aki 1747 és 1757 között töltötte be az egyházmegye nagyváradi vezető tisztségét. Az épület terveit, ahogy a püspöki palota tervezését is a bécsi Franz Anton Hillebrandt, a 18. századi Európa egyik leghíresebb építésze készítette. A szintén nagyváradon található Kanonok-sor is az ő munkája, valamint ő tervezte a Budai Királyi palotát és a Pozsonyi várat is. A székesegyház esetében Hillebrandt terveit többször módosították. Először a tervek elkészülte után az építész benyújtotta őket a püspök bécsi képviselőjének, Bernáth Györgynek, majd három bécsi építőmester vizsgálta át a rajzokat és kisebb módosításokkal elfogadták. 1751-ben megkezdték az alapok kiásását. Az építkezésre Giovanni Battista Ricca vezetésével olasz kőművesek is érkeztek. Ricca is módosított az osztrák építészmester tervein, melyek alapján került végül kivitelezésre a székesegyház. Az építkezés gyorsan haladt, 1756-ban Forgách Pál püspök felszentelhette Nagyvárad új, impozáns római katolikus székesegyházát, annak ellenére, hogy az építkezést két esemény is lassította: Ricca 1756-os halála, valamint Forgách Pál váci püspökké való kinevezése. A kinevezés miatt Nagyvárad püspöki széke egy ideig üresen állt, a munkálatok ez idő alatt Kruspér István királyi tanácsos és Keserű György váradi kanonok irányította, a munkások pedig Domenicus Luchini irányítása alatt dolgoztak.

Az új püspök Patachic Ádám lett, aki elsősorban a nagyszabású püspöki palota felépítésével törődött, így a székesegyház kissé háttérbe szorult. 1759-re sikerült számos nagyobb munkálatot elvégezni, a teljes boltozás Johann Michael Neumann munkája. Az építkezés még ekkora sem volt kész. Patachich Ádámot Mária Terézia 1776. március 8-án kalocsai érsekké nevezte ki, a munkálatok ismét szüneteltek. Az építkezés folytatását Salamon József káptalanra bízták, aki Ricca elképzelései alapján kívánta folytatni a munkát, Neumann viszont Hillebrandt terveit követte volna. Neumann a nézeteltérések ellenére kitartott elképzelése mellett, például a már kereteléssel ellátott óranyílásokat befalaztatta, az órát a középső oromzaton helyezte el, nem a toronyban. Ricca az itáliai barokk stílust képviselte, míg Hillebrandt a klasszicizáló barokkot, az ellentét e két stílus elemeinek alkalmazásaiból eredt. A döntő az volt, hogy a királynő Hillebrandt terveit támogatta, így az ő, eredeti tervei valósultak meg a homlokzat és a külső-belső részek kialakításánál. Mária Terézia a kivitelezés milyenségét eldöntve az építkezést is megsürgette, kitűzte 1779. augusztus 17.-re az ünnepélyes felszentelés időpontját. Az építkezés nem készült el időre, a felszentelésre csak 1780. június 25-én, majdnem egy évvel később kerülhetett sor. Az épületet Kollonitz László erdélyi püspök szentelte fel, akit a királynő ugyanezen a napon váradi püspöknek nevezett ki.

A székesegyház épülete nem nyújt egységes látványt a két különböző stílus jegyeinek együttes, ugyanakkor nem harmonikusan megkomponált alkalmazása miatt, valamint a rossz arányok is rontják az összképet.