Mezőméhes

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Mezőméhes a Mezőségi-patak bal partján fekvő Maros megyei település, melyhez közigazgatásilag az alábbi települések tartoznak: Bozsortanya, Cserhágó, Goapa Radaii, Kissályi, Mogoaia, Mezővelkér és Stefanca.
Csupán 35 kilométerre van innen Marosvásárhely.



Története röviden

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIII. századból származik. Ebben a forrásban még Mehesként olvashatunk róla. A település Kisméhes és Nagyméhes egyesüléséből jött létre. A források ortodox templomról számolnak be.
A XX. században gróf Kendeffy Gyula református templomot építtetett itt.
Jelentős befolyással rendelkezett a Béldi és az Illés család is, akik kastélyukat, udvarházaikat Mezőméhesen építették.

Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható a magyarság száma sem.

1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak, a domináns számú románság mellett ugyanis élt itt  cigány és német nemzetiségű is.