ismertető

Az Erdélyi püspök, mint a település földesura, a teljes középkor folyamán meghatározó szerepet töltött be Tasnád plébániájának és az egész településnek az életében. A 13. századtól egyre inkább úgy alakultak az események, hogy megteremtették a feltételeket Tasnád templomának az egyházszervezet egyik legfontosabb Erdélyen kívüli bázisává váláshoz. Az erdélyi püspök meszesentúli helynőkének tisztségét a 15. századtól kezdve több ízben is a tasnádi plébános töltötte be. Tasnád ezen kívül a gyulafehérvári püspökségtől távol eső, északnyugati vidékek számára központi jelentőségű volt. A tasnádi Szent Mihály plébániatemplom sekrestyéje adott helyet a helynöki széknek, valamint a helynöki bíráskodás helyszíne is Tasnád volt. A tasnádi egyház védőszentje Szent Mihály, ahogy a püspöki székesegyházé is.

Tasnád plébánosainak nevéről, számos más egyházközséggel ellentétben, pontos információk maradtak fenn, források említik 1316-ban és 1341–42-ben Vincét, 1402-ben Mihályt (egyben vikárius), 1426-ban Simont, 1435-ben Istvánt, 1439-ben Lukácsot, 1455-56–ban Forrói Istvánt, 1460-ban Antalt, 1468-ban Mihályt, 1486-ban Hercegszántói Mihályt, 1499-ben és 1507-ben Vincét, 1512-ben Andrást, 1520–23 közt Gergelyt említik, oltárigazgatói közül legkorábban 1417–ben Albertet, Pált és Ambrust, 1494–ben István segédplébánost, László és István presbitereket és Ferenc káplánt, továbbá Mihály és Imre scholasticusokat, 1517-ben Imre káplánt.

A templomban számos oltár állt, melyeket az egyházban betöltött fontos szerepének köszönhetett. A források tizenöt oltárt említenek: Szent Katalin-oltár, Mindenszentek-oltár, Szentháromság-oltár, Krisztus teste-oltár, Szentlélek-oltár, Szent Mihály főangyal megjelenése-oltár, Mária Magdolna-oltár, Keresztelő Szent János-oltár, Péter és Pál apostolok-oltár, Mária mennybemenetele-oltár, Szent Miklós-oltár, Krisztus színeváltozása-oltár, Szent István király-oltár és Szent Kereszt-oltár.

A reformáció nagyon korán elérte Tasnádot, és viszonylag gyorsan és könnyen terjedt el. Ebben a legnagyobb szerepe, a külföldi tanulmányai után hazatérő Szegedi Kis Istvánnak volt, aki 1544. elejétől tanítóként helyezkedett el az iskolában. A reformáció agresszív térhódítása ellenére a katolikus plébánia még 1560-as években is működött. Nem kizárható, hogy az erdélyi püspöki javak szekularizációja után a plébániatemplom még egy kis ideig közös használatban maradt.

            Tasnád Szent Mihály plébániatemploma a középkori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb egyházi, középkori épülete volt. A templom a Szilágysági dombvidék és az Alföld találkozásánál magasodó dombhát peremén emelkedett, tornyát messziről lehet látni. A templomhajó egy 12,5 x 27 méteres téglalap alaprajzon áll, melyhez a nyolcszög három oldalával csatlakozik egy 14,3 méter hosszú, három boltszakaszos szentély. A szentélyhez nyugatról zömök, barokk toron csatlakozik, mely 1822-ben épült. Délen egy historizáló stílusban készült portikusz csatlakozik be. A középkorban még egy 7,6 x 8 méteres sekrestye állt a szentély északi oldalán, ezt később elbontották, alapjait nem rég tárták fel. Az alapok feltárásakor előkerült a sekrestye szentélyből nyíló kapuja is. A templom falait magas, kétosztatú támpillérek erősítik, melyek a sarkokon átlósan futnak, a hajó és a szentély csatlakozásánál viszont a diadalív vonalában húzódnak és dupla vastagságúak. Ezek széles falmezőkre osztják a templom homlokzatait. Az épület teljes homlokzatfelülete vakolt, alapozása pedig vegyes. Az alapozáshoz téglát, térkövet is használtak. A falak tégla anyagúak, az ablakok és kapuk elemeit viszont homokkőből faragták. Az északi oldal kivételével vastag, kiugró lábazat fut végig a templom, melyen itt–ott köpenyezés és javítás látszik. A homlokzaton nem fut körbe koronázópárkány. A szentély kissé beugró a hajóhoz képest, némileg alacsonyabb is. A hajó és a szentély ablaki igényes, ám egyszerű kiképzésű lándzsaablakok.