Lukafalva

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Lukafalva a Nyárád folyó bal partján fekvő Maros megyei községközpont, melyhez közigazgatásilag az alábbi területek tartoznak:  Lőrincfalva, Nagyteremi és Teremiújfalu.
1941-óta területileg is egységes Lukailencfalvával.

Marosvásárhely innen csupán 11 kilométer.


Nevének eredete

Egy magyar férfinévből a Lukácsból ered, de az 1514-es parasztfelkelés emblematikus figurája után Dózsa György után adtak neki nevet.

Története röviden


Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla a XV. századból származik. Ebben a forrásban még Lucafalvaként olvashatunk róla. A kedvezőtlen természeti tényezők (árvíz) és ellenséges csapatok támadásai sem kímélték a települést.

Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Marosi alsó járás szerves részét Maros-Torda vármegyében.

1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak, a domináns számú magyarság mellett ugyanis élt itt román és cigány nemzetiségű is.

Látnivalói

  • A XIX. században építették meg a település református templomát.

Itt született. . .

a székelyudvarhelyi református kollégium teológiatanára Benkő Zsigmond a XVIII. század második felében.

A Benkő család egyik tagja, Benedek itt talált magának feleséget a kiváltságos helyzetben lévő Bartha család lányát vette el. Az ő utódaik már itt születtek.
Benkő Zsigmond Bodosi Máriát vette el, de hamarosan elvált, majd egy Eszter nevű hölgyet vett el.