ismertető

Szászlekence egy kevésbé ismert, de jelentős kis település a Lekence patak völgyében. Első okleveles említése 1285-ből maradt ránk, ekkor még Lekincecha névváltozattal említik. A lekencei plébániáról az 1334-es ls 1335-ös pápai tizedjegyzék szól először, ebben az áll, hogy a település plébánosa, Johannes, 24 garast fizetett. 1453-ban, V. László király (1446 – 1457) parancsára, Hunyadi János, az erdélyi káptalan, Beszterce és a hozzá tartozó helységek, többek között Lekence, Dipse, Törpény települések és ezek templomainak kegyura lett. A plébánia igazgatója, azaz gubernátora 1459-ben Iklódi István, 1471-ben Gáspár plébános. Mátyás király 1472-ben Beszterce városnak adományozta Dipse, Szászlekence és Nagydemeter kegyúri jogát, majd ezt az adományt II. Ulászló ( 1490 – 1516) megerősítette 1496-ban. A lekencei plébános egy 1526-os végrendeletben szerepel, de nem nevezik meg konkrétan. A plébánia és a templom keletkezéséről nincs fennmaradt adat, csak stilisztikai megfigyelésekre és közvetett információkra lehet alapozni a templommal kapcsolatos következtetéseket.

            Szászlekence kerítéssel körülvett temploma a falu közelében lévő domb tetején áll. Kerítése szabálytalan ellipszis alaprajzú, helyenként lőrések nyitják, a néhol beomlott falát külső támpillérek támogatják. A templom monumentális tornya a vártól déli irányban magasodik, ennek középtengelyéhez csatlakozik az említett, rossz állapotú védőfal. A torony sarkait kváderezték, számos nyílását elfalazták, a toronysisak alatti részen egy tornácot alakítottak ki fából. A torony harangjai közül a a nagyharang a 18. századból való, a kisebbik harangot pedig 1923-ban, Nagyszebenben öntötték. A torony órája 1861-ben készült.

            A vár közepén áll a vidék egyik legnagyobb méretű és művészettörténeti szempontból kiemelten jelentős temploma, a gótikus stílusban épült református templom. A templom egy nem megszokott alaprajzon áll. A templomhajó a teremtemplomok hajójához hasonlatos, viszonylag rövid és széles. A hajóhoz keleti oldalról sokszögzáródású, keskenyebb szentély csatlakozik. A szentély emeletes sekrestyével egészül ki, a hajóhoz északról bővítményt csatoltak, mely szinte mellékhajónak tűnik. A bővítmény felépítésének időpontja szintén ismeretlen, ahogy a körülményei is. Csupán annyi biztos, hogy még valamikor a középkorban emelték a hajó mellé. Ez a rész alacsonyabb a sekrestyénél, csak a párkány magasságáig ér fel. Valamikor a középkor után a templomot átépítették, a még középkori boltozat helye még mindig meglátszik, a támpillérek jelzik, hol volt. Az eredeti, középkori mennyezet három-három boltszakaszra oszlott, ezt a támpillérek eloszlásából lehet látni. A támpillérek minden bizonnyal az eredeti felépítés részei, ám az nem kizárható, hogy mai megjelenésük egy későbbi kialakítás eredménye. A templom nyugati homlokzatán egyértelműen felfedezhető a tény, hogy a mellékhajó-szerű építmény egy későbbi toldás során került felépítésre, mivel nagyon látványosan elkülönül.

            A templom eredeti főbejárata a nyugati homlokzatban nyílik. Kerete félköríves, profilozása erősen gótikus. A kapu fölött egy félkörívesen záródó fülke látható, mely egy egykori ablak elfalazása során jött létre. Ez a hajdani ablak feltehetően az egykori karzat megvilágításáról gondoskodott. Fölötte körablak található, ami a padlást világíthatta meg. A körablak kőrácsa karéjos díszekkel készült, ami meglepő és nehezen illeszthető az eredeti stílusba. A kép egységét megbontja a lábazat is, mely az oldalhajó falán magasabbra fut. A templom mai egyetlen bejárata a déli oldalban nyílik. A bejárat maga lekerekített téglalap alakú, de a kerete csúcsíves. Az ívmezőben eredetileg valamiféle ábrázolás állt, de mára csak vakolt felületű. Az ívmező és az ajtó nyílása között egy üresen álló konzol látható, melyen egykor talán szobor pihent. Az ajtónyílás tengelyében lévő ablak egyszerű mérműves, a hajó két másik, nagyon hasonló ablakkal rendelkezik.

            A homlokzat lábazati párkánya meglehetősen magas, de az utólagos pótlások miatt teljesen felismerhetetlen az eredeti profilozása. Az épület homlokzatát lezáró koronázópárkány még az eredeti kialakításból maradt meg. Ez egy egyszerű, kőből faragott főpárkány. A támpillérek sem díszesek, tagolásukat egyetlen esővetővel oldották meg. A szentély ablakai a hajóablakokhoz nagyon hasonlóak, de a profiljukban lényegesen eltérnek. A szentély támpillérein kettő esővetőt alakítottak ki, ahogy a hajó keleti oldalon lévő támpillérein is, melyek a diadalívet tartják és szerkezeti szempontból a szentélyhez tartoznak. A hajó és a szentély találkozásánál található fal vastagsága egyértelműen arra utal, hogy e két részt eltérő időben építették.