Bonchida

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Bonchida a Kis-Szamos jobb partján fekvő Kolozs megyei községközpont, melyhez közigazgatásilag az alábbi települések tartoznak: Gyulatelke, Kendilóna, Kisbogács, Marokháza, Mezőszava és Válaszút. Kolozsvár innen csupán 30-km re található.


Elnevezése

Nevét egykori birtokosáról kapta, nevének utótagja pedig minden bizonnyal arra a hídra utal, mely  Bonc birtokán, a Kis-Szamoson átvezetett.

Története

Az első írásos forrás, mely említést tesz róla, a XIII. századból származik. Ebben a forrásban még Bonchydaként olvashatunk róla, de az idők során többféle névalakja is ismert. Az itt található kastélyt a Bánffy család építette, azt követően Bánffy Dénes erődítette. A Bánffy családból származó örökös, Bánffy György is átalakíttatta, kibővíttette. Fontos oka volt hanyatlásának a kuruc háború, de az 1800-as években Bánffy Dénes erőfeszítése által kolozsi barokk kastély lett, mely Erdélyben páratlan volt.

A híres kolozsvári szobrász, Johannes Nachtigall szobrai voltak a kertben. Ezen csoportok tematikájának középpontjában általában a mitológia állt.


A második világháború idején a német katonák mérhetetlen pusztítást hajtottak végre,   viszont egy nemzetközi program keretében megkezdődött a kastély renoválása.

Fontos történelmi pillanat volt az 1703-ban itt megvívott csata, amikoris a császári seregre döntő vereséget mértek Orosz Pál és Bóné András vezette seregek.


Lakossága

1910-es népszámlálási adatok szerint a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható az itt élő magyarság száma sem.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte  Kolozsvári járás részét.

1992-es adatok etnikai szempontból egy rendkívül heterogén lakosságról számolnak be, hiszen a domináns számú románság mellett él itt jelentős számú magyar, cigány nemzetiségű is, egy ember pedig németnek vallotta magát.


Bonchida látnivalói:

  • Az 1400-as évek közepén épült meg a település református temploma, az itt található kastély, mely egykor a Bánffy-család tulajdonát képezte, pedig az 1600-as években épült.

Fotók a régióból

Ajánlat
Marosfő
Csíkszereda-Szécsény
Székelyudvarhely-Libán