ismertető

Székelyudvarhely ma is látható Szent Miklós plébániatemplomának előzményeiről kevés írott forrás maradt meg. Az épületegyüttes vázlatos képét viszont megőrizte egy Johannes Haas által 1734-ben készített városrajz. Erről a rajzról állapítható meg hogy az akkori templom térfűzése a szokásos hajó-szentély típus. Az épület jellegzetes középkori építménynek látszik, melyhez nyugati oldalán portikusz csatlakozott, a középkori szokásokhoz híven a tornya pedig nem a templomhoz, épült, hanem az épületet övező falkerítéshez. Előfordulhat, hogy ez esetben egy szabálytalan ovális védőfalról van szó, valamint annak kaputornyáról, mely számos székelyföldi középkori vártemplomnál megfigyelhető volt.

A 13. század végén Udvarhelyszéken már működő egyházrendszert említenek, ennek központja lehetett Udvarhelyen, mely a 12. század során odatelepülő székelyek fontos települése volt. Az első említés Udvarhely plébánosáról 1317-ből származik, mikor plébánosa Conradus. Az 1333-as és 1334-es pápai tizedjegyzék (melynek a történelemtudomány igen sok mérvadó információt köszönhet) hét banálist említ a helység István nevű papjától. A tizedjegyzésben szereplő összegek következtetni engednek a különböző települések egyházi jelentőségére, jelen esetben nem beszélhetünk egy fontos egyházi központról a hét banális fényében. A 17. században Udvarhelyt is eléret a reformáció és megkezdődött a katolikusok és reformátusok közötti, évtizedeken át tartó, birtoklási huzavona a település templomával kapcsolatban. Ennek 1563-ban a tordai országgyűlés vet véget, mely kimondja, hogy a templomot a két felekezet vegye közös használatba.

A jezsuiták 1592-ben, a Báthory-koszakban jelentek meg Udvarhelyen. Egy 1630-as vallatás során elmondták, hogy az 1600 előtti időkben a reformátusok egy ízben kihordták a templom díszes berendezéseit a templom elé és felgyújtották azokat. A katolikusok részére az udvarhelyi vár kapitánya 1600 körül elfoglalta templomot, de szintén egy várkapitány segítségével 1612-ben a reformátusok megszerezték tőlük. Amiért a két felekezet képtelen volt megegyezni, a fejedelmi bizottság 1630-ban három évre felfüggesztette a templomhasználatot, amíg a két gyülekezet közösen épít egy új templomot és így meg tudnak majd osztozni. Az új templom a reformátusoké, a régi a katolikusoké.

Az eredeti templomon később, mikor már birtokba vehették a katolikusok, javításokat, bővítéseket hajtottak végre. 1637-ben a torony magasítása történt meg, majd 1651-ben magán a templomépületen végeztek nagyobb horderejű munkálatokat, melyek az 1661-es török-tatár hadjárat után vesztették el értelmüket. Ezt követően ugyanis újból nagymértékben javítani kellett a megrongált épületet. Lakatos István páter 1702-es írásában említ egy Xavéri Szent Ferencen szentelt oldalkápolnát és egy négy fiatornyos sisakkal borított tornyot, melyet a Jézus társaság emelt harangok és óra elhelyezésének céljából. Így emlékezik meg az épületről: „Ez a Szt. Miklós templom három remekbe készült és aranyozott oltárral ékeskedik ... A szószék minden ízében pompás, az oltárok felszerelése gyönyörűnek mondható, a zászlók arannyal ékesek.” Az általa említett részekből mára semmi nem marad meg. Más forrásból az is kiderül, hogy ekkoriban a hajót kazettás mennyezettel borították, a szentély pedig boltozott volt. Az is kiderül a forrásokból, hogy a 17. század végétől a rend feloszlatásáig, azaz 1776-ig a plébánia az ő kezelésük alá tartozott.

A mai templom építésénél is felhasználtak jezsuita emlékeket, például az északi bejárat késő reneszánsz stílusú kőkeretét, melyen az 1679-es felirat látható. A kapu valószínűleg a Xavéri Szent Ferenc kápolna bejárata volt. A régi templom kicsinek bizonyulhatott a 18. század végére, ezért Török Ferenc plébános egy új épületet tervezett. 1787-ben megkapták Bécsből az engedélyt az építkezésre. Az építés 1787 és 1791 között épült, felszentelésére 1793-ban került sor, Battyhány Ignác püspök által. Az épület terveinek készítője ismeretlen, csupán feltételezésekre lehet hagyatkozni ez ügyben.