ismertető

Székelyhíd az Érmellék egyik legjelentősebb települése, mely a székelység 10-11. századtól feltételezett jelenlétét bizonyítja. A terület számos birtokváltáson ment át a 13. és a 14. században. A település egyházának első írásos említése az 1291 – 1294-es püspöki tizedjegyzékben található, mégpedig olyan formán, hogy jelölik benne papjának 50 és 57 kepe összegű püspöki tizedét. A község nem lehetett népes, hiszen az 1333 ás és 1335-ös tizedjegyzékek is csak 10 garas pápai tizedet jelölnek. Bertalan nevű papját említik 1492-ben, mikoris Zólyomi Tamás feleségét képviseli egyik hitelezője előtt. Debreceni Ember Pál 18. századi egyháztörténeti témájú művében Székelyhídat a legkorábban reformálódott városok között tartja számon. Minden bizonnyal a község Tolnai vagy Tolvaj Balázs nevű plébánosa, aki Zólyomi Klára 1551-es végrendeletében szerepel, református volt. Hogy előtte volt-e református plébánosa Székelyhídnak, arról nincsenek információk. A Református templom építéséről és korai történetéről sem sok használható adat került elő eddig.

            A Székelyhídi református templom egy hármas térfűzésű épület. Nyugati homlokzatának uralója egy zömök, nagy méretű barokk stílusú torony, a hajóhoz keleten sokszögzáródású szentély csatlakozik. Három toldaléktér is csatlakozik az épülethez, melyeket minden bizonnyal a 19. század során építettek hozzá. Az egyik egy-egy karzatfeljáró, mely a torony és a szentély keleti támpillére között található, valamint az előcsarnok, melynek kicsi konzoltornyokkal díszített oromzata érdekes látványt nyújt. A templom mai megjelenése szinte semmit sem mutat a középkori alapokból, a régészek csupán az 1995 és 1996 közötti tatarozások során tudtak kutatómunkát végezni a falakon, ebből derült ki számos apró részlet. A templom homlokzata első ránézésre igen jellegtelen. Ablakai 18. századiak, ennek ellenére egyszerűek. Félkörívesen záródnak és csupán egy dísztelen szalagkeret keretezi őket. A támpillérek szabálytalanul helyezkednek el a homlokfalakon, vízvetőik nyeregtetőhöz hasonlatos kiképzésűek, ezeken kívül más díszük nincs.

            A templomhajó belterét a hosszanti oldalakról három-három ablak látja el fénnyel, a szentélyrészt pedig négy ablak világítja meg. A templomban hajdan diadalív is állt, ezt végül elbontották, így a hajó egyterűnek tűnik, mennyezete síkmennyezet, míg a toronyalj csehsüvegboltozatos. A mostani templom előtt egy régebbi templomépület állt, melynek egy falrészét beépítették a mostani épületbe. Ez a falrész a templomhajó északi falának keleti részén, nagyjából az északi fal háromötödét kitevő szakasza. A korábbi templomot valószínűleg a 13. század legvégén, de még 1291 előtt építhették. Ezeket a régi alapfalakat, melyek az előző épületből maradtak meg, az 1995-ös restaurálás alatt kutatták a régészek. Az eredmények alapján elmondható, hogy az előző épület egy sédő árpádkori templom volt, melynek hajója 11,2 m x 7,3 m volt, sarkain átlósan álló támpillérekkel és 50 ventiméteres diadalívbeugrással. Az egykori templom nyugati végén talált gerendafészkek egy fakarzatot jelöltek.

            A népesség egyre gyorsabb növekedésével a templom kicsinek bizonyult, elkezdték hát bővíteni. Lebontották a szentélyt, és egy kissé északra húzó tengelyű, szabálytalan, a tízszög öt oldalával záródó új szentélyt építettek a helyére, gótikus stílusban. Az épület eredetileg román stílusú volt. Nyugat felé pedig kilenc méteres hosszabbítást építettek a templomhajóhoz, így az szokatlan formájú, aránytalan építménnyé nőtt. 21 méteres hosszához csupán hétméteres szélesség társult. A szentélyhez három támpillérrel megerősített sekrestyét építettek a szentélyrészhez, melynek alapfalait szintén az említett 20. század végén történt restaurálás és falkutatás során tárták fel. A szentély egykori bejáratának csúcsívesen záródó, egyszerű, élszedett kerete mai látható, bár befalazott formában a belső szentélyfalban. A sekrestye ferde állása arra is utalhat, hogy az egykori szentélyhez csatlakozó, 13. századi sekrestye alapjaira épült. Később újabb helyiséget toldottak a hajó északi feléhez, melynek nem nyílt közvetlen bejárata a hajótérbe, csak a sekrestyébe. A hajó különböző részein látható, kiemelten igényes faragások a 15. század végén készülhettek, megrendelőik minden bizonnyal a Zólyomi testvérek voltak.

            A templomhoz 1808-ban épült a déli előcsarnok és a bútorok nagy része is 1808-ban lett megrendelve, melyre az egyházközség kölcsönt vett fel. 1810-ben készült el a különösen szép, barokk stílusú szószék, melyet egy Kerekes nevű mester készített, valamint a berendezés empire stílusú darabjai is ekkoriban kerülhettek a templomba.