ismertető

Nagyvárad Római katolikus székesegyházának felépülése hosszú folyamat eredménye. A törökök pusztítása nem kímélte az épületeket sem. Nagyvárad a középkorban egyházmegyei székhely volt, reprezentatív székesegyházzal és számos más, igényes épülettel. A törökök rombolása után ebből szinte semmi nem maradt. A várost 1691-ben sikerült visszafoglalni, ám anyagi források hiányában az újjáépítésre még várni kellett. Hosszas munka eredményeként a 18. század közepére helyreállt rend. Jelentős növekedés történt a püspöki jövedelmek terén is, így már kilátásba helyezhették az építkezéseket.

            A nagyváradi püspökök a lehetőségeiket kiaknázva igyekeztek a hagyományoknak megfelelő, reprezentatív épületekkel újra a rangjának megfelelő állapotba visszaállítani a város utcáinak, tereinek látképét. Az építkezések megszervezése, az igények, feladatok konkrét megfogalmazása a rekatolizáció idejére tehető. Ekkor alakult ki az egyházközség és az egyházmegye elöljáróinak azon igénye, miszerint egy székesegyház, püspöki palota és szeminárium épületegyüttesre mindenképpen szükség van.

            A tekintélyes méretű püspöki palota felépítése báró Patachich Ádám püspök nevéhez fűződik, aki 1759-től 1776-ig volt a nagyváradi egyházmegye vezetője, majd a kalocsai érsekséghez került. Az impozáns és nagyméretű főúri épület felépítését ő kezdeményezte és annak felépülése az ő ideje alatt történt. A püspöki palota terveit az osztrák Franz Anton Hillebrandt készítette, a kivitelezés, mely 1762 és 1776 között zajlott, Johann Michael Neumann mérnők nevéhez kötődik.

            Franz Anton Hillebrandt a 18. század egyik legismertebb építésze volt, Nagyváradon a híres Kanonok-sor is az ő munkája, ezen kívül kiemelkedő és világhírű munkája még a Budai Királyi Palota és a Pozsonyi vár.

            Báró Patachich Ádám összetűzésbe került Mária Teréziával, melynek a vallási jellegű konfliktusok mellett az is oka volt, hogy a püspöki palotát Bécs híres Belvedere-kastélyának a kicsinyített másaként valósították meg. Mária Terézia magyar királynő és fia József főherceg 1771-ben ellátogatott Nagyváradra, hogy az általa nem támogatott, és rosszallását kiváltó épületet szemügyre vegye és megbékéljen annak létrejöttével. Báró Patachich Ádám nagyműveltségű humanista volt, aki pártolta a művészeteket, különösen kedvelte a zenét. Dolgozott nála Joseph Haydn öccse, Michael Haydn, mint püspöki zenekari karmester. Wenzel Pichl és Carl Ditters von Dittersdorf 1765 és 1769 között állt a püspök szolgálatában, Nagyváradi zenei igazgatóként.

            Az „U” alaprajzon álló püspöki palota a francia, cour d’honneur kastélytípus mintájára készült, architektúrája azonban nem annyira túldíszített és mozgalmas, mint

ahogy az a francia barokk épületeken megfigyelhető, hanem inkább az osztrák későbarokk visszafogottabb, erőt sugárzó barokkjának kialakításai jellemzik. Érdekessége a 365 külső ablaka, melyek az év napjaira emlékeztetnek. Az épület monumentális és reprezentatív palota, melynek 120 nagyméretű és fényűző terme az épület három szintjén oszlik el.

            A palota 1773-ban ismeretlen eredetű tűzvész során leégett, de eredeti állapotába állította vissza az építtető püspök utódja, így a különleges megoldások nem vesztek oda végleg. 1855-ben bővítették, új szárnyat és bejáratot kapott, melyet az eredeti tervekkel harmóniában készítettek el, hatalmas, kettős lépcsősora tökéletesen illik az eredeti stílushoz. Erdély Romániához csatolása után egyházi kézben maradt, ám a szocialista rendszerben államosították, ahogy szinte minden más értékes épületet. 1971-ben Körösvidéki Múzeum néven, megközelítőleg 400 000 műtárggyal rendelkező megyei múzeumként nyitották meg. A római katolikus egyház, 1996 óta igyekszik törvényes úton visszaszerezni épületét, melynek eredménye, hogy 2004-ben visszakapták használati jogát. A múzeum ötévnyi időt kapott a kiköltözésre, de a gyűjtemény átköltöztetésének problémáját még nem sikerült megoldani.