ismertető

Teleki Sándor halála után, 1752-ben került Sáromberke Teleki Sámuel birtokába, majd rövid idő múlva a birtokközpontjává vált. Ennek köszönhetően Teleki nagy adományokkal és alapítványokkal támogatta helyi egyházközséget, kiemelkedőnek számító juttatások mellett korszerű épületek (templom, paplak és iskola) felépítésével igyekezett a képzett lelkészeket Sáromberkére vonzani.

            Teleki Sámuel ma is látható kastélyának építését 1769-ben kezdték meg, miután hazatért nyugati-európai tanulmányútjáról (1759–1763) és feleségül vette Bethlen Zsuzsannát. Az északi szárny építése 1769 és 1770 között, gyors ütemben zajlott. A déli szárny építését az északi elkészülte után három évvel, 1773-ban kezdték el. Az építkezés vezénylésével a marosvásárhelyi Schmidt Pál, neves német kőművespallért bízták meg, aki ezzel nagyjából egy időben irányította a gernyeszegi Telki-kastély építkezését is. A levéltári kutatásokból kiderült, hogy az építkezésen számos neves marosvásárhelyi mester vett részt, ezek közül sokan a sáromberki református templom elkészülésében is segédkeztek. A kastélyon dolgozott például Johann Hoffmann német kőművesmester (A református templom kőművesmunkálatainak irányítója, a stukkóinak és szószékének készítője), Friedrich Poch kőműves, Győrfy Mihály ácsmester (A református templom ácsmunkáinak készítője), Henne Tamás asztalos, Jacob Mizler lakatos. Néhány faragott kő elem Hoffmayer Simon, a híres barokk szobrász apjának, Hoffmayer Józsefnek keze munkáját dicséri. Az eddigi kutatások még nem derítették ki, hogy az épület tervei kinek a nevéhez fűződnek. Csak gyenge feltételezés, hogy esetleg a kivitelező és a munkálatokat irányító Schmidt Pál készítette volna a terveket.

            Az két egymással szemben álló, szinte megegyező épülettömbök mögött látható melléképületek a főépületek elkészülte utáni évtizedekben jöttek létre. Az „U” alaprajzon álló gazdasági épületet, melynek mára már csupán a főúttal párhuzamos, bástyaszerű tömbben végződő része áll, Johann Hoffmann építette 1781 és 1782 között.

            Teleki Sámuel dédunokája, az Afrika-kutató ifjabbik Teleki Sámuel építtette fel a mai megjelenést meghatározó, neobarokk központi szárnyat. A tervezéssel Möller István építészt, a budapesti Műegyetem tanárát bízta meg, aki 1912 és 1914 között készítette el a terveket, amik ezt követően meg is valósultak. Az addig kúria szerű, két különálló tömb alkotta épületegyüttest ez az új, központi szárny jól egyesítette, így kialakult a francia cour d'honneur kastélyokhoz hasonló stílusú megjelenés. A neobarokk középső szárnyon a 18. századi, barokk-stílusú két szárny elemit is használják. A kivitelezést Marosvásárhely egyik népszerű építésze és vállalkozója, Csiszár Lajos vezette. A központi szárny befejezésére a két világháború között már nem maradt anyagi forrás, így az épületrészt soha nem vették használatba.

            A két világháború között az egyik leggazdagabb berendezéssel bíró nemesi kastélyként tartották számon. A második világháború után feldúlták, kifosztották, ennek következtében szinte minden berendezési tárgy elveszett, megrongálódott, így ezekről csupán korabeli képi és írásos források tanúskodnak. A korabeli funkciókat szintén csak az írott források alapján lehet meghatározni. Ezek alapján megállapítható, hogy a nyugati sarokpavilon kivételével a teljes déli szárny háztartási és személyzeti funkciót töltött be, ahogy az északi szárny mögötti mellékszárnyak is. A tulajdonosok az északi szárnyban kialakított termeket használták, a ház urának lakosztálya a nyugati pavilonban volt berendezve. A család nőtagjai a keletebbre húzódó helyiségeket használták, a kettő között volt a reprezentatív célokra készült nagyterem.

            Az épület egyik értékes és különleges berendezési tárgyai voltak az 1837-ben, Barabás Miklós által készített családi portrék, melyeket szintén elloptak vagy tönkretettek. Annyi biztos, hogy ma már ezek nincsenek meg, kinézetükről csak a korabeli portrékról lehet képet alkotni.