ismertető

Somkerék Szűz Mária tiszteletére felszentelt templomának építési idejét közvetett bizonyítékok alapján lehet nagyjából meghatározni, építése Gombási Domonkos nevéhez fűződik, aki a 14. században a település birtokosa volt. 1333-ban, Gombási Domonkosnak Virágosbereki Lászlóval és testvéreivel kötött birtokegyezményében már az épülő templomot említik, innen következik, hogy az építkezés a 14. század első harmadának vége felé kezdődhetett. Az építés befejezése a második a század második harmadának legelejére tehető, mivel Gombási Domonkos 1336-os végrendelete úgy rendelkezik, hogy Gombási Szőlője és malmának tizedrésze az elkészült templomot illeti. A templom minden bizonnyal hajó és szentély együtteséből állt.

            A 14. és 15. század fordulóján ez épületet átalakították. A hajó falait megmagasították, boltozatát lecserélték és tornyot emeltek délnyugati sarkához. Feltételezhető, hogy az építkezés anyagi támogatója Somkereki László volt, aki végrendeletében kelyhet, egyházi öltözéket és értékes ereklyéket hagyományoz a templomra. Ebből következtetni lehet arra, hogy a templom 1407-ben már készen volt. A következő hiteles és használható írásos említés Erdélyi István 1485-ös végrendelete, melyben megemlékezik a templomról. A 16. században ismét munkálatokat hajtottak végre az épületen, mely Erdélyi István fiához, Erdélyi Mártonhoz köthető. Erről egy, mára már csak nagyon halványan látható felirat emlékezik meg a templom diadalíve fölött: „Hoc opus fecit fieri egregius Martinus Erdely ad honorem virginis Mariae” (Ezt a művet készíttette Erdélyi Márton Szűz Mária tiszteletére).

            Csupán a hagyomány őrzi azt az információt, mely szerint Basta tábornok hadai a 17. század legelején, valószínűleg 1602 és 1603 környékén Somkerék faluját is kifosztották. Ezt követően 1661-ben a krími tatárok feldúlták a települést, nem kímélve annak templomát sem. Valószínűleg ekkor omlott be a gótikus boltozat, melynek helyére kazettás mennyezet került az 1675-ös felújítás, javítás során. A felújításról a mennyezet egyik tábláján olvasható felirat emlékezik meg, melyet a templom jegyzőkönyvébe lejegyezve, 1783-tól meg lehet találni. A renoválás támogatója Sárdi Márton volt. Ezt az információt is a mennyezet felirata őrizte meg, mely így hangzott: „Anno Dni 1661 / Tempore transitus Alli / Bassae in terra Dacica / grassantis devastatum / fuit hoc templum / renovatum A. D. 1675 / Regnante Mich. Appafi / per providentiam Martini Sardi.” (Az Úr 1661. évében a Dácia földjén áthaladó Ali Basa útonállóitól ez a templom elpusztítatott, renováltatott az Úr 1675. esztendejében, ApafiMihály uralkodása alatt Sárdi Márton gondoskodásából). Ez a mennyezet is elpusztult később, valószínűleg a 18. század végén.

            Az 1700-as évek közepe táján a templom minden bizonnyal rossz állapotban volt, mivel 1744-ben Árva Bánffy Mária az összes birtokának betakarított termény tizedét, a dézsmából származó bevétel tized részét és malmainak szombati vámját felajánlotta a templom felújítására. A felajánlása mindeddig életben volt, míg a templomot tökéletesen fel nem újítják.. Külön kérésére „tisztességes székek” készültek. A templom faberendezéseinek elkészítésére a kolozsvári festőasztalos, idősebb Umling Lőrincet kérték fel, aki 1761-ben fejezte be a munkálatokat. Ezt a nyugati karzat felirata árulja el. A felújításról jelenleg a hajó északi falára helyezett festett tábla emlékezik meg, melyen a munkálatok ideje alatt elhunyt Bánffy Mária neve mellett más támogatók neve is szerepel. 1825-ben ismét támogatókra talált a templom, ekkor készült el a keleti karzat, N. Szabó József és felesége, Bota Zsuzsanna jóvoltából.

            A ma is látható templom alaprajzi elrendezése meglehetősen szokatlan. Az épület egy hosszú hajóból, sokszögzáródású szentélyből és négyszög alaprajzú toronyból áll, mely a délnyugati homlokzat oldalához csatlakozik. A hajó nyeregteteje magas és meredek, zsindellyel fedték, ahogy az alacsonyabban végződő szentély tetőszerkezetét is.