Kerelőszentpál

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Kerelőszentpál a Maros bal partján található Maros megyei községközpont, melyhez közigazgatásilag az alábbi települések tartoznak: Búzásbesenyő, Kerelő, Magyardellő és Mezőszentmargita. A település Kolozsvár-Marosvásárhely országút mentén közelíthető meg.
Marosvásárhely csupán 19 kilométerre található innen.



Története röviden

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még Sanctus Paulusként olvashatunk róla. Az itt álló várkastély újjáépítése Alárdi Ferenchez kötődik.

Egy jelentős történelmi csata zajlott a település területén a Báthory István és Békés Gáspár seregei közötti megmérettetés. Ekkor pusztult el a vár is.
Az 1800-as években viszont új kastély építettek, ami az akkoriban uralkodó művelődéstörténeti korszak, a barokk stílusjegyeit viseli magán.

Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar, de nem elhanyagolható a románság és a cigányság száma sem.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Radnóti járás részét Kis-Küküllő vármegyében.

1992-es népszámlálási adatok alapján a lakosság nagy része már cigány nemzetiségű, de nem elhanyagolható a magyarság és a románság száma sem.
Felekezeti szempontból többségben vannak a római katolikusok , de él itt ortodox, református és görög katolikus vallású is.


Látnivalói

  • Az 1300-as években épült fel a település római katolikus temploma.
  • A Heller család által építtetett kastély barokk stílusjegyeket visel magán. Nem messze az építménytől találjuk a Haller család temetkezőhelyéül szolgáló kápolnát.