Gyergyószentmiklós

ismertető


Megye: Hargita megye.
Erdély régió.

Újabb erdélyi településhez érkeztünk el, nevezetesen Gyergyószentmiklóshoz, ami Hargita megye harmadik legnagyobb városa, s egyben az egykori Gyergyószék központja is. A városhoz több kisebb település is tartozik, mint például Gyilkostó, Kovácspéter, Vargatag és Visszafolyó. A 2002-es népszámlálási adatok alapján közel 20.000 fő lakost számláltak, melyből csaknem 17.500 magyar ajkú lakos.

     A város 59 km-re található Csíkszeredától, keleti irányban. Északon a Piricske-tető, kelet felől pedig a Magas-Bükk határolják. Mindkét hegy közkedvelt turista célpont, hiszen jócskán 1000 méter felé magasodnak. Csúcsukról csodálatos kilátás nyílik mind a városra, mind a környező hegyekre, erdőségekre.

     Gyergyószentmiklós fekvésének köszönhetően Románia egyik leghidegebb éghajlatú városának számít, hiszen évente átlagosan több mint 160 fagyos nap virrad az itt élő emberekre.

     A város nevének eredetére vonatkozóan nincs egyetértés. Az utótag Szent Miklós szentelt templomától eredet, maga a gyergyó szó azonban máig vitatott. Az egyik teória szerint a magyar gurog, más néven görög ige folyamatos alakja, melyből később a görgő, majd a gyergyó szó keletkezett, míg egy másik feltevés szerint a település neve a György folyóból eredeztethető.

     Következzen most a látnivalók felsorolása, amelyekből Gyergyószentmiklóson is szép számmal akad:

 

- Piactér: ez a tér a település szíve, amely egyben Erdély egyik legszebben parkosított területe is. Mai állapotát a XIX-XX. század fordulóján érte el, amikor a helyi kézművesek által épített kezdetleges házakat leváltották az emeletes épületek. Ezen épületek egyike ma a városi kórház, illetve a bíróság.

 

- Református templom: 1895-99 között építették ezt a csodálatos templomot. Az ehhez tartozó telket a város ajándékba kapta, elkészülte után 1899 októberében Bartók György püspök szentelte fel. Az egyházközség élete a XIX. században indult meg, mára a reformátusok és az idejáró hívők száma eléri az 1650-et. A templom közelében egyébként számtalan képzőművészeti műemlék található, melyeket szintén érdemes meglátogatnunk.

 

- Tarisznyás Márton Múzeum: az épületet 1770-1778 között építették, s egykoron az I. székely gyalogezred parancsnoki központja volt. Figyelemre méltó néprajzi, régészeti, természettudományi és képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik. Az ide ellátogató turisták képet kaphatnak a régió történelméről, és megismerhetik Erdély művészeti oldalát is.

 

- Örmény római katolikus templom: 1730-1734 között épült, egy 1650 körüli kőkápolna anyagának felhasználásával. 1748-ban kerek tornyokkal és egy fallal erősítették meg, stílusa barokk jegyeket idéz.

 

     Gyergyószentmiklóson a fent felsoroltakon kívül még számtalan templom és impozáns szobor található. Megemlíthetjük például a várostól északra, az 1087 méter magas Csobot-hegyen álló Szent Anna kápolnát, amely a XIII. században épült, s később barokkizálták. De ide sorolható a Csíky-kert is, amely egy 16 hektáron elterülő arborétum, s amelyet Csíky Dénes ügyvéd telepített 1884 és 1910 között.

     Az Erdélyt kedvelők számára vonzó célpont lehet ez a szimpatikus város. Nagyobb testvéreivel – Kolozsvár, Székelyudvarhely -, e település meglátogatása is mindenki számára ajánlott.