Mikes-palota, Kolozsvár

Mikes-palota, Kolozsvár adatai:
cím:
Mikes-palota, Kolozsvár
Kolozsvár
nyitva:
egész évben
ismertető

A Mikes család Erdély egyik legtehetősebb nemesi családja volt, különösen a császári uralom alatt, az úgynevezett Gubernium (1690-1867) idejében viseltek jelentős kormányzati pozíciókat. Amikor 1790-ben az Erdélyi kormányzóság székhelye Szebenből Kolozsvárra költözött, a kormányzatban részt vállaló családok is követték a hivatalokat és igyekeztek saját palotákat építtetni a városban. Ekkor már állt a kormányzó, Bánffy György reprezentatív palotája, mely a nemesi családok építészeti törekvéseinek mintaképül szolgált. Valószínűleg az 1815-ben elhunyt kormányzósági tanácsos Mikes János építtette a Mikes-palotát. Legkorábbi részeit még a barokk stílus térhódítása előtt emelték, az északi szárny fölszintjének nyugati végén álló fal kora ismeretlen, de biztosan 1790 előtti időből származik. Ezt követően, a 1790-es évek végén épült a ma is látható palota tömbje, kései barokk stílusban. Valószínű, hogy tervezője Joseph Leder volt, aki számos más, a Mikes-palotával rokon vonásokat mutató épületet tervezett a városban és környékén. Az emeleten fényűző lakrészt alakítottak ki a tulajdonosnak, körülötte pedig a személyzet helyiségeit, illetve raktárakat, konyhát. A palota számos lakrészét azonban kezdetektől úgy tervezték, hogy a későbbiekben kiadható legyen, akár átutazó vendégeknek, akár huzamosabb ideig ott tartózkodóknak, vagy intézményeknek. Ez számottevő bevételt biztosított a tulajdonosnak. A Mikes-palota a tér északi oldalán épült fel, neves épületek, mint például a Basta-ház és az egykori terciária zárda által közrefogva. Utóbbiban az 1700-as évek második felétől városi kórház működött, amely több helyiséget bérelt a szomszédos Mikes-palotából. Az említett részen szülészet működött, ezért is nevezték Szülőháznak az épületet egy időben. Az első feljegyzés, ami egy várandós feleségének szülőszobát bérlő férjről tudósít, 1782-ből származik. Tehát már a palota felépítése előtt állt a helyén egy ház, amelynek szobáit időnként bérbe adták. Miután megépült az Egyetemi Klinikák épületegyüttese, a másfél évszázadik működő kórházat megszüntették, sőt, az egykori zárda reneszánsz épületét is lebontották. Helyére később modern épületek kerültek, ezek határolják ma a Mikes-palotát.

            A Mikes-palota Kolozsvár egyik jellegzetes késő barokk épülete. Később eklektikus átépítésen esett át, a homlokzat több ponton átalakult, bár tengelyosztása és az ablak- és ajtónyílások formája nem változott meg. Eltűnt azonban a homlokzat leglátványosabb eleme, a három hatalmas kőpilléren nyugvó ellipszis alaprajzú, pompás barokk erkély. Az 1870-es években eklektikus átépítés az egykori főúri palotából századfordulós bérházat varázsolt.

            A C-alaprajzú, kétszintes, részben alápincézett Mikes-palota a Karolina térre nyíló boltozatos gang felől közelíthető meg. Innen nyílnak a déli szárny lakrészei is. Az épület fő szárnya nem a középső, hanem a déli irányba, a térre néző. Ez egyben a legszélesebb szárnya is. A nyugati szárnynak lényegében csak összekötő szerepe van.

Fotók a régióból

Ajánlat
Hodgya
Tordaszentlászló
Hatolyka
Ipp