Almásköblös

ismertető


Megye: Szilágy megye.
Erdély régió.

Almásköblös Szilágy megyében található falu.

Elnevezése


Az első írásos források, melyek konkrét említést tesznek a faluról a 19. századból származnak. Ebben a forrásban még Oláh-Köbösként olvashatunk róla, de az idők során többféle elnevezése is ismert: Kubles-rumunyeszk, Oláh-Köblös, Oláhköblös, Cubleşul.

Lakossága

Az 1850-es összeírások arról számolnak be, hogy a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható az itt élő magyar, zsidó és cigány nemzetiségűek száma sem. 1992-es népszámlálási adatok szerint a csupán 66 lélek lakta faluban 57 ember románnak, 6 fő pedig cigánynak vallotta magát.

Felekezeti szempontból vizsgálva az 1850-es összeírás szerint az akkor még 276 fős településen 262 ember görög katolikusnak, 8 ember reformátusnak, 6 ember pedig izraelitának vallotta magát.
1992-re vallási szempontból a falu homogén képet mutat, ugyanis az itt élő lakosság 100%-as ortodox vallású.

Története röviden

A település fatemploma, mely az 1900-as években épült eredetileg görög katolikus volt. A település Jegenye rómaikatolikus filiája és egészen az 1920-as évig a Hídalmási járás része Kolozs megyében. A második világháború kirobbanását követően az 1941-es évben már Almásnyíreshez tartozott.

Fotók a régióból

Programok
Csíksomlyó, 2019. jún. 6.-2019. jún. 10.

Csíksomlyó, 2019. jún. 7.-2019. jún. 10.

Ajánlat
Hargitafürdő
Négyfalu