ismertető

A Sepsiszentgyörgyön található Székely Nemzeti Múzeum a magyar múzeumok egyik legrégebbi képviselője. A múzeum 1875. óta látogatható, a szakmai életben 1876. óta van jelen, mai nevét 1877-ben kapta. Sepsiszentgyörgyre Imecsfalváról költözött be 1879-ben. 1880-ban csatolták a Sepsiszemerja részt a városhoz, a múzeum épületegyüttese ennek első telkén áll. Ehhez a telekhez utólag megvásárolták a szomszédos földet is, ám ennek egy negyedét elveszítették az 1968-as megyésítés következtében. A beköltözött múzeumot először a helyi Székely Mikó Kollégium falai között helyezték el, egészen 1892-ig a Béldi-ház néven ismert rész emeltén kapott helyet. 1829-ben a kollégium kiépítésével az eredeti épület lebontásra került. A gyűjtemény számára már a Béldi-ház is túl kicsi volt, de új helyük még ennél is kisebb alapterületet nyújtott. A középiskola két helyiségét kapta meg, mely szörnyen túlzsúfolt lett. Egy idő után teljességgel elfogadhatatlan volt a kialakult helyzet, ezért 1890-ben gyűlést hívtak össze, melyen felvetették az önálló múzeumépület felépítésének szükségességét.

            Az új múzeumépületnek számos terve látott napvilágot, mire sikerült a megfelelőt elkészíteni és kiválasztani. Az első terveket Huszka József készítette 1895-ben, mely a kollégiummal szembeni telken képzelte el. Ezt véleményezte Aigner Sándor, Bálint Zoltán és Lechner Ödön, akik javításokat kértek. Hiába javította Huszka a terveket, a célra felajánlott telek nem volt megfelelő. A telket, melyen a múzeumot végül felépítették, 1903-ban vásárolták. Erre alapozva 1904-ben Gyárfás Győző, 1905-ben Dvorák Ede és 1907-ben Malmos Ador is készített tervet, ám egyik sem bizonyult megfelelőnek. 1909-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége Hültl Dezsőt kérte fel a terv elkészítésére. Hültl a vázlatokat elkészítette, viszont valószínűsíthető, hogy egykori tanítványát, Kós Károlyt ő maga ajánlotta a munka folytatására. Végül a tervek közül Hültl vázlattervét fogadták el, annak kidolgozását Kós Károlyra bízták.

            Az építkezés 1900. augusztus havában kezdődött el. Ez év október 22-én történt meg az ünnepélyes alapkőletétel, 1912. februárjában pedig az épületek már tető alatt voltak. A múzeumőri lakásokat 1912. nyarán teljesen felépítették, a főépület 1912. december 31-én készült el. Ezt követően befejeződött a könyvtár berendezése, majd a kerítések, a szennyvíztisztító és a parkosítás következett. Mindezt 1904-re sikerült elvégezni. A további munkálatok azonban még várattak magukra. A pénz elfogyott és a háború sem lendítette előre a kulturális célú építkezések dolgát. A háború alatt sok épület ment tönkre vagy foglalta el őket a hadsereg. Itt is ez történt, 1917. március 23-án hadikórháznak rendezték be és csak 1920. május 5-én adták vissza. A következő évtől kezdve újra elkezdtek dolgozni a múzeum épületegyüttesén. A munka aprólékosan haladt, a belső részek lassan készültek, számos tervezett kialakítás el is maradt. Az 1911-ben tervezett skanzen kialakítása is elmaradt. Csak sokkal később 1930-ban vásárolták meg hozzá a szomszéd telket, majd 1932-ben a Csíki-házat és kapuját. 1937-ben el is készült, ez lett a balassagyarmatival holtversenyben első magyar skanzen.

            Kós Károly 1943-ban elkészítette az épület bővítési terveit és a hozzá tartozó költségvetést. A terveket 1950-től folyamatosan próbálták megvalósítani, de végül újabb munkákra volt szükség a terveken, melyeket Deák Barna készített el 1972-ben. A bővítést 1979 és 1981 között kivitelezték. Ekkor álltak át a központi fűtésre, átalakították némileg a belső elrendezést. Az épületen 2008-ban végeztek utoljára munkálatokat, ekkor valósult meg a főlépcsőház kovácsoltvas korlátja és a főbejárat fölötti mozaik.

            A magyar tudomány és kultúra egyik legfontosabb épülete és intézménye a Székely Nemzeti Múzeum. Kós Károly tisztában volt a jelentőségével, ezért nagyon nagy tisztelettel állt neki munkájának. Így emlékezik kedvenc épületének tervezéséről: " Feladatom volt tehát: múzeumi szempontból jó beosztású, technikailag tartós és könnyen karbantartható, művészileg pedig – a Székely Nemzetet reprezentáló épületet építeni fel. Amihez a magam részéről külön még azt is célul tűztem ki, hogy lehetőleg székelyföldi anyagokkal és székely mesteremberekkel valósítsam meg ezt a munkát. Tehát elvetettem a szigorúan történelminek tudott minden stílust, és számbavéve mindazt, amit Erdély magyar népére, főképpen pedig a székelységnek népi éptkezéséből, illetőleg népi művészetéből tipikusnak láttam és vallottam, valamelyest megnemesítve úgy alkalmaztam egy modern és speciális igányeket szolgáló alaprajzra, hogy az magától értetődően természetes, művésziesen monumentális lehessen, és senki székely ne szégyellje azt magáénak vallani."