ismertető

Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Kecsed a Dobokai-dombvidéken fekvő Kolozs megyei falu, nem messze Déstől. Közigazgatásilag hozzá tartozó települések: Bánffytótfalu, Girolt, Kecsedszilvás és Szilkerék.

A község rövid története

Az első írásos források, melyek említést tesznek róla, a XIII. századból származnak. Ezen forrásban még Kecheeth-ként olvashatunk róla. A nagy múltú falu első lakosai magyarok voltak, akik a szolnoki vár ostrománál várvédő funkciót láttak el. A Kecsetiek tulajdonába maga a király adta. Ez a család már a középkorban hatalmas összefüggő területekkel rendelkezett és a családtagok nagy része értelmiségi pályán tevékenykedett.
A településen gótikus templomot építettek. A Doboka vármegye részét majd négy évszázadon át képezte a település nyugati fele, míg a keleti Szolnok vármegyéhez tartozott.

A XVII. századtól több birtokosáról is beszámolnak a források és arról is, hogy a tatár, török támadások nem kímélték ezt a települést sem. A falu magyar református lakossága drasztikusan lecsökkent . Ennek a problematikának orvoslását jelentette a betelepült román lakosság.
Nem sokkal ezután már templomukat is megépítik és egyre inkább előtérbe kerül az a törekvés, hogy a református magyar kisnemeseket és jobbágyokat ha kell, erőszakkal is az ortodox hitre térítik. Ennek a koncepciónak gyakorlati megvalósítására 1848-ban került sor. A magyarok kénytelenek voltak behódolni, elrománosodtak. Ez a tendencia a későbbiekben is folytatódik.
Erről az időszakról ad átfogó képet Tagányi írása.

Az 1850-es összeírások arról számolnak be, hogy tömegesen érkeztek ide német zsidók, viszont a második világháború következtében valamennyiüket deportáltak.
Napjainkban az itt élő magyarság száma sem jelentős.

A református műemléktemplom története

Kecsed első Árpád-kori plébániatemplomának látható nyoma nem maradt fenn, létezéséről egy 1332-es tizedlajstomból tudunk (ekkor plébánosa Miklós volt), eszerint a környék egyik legrégebbi temploma volt. A mai templom a XV. században épült Szent Margit templom kis maradéka, az egykori templom szentélye. Az eredeti templom nagymérete a helyi birtokos Kecseti család jelentőségét mutatta. A gyülekezet valószínűleg az 1550-es években reformált a birtokos családokkal együtt. A hatalmas gótikus templom a XVII. század háborúságai között jelentős sérüléseket szenvedett, valószínűleg 1658 és 63 között omolhatott be. Az 1800-as években még láthatóak voltak – de még most is sejthetők – a templomhajó egykori falai. Az 1860-as években Almási Sámuel a meszelés alól előbukkanó falfestményekről számolt be. A támpillérekkel tagolt nyolcszög felével záródó mai templom, egykori szentély falában megfigyelhetők az boltozás nyomai. A falak belső oldalán középkori festés feltételezhető. A templom alatt valószínűleg fel nem tárt kripta található. Az orgonát a javítások költségeinek fedezésére a gyülekezet eladta. A két harang a karzat felett található fa fiatoronyban függ. A templom északi falában egy, a XVII. század elejéről származó, a XVIII. században kiegészített márvány sírkő van befalazva. A többnyelvű, több időpontban készített sírkő készítésének idejét korábban tévesen az 1700-as évek első harmadára tették (pl. Tagányi), de Dr. Őri Péter kutatásai sikerrel azonosították a sírkövön szereplő személyeket, így pontosítani lehetett a datálást. A szövegben említett Ebeni Gábor, akinek Zsigmond nevű fiai voltak hozzávetőleg 1579 és 1600 között volt kecsedi bírtokos, Zsigmond fia 1640 körüli halálával pedig a nemzetség fiúágon kihal. 1668-ban az Ebeni család kecsedi birtokáról való egyezkedéskor egyik örökös család sem viselt már Ebeni vezetéknevet. Így a sírkő készítését valamikor a XVI-XVII szd. fordulójára, tehetjük, amikor Ebeni Gábor (a férj) még élt, de a gyermekek már felnőttek. Csegezi Judit, noha valószínűleg ténylegesen távoli rokonságban lehetett az Ebeniekkel, minden valószínűség szerint nem ezért, hanem a református egyházközség török-tatár pusztítás utáni újjászervezése érdekében kifejtett tevékenysége, adományai miatt hasznosíthatta ’újra’, egészíthette ki 1719-ben a sírkövet, amelyet az eredeti sír felprédálása, a templomhajó bedőlése miatt áthelyeztek. Magát a sírkövet ezután valamikor a templom falába befalazhatták, és csak valamikor az 1860-as években került ismét elő.2007-ben a rossz állapotú épület részleges felújítása megtörtént, így továbbra is emlékeztet a település egykori nagy múltjára és régi lakóira.

A helyi református gyülekezet rövid története

A falu lakossága reformátussá valamikor az 1550-as években lett. Ezt onnan sejthetjük, mert a falu birtokos családjából származó Kecsethy Márton érsek 1548-ban szakított a katolikus egyházzal. Az 1600-es évek szenvedései után a helyi református magyar kisbirtokosok és jobbágyok kisebbségbe kerültek és 1712-ig a tőtöri anyaegyházhoz tartoztak. 1712-ben részben Csegezi Judit adományai segítségével alakul újjá a református egyházközség, első jelentősebb lelkésze Deák Mihály volt. Az 1700-as évek elejétől égészen 1868-ig a legjelentősebb helyi birtokos a Diószegi család, így amikor 1754-ben katolizálnak, a helyi református magyarság legjelentősebb támogatóját vesztette el. Azóta egyre ritkábban volt a falunak református lelkésze. Utolsó helyben lakó lelkésze Dózsa Imre volt (1842-49), aki a szabadságharc helyi román-magyar ellenségeskedései (ekkor pusztítottál el a katolikus kápolnát is a faluban) után menekül el. A nyelvében, majd vallásában is románosodó, az 1900-as évek elején 70-90 fős gyülekezet nem tudott saját lelkészt eltartani. 1940-ben még felmerült a Girolttal közös önálló református egyházközség kialakításának gondolata (a két faluban ekkor még 170 református élt), de a történelem ennek a lehetőségét elsodorta, a közösségnek az 1950-es évektől felgyorsuló fogyása pedig végképp lehetetlenné tett minden ilyen ötletet. Az egyre fogyó szórványt a második világháborút követően évtizedeken át, egészen 1981-ig gondozta a kecsedi születésű Bányai Ferenc szórványlelkész. A hívek száma 1992-ben 6 fő, 2007-ben 1 fő, a szórvány jelenleg a Dés-Akná-ról ellátott Kisiklódi szórvány-egyházközséghez tartozik.