ismertető

Gyergyószentmiklós a hajdan Erdélyt Moldvával összekötő kereskedelmi útvonal mentén fekszik. Forrásokból kiolvasható, hogy már a 17. század első felében is éltek örmények a vidéken, de nagyszámú betelepülésük 1672-ben történt.

            Az örmény kissebség kezdetben magánházak szobáiban tartotta istentiszteleteit, mert a korabeli törvények nem engedélyezték számukra a kőtemplom építését. 1680-ban bérbe vették a Ferenczy György által létesített idegenek temetkezési helyén álló fakápolnát. A bérlési lehetőséget ahhoz a feltételhez kötötték, hogy esetlegesen Erdélyt elhagyva és Moldvába visszatérve az örmények nem visznek magukkal semmit az egyházi holmijukból. Ezt így fogalmazták meg: „mindazon szereket és egyházi öltönyöket, melyeket szerezni fognak (...) nem fogják magukkal vinni, hanem a kápolna részére visszahagyják.” Az idegenek temetőjének nevezett temető alapítására emlékező feliratot a jelenlegi templom cintermének kapujában lehet olvasni. A feliratos követ az örmények építtették be a kapuba, rajta ez áll: Hoc cemeterium Georgius Ferenfi [!] sacerdos in sepulturam peregrinorum fieri curavit. Anno 1637 9 May."

            A telket és a rajta álló, 1450-ben épült kis, gótikus stílusú fatemplomot 120 magyar forintnyi összegért 1717-ben megvásárolják az örmények. A lehetőséghez Mártonffy György erdélyi püspök közbenjárásával jutnak. 1722-ben kibővítik a kápolnát, ám az egyre növekvő örmény katolikus gyülekezetet egyre kevésbé tudja befogadni az épület. Új, nagyobb kőből készült templom építését tervezik el. A kőtemplom építését már nem tiltotta a törvény. Az 1726-ban kinevezett örmény plébános, Theodorovich Simon szorgalmazásának eredményeképpen 1729 tavaszán a templomépítés megszervezésére gyűlést hívnak össze. A gyűlés elnökletével Khosza János segédlelkészt bízták meg. A megbeszélés alkalmával kijelölték a templom helyét és elindult a gyűjtés az építkezés finanszírozására. Az adományok nagy része örmény társulások hozzájárulásából jött össze, de szinte minden örmény család igyekezett valamennyivel támogatni a kőtemplom felépítését. Az adományozók nevét egy emlékkönyvben írták össze, melyet 1734-ben írt örményül Theodorovich Simon és Szongott Kristóf fordított le.

            A fatemplom lebontását 1730. április 25-én kezdték meg. Három évvel később, 1733-ban már álltak az új templom falai, de tornya csak később 1734-ben készült el. A templom felszentelésére Bajtay Antal erdélyi püspök által, 1733. augusztus 24-én került sor. Egy felirat szerint a tornyot saját költségén építtette Lukács János. Később, 1748-ban a templomot kapubástyás várfallal vették körbe. A szószék és a négy oltár valószínűleg 1752 és 1754 között készült, de erre vonatkozóan nincs pontos adat, ahogy a kőfal ablakszerű mélyedéseiben elhelyezett fametszetek keletkezése sem biztos, de valószínűleg 1750-ben készültek. Ezeket a fametszeteket, melyek Krisztus szenvedésének jeleneteit ábrázolják, ma az örmény plébánián őrzik. A Szent Gergelyt ábrázoló oltárkép 1752-ben, Velencében készült.

A templomot 1889-ben újították fel, Görög Joáchim esperes idején. Ekkor készültek a neobarokk stílusú mennyezetfreskók, melyeket egy bécsi templomfestő vállalkozás, Altenbaucher Henrik és Szirmay Albert cége készített. A festett ablakok, a szobrok festése és az oltárok márványutánzat kikészítése is ekkor készült.

A ma is látható épület néhány helyen megőrizte a régi templom elemeit. Az egyhajós templom szentélye keleti tájolású, északi részen egyetlen oldalkápolnája van. Az épület tetőszerkezetét színes cserepekkel fedték.

A templom várfalának egyik bástyájában, a padláson a középkori kápolna oltárának Mária-szobrát találták. A templom egyik különlegessége a fából készült, barokk stílusú szószék. A szószék alsó részén a négy evangélista, tetején pedig Szent Mihály szobra áll. A mellékoltárok és a főoltár is kimondottan díszesek. A főoltár egészen a mennyezetig ér, a templomkórust erős, tömör kőoszlopok támasztják alá.

A templom 20 méter magas tornyának sisakrésze eredetileg gúla alakú volt. A helyreállításkor barokk stílusú tetőszerkezetre váltottak, melyet régebben cseréppel fedtek, mára viszont vörösréz sisakot kapott.