ismertető

Marosvásárhely Református Kistemploma helyén, a Szent Miklós utca végén, 1628-tól a református egyház ispotálya állt. Ez mellett épült fel a 18. század elején egy kis méretű fatemplom, mely a 19. század elejére nagymértékben leromlott. A település református gyülekezete egyre gyarapodott, ezért szükségessé vált egy nagyobb méretű, korszerűbb kőtemplom felépítése, a régi, rossz állapotban lévő és amúgy is kicsi fatemplom helyén.

Az építésre utaló írások már 1811-től jelen voltak a fennmaradt forrásokban, de az építkezés csak 1815-ben kezdődött el. Ennek oka valószínűleg a pénzhiány volt, mely a későbbiekben is felmerült. Az építkezés az ispotály lebontásával kezdődött, az új templom alapkövét 1815. július 31-én tették le, Kemény Sámuel, a Királyi Tábla elnöke és felesége valamint az egyházközség főkurátora, Borosnyai Lukács János is jelen volt az ünnepségen, melyen a szertartást a helyi református lelkész, Székely Márton tartotta. Az építési munkálatokat Schaffner Ignác kőművespallér vezette. A munkálatok 1818-ban pénzhiány miatt szünetelt. Kilenc éven keresztül állt az építkezés, majd 1827-ben Nemes János marosvásárhelyi polgár 400 ezüstforintot adományozott a református egyháznak, így folytatódhatott az építkezés, melynek következő szakasza a belső részek elkészítése volt. Az év végére el is készült a templombelső, megtartották az első istentiszteletet 1827. december 2-án. A torony építése a következő évben folytatódott, a kőművesmunkákat 1829. július 11-én fejezték be, Lantos András kőművespallér vezetésével. A toronysisak Szász András ácsmester munkája. Az építés zárómozzanata a toronygomb felhelyezése, melyre július 25-én került sor.

            Építésztörténeti szempontból a templom értéke a barokk és klasszicizáló, faragott berendezésben rejlik. Az épület ablakszárnyai 1823-ban készültek, a bútorzat 1827. után készülhetett. A ma is látható bútorok közül az egyszerű padokat, a négy fedeles padot, a karzat padjait és az ajtószárnyak a helyi asztalos céh mestereinek munkái. Az orgonát 1865 és 1866 között készítette Takácsy Ignác orgonakészítő mester, az Úrasztal Rákosi Katalin adománya. A jelenlegi szószék Szöllősi Sámuel és felesége, Demeter Rozália adományából, 1875-ben készült.

            1927 és 1930 között nagy felújítási munkálatokat végeztek a templomon, melynek eredménye a ma látható megjelenés. A munkálatokat Varga Ferenc vállalkozó vezette, a toronysisak Hácsek József bádogos nevéhez fűződik. A felújítás során a lábazat kőelemeinek nagy részét újrafaragták, számos helyen műkővel egészítették ki. Elkészítették a templom körül jelenleg is álló betonkerítést, a vakolatot is leverték és újravakolták az épületet. Ugyanekkor készültek a hajó ablakkeretei és díszítései, a toszkán fejezettel ellátott pilaszterek és a homlokzat számos tagolóeleme is. Az átalakítás klasszicizáló későbarokk stílusúvá tette a templomot. Ezt a stílust nevezik zopf stílusnak.

            A Kistemplom, a hajdani Szent Miklós utca nyugati oldalán áll. Hajója kelet-nyugat irányba néz, keleten homlokzati középtoronnyal látták el, nyugati vége félkörívesen záródó szentélyben végződik. A főbejáratot a torony aljában nyitották, de két másik bejárata is létezik, egy a déli oldalon, egy a nyugatin. Valószínűleg az utóbbi kettő a felújítás után került kialakításra. A torony testének egy része a hajóba épült, eleje kissé kiugrik a főhomlokzat síkjából. A főhomlokzatot toszkán fejezetes pilaszterek tagolják, ezek szegélyezik a rizalitként kilépő torony sarkait is. A pilaszterek között három ablak nyílik, melyek félkörívesen záródnak.