ismertető

A vár falain belül, a vár délnyugati részén áll a közel ötszáz éves vártemplom, mely Maros megye egyik legrégebbi és legnagyobb műemléképülete. Szerkezetét tekintve egyszerű, a szokásos három részből (hajó, szentély, torony) áll. Az épületek valószínűsíthető építési sorrendje a következő: először a ferences kolostor készült, majd a szentély, a templom hajója és végül a torony, melyet a lebontott kolostor helyén emeltek.

A templom helyén a tatárjárásig egy másik templom állt, mely a dominikánusoké volt. A szőlőindás nyugati kapu ebből az előző épületből maradt meg. 1216-ban kapta meg Szent Domonkos a rendalapítási engedélyt és a hagyomány szerint 1230-ban már fel is épült a domonkos rendi kolostortemplom. A templom a tatárjáráskor még nem volt teljesen kész, a tatárok dúlási megszakították az építkezést, majd miután a ferencesek telepedtek le a környéken, valószínűsíthető, hogy ők vették át a domonkosok épületeit. Egy régi forrás, mely 1257-ből maradt fenn, a ferences rendi Szent Bonaventura által vezetett Clivum Fori kolostort a marosvásárhelyi kolostorral azonosítja. Konkrétan a ferencesekről az 1316. évből maradt fenn írásos említés, melyből kiderül, hogy a kolostor mellett a Boldogságos Szűz tiszteletére épült templomuk is volt.

Ez az első templom egy idő után kicsinek bizonyult, elkezdődött egy nagyobb épület felállítása a 14. század elején. A Nagytemplomot 1490-re sikerült befejezni. A templom építésének kellős közepén Hunyadi János 1446-ban elvette a conventuális ferencesektől a templomot és átadta az obszerváns ferenceseknek, a munkálatokat ők fejezték be. A templom elvétele és átadása Kapisztrán János kérésére történt. A ferencesek 1410-ben épült kolostora egy tűzvész után épült ujjá 1446-ban, majd 1492-ben Báthori István erdélyi vajdavárfalakkal erősített meg.

            A ferencesek a vártemplomot 1556-ig birtokolták, majd János király parancsára a templom a protestánsok birtokába került és először a lutheri, majd a kálvini reformáció temploma lett. 1559-ben, ebben a templomban tartották azt az erdélyi zsinatot, mely Kálvin reformációját támogatta. Ezt 1566-ban egy újabb zsinaton megerősítették, majd 1571-ben János Zsigmond fejedelem jelenlétéven törvénybe iktatták, hogy „hitéért senki meg ne bántassék”, azaz kihirdették itt is a vallásszabadságot 1571. január 6-án.

            A 17. század elején számos szörnyűséget állt ki a templom és kolostor. Basta tábornok seregei 1601-ben felégették az egész várost és a templomot is, majd elkezdődött a templom fénykora. Számos zsinatot tartottak itt, pontosan 37-es. Itt választották meg II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé 1707. április 8-án.

            A város első iskolájának a Schola Particula-nak működése a vártemplomhoz köthető. Ide fogadták be a 18. század elején, 1718-ban, az először Sárospatakról, majd Gyulafehérvárról elküldött diákokat, így az iskola kollégiumi rangot kapott, Erdélyben harmadikként.

            A templomot Basta tábornok zsoldosainak támadása miatt hamar restaurálni kellett, majd Teleki Mihály adománya révén 1685 és 1693 között nagy munkálatokat hajtottak végre az épületen. A 18. században ismét átalakítások következtek reneszánsz és barokk stílusban, melyek főleg a templomhajót érintették. 1791-ben kapta jelenleg is látható boltozott mennyezetét és karzatát, az orgona 1789-ben készült el a brassói Johann Brause orgonaépítő mester keze által, Szucsákyné Kabos Klára adományából. Az utolsó restaurálás 1985 ás 1990 között zajlott.

            A templomsírboltjában nyugszik Bethlen János, Erdély egykori főkancellárja és történetíró, aki Torda és Küküllő vármegye főispánja lett, a fejedelmek bizalmasa, kollégiumalapító. Fia, Bethlen Miklós jeles vezető egyéniségnek számított Erdélyben.