ismertető

Torda római katolikus temploma a város főterének északi végén áll. A köépkorban eredetileg Szent Miklós tiszteletére szentelték fel, majd későbbi újraszentelésekor Kisboldogasszonynak ajánlották. A templom története igen fordulatos, az erdélyi későgótika egyik legfontosabb műemléképülete. A tordai plébánia viszonylag későn, csak 1332-ben tűnik fel oklevélben, de a tordai esperesekről való említések már a 13. század végétől fellelhetők. Az esperesek említése csak a hasonló nevű vármegyéről elnevezett esperesi kerület létét bizonyítja, a plébánia vagy a templom létét nem feltétlenül. A templom építéstörténetéről nincsenek konkrét bizonyítékok, a 14.-15. századból számos adat áll rendelkezésre a plébániáról és a templomról, de egyik sem a keletkezésükkel kapcsolatos. 1342-ben a templom papját, Miklóst említik, 1358-ban Mike fia, János elhalálozott, a tordai plébánia megüresedett helyét István fia János töltötte be. 1408-ban Rődi Mihály a tordai plébániatemplomban tett esküt, 1414-ben a templom igazgatója László fia, Domonkos. 1441-ben említik Demeter plébánost és familiárisát, Cantor Lászlót, aki feltehetően a templom kántora volt. Melletük még említik a viceplébánost, Antalt, a káplánt, Jánost és a tanítót, akinek neve szintén János. 1449-ben a plébánosa Vince. A templomot 1459-ben már helymeghatározó pontként tartják számon. Ez a templom a ma álló templom elődje még csak. 1459-ben a templom Szent Imre oltáráról van említés. A templom papjai 1465 és 1485 között Kolozsvári Gergely, Tordai Imre és Zendi Mihály voltak. A templom szentélyében két évszámos felirat található, ezek az 1473 és az 1478. Itt található két zárókő is, 1465-ös és 1472-es évszámmal, melyek az említett papok idejéből valók és mindenképpen a templomhoz tartozók. A templom leglényegesebb adománya Mátyás királytól származik, az 1470-es évekből. Az adomány a sókamara jövedelméből évi 12 forint összeg, egy öltözetre való szövet, illetve hetente 2 arany a királyok lelki üdvéért tartott misére. Az évi majdnem 120 arany bevétel a korabeli viszonyok között igen jelentős összegnek számított, kevés erdélyi vagy magyarországi templom rendelkezett ilyen szintű éves adománnyal. Ezzel az adománymennyiséggel függhet össze, hogy a tordai plébánia a 15. században monumentális, új templom építésébe kezdett. Valószínűleg az is ezzel függ össze, hogy a korábbi szabad királyi várost (civitas) mezővárosi (appidum) rangvesztéssel fenyegették, lehetséges, hogy emiatt is döntöttek az új templom felépítése mellett. Az új, reprezentatívabb épület emelésével a rang megtartását remélték.

            A 16. század közepén Erdélyt is elérte a reformáció, valamint ez volt a fejedelemség kialakulásának zavaros időszaka is. Torda utolsó biztosan katolikus plébánosa a már említett Kelemen volt. 1557-ben már a lutheránus Fodor Crispus Bálintott említik, mikor a kolozsvári zsinat idézi maga elé a kálvinista elvek vallása miatt. A zsinat elnöke Dávid Ferenc volt. 1565-ben az erdélyi katolikus püspökség megszűnt, ekkor Torda már legnagyobb részt unitárius vallásra tért át. A fejedelemségben élénk hitviták dúltak, zsinatokat tartottak. A zsinatok és az országgyűlések a templom falai között zajlottak. Idővel kihirdették a lelkiismereti szabadságot, azaz a vallásszabadságot. A templom 16. századi történetéről alig maradt írásos feljegyzés. A szentély megrongálódott falát 1698-ig kijavították, ekkor mehetett tönkre a szentély gótikus boltozata. A Rákóczi szabadságharc nagy károkat okozott a templomon, ezeket 1714-re sikerült kijavítani. Ekkora már valószínűleg nem használták a templom egészét, csak a szentélyt. A katolikusok számára 1721-ben Virmond generális, Erdély katonai kormányzója szerezete meg a templomot.

            A nagy helyreállítások a 18. század végén kezdődtek, ekkor alakult ki a templom külső és belső képe, mely ma is látható. A nyugati torony a 18. század közepén villámcsapás miatt leégett, a helyreállításkor elbontották a maradványoakt és egy teljesen új tornyot húztak fel. 1721. után a katolikus szertartásokhoz új liturgikus felszerelét kapott a templom. 1770-től folyamatosak voltak a munkálatok. Új orgonát 1823-ban kapott, ekkor az oldalfalakat is kifestették. A 19. században számos restauráláson esett keresztül, melyek alkalmával falkutatást és régészeti feltárást is végeztek. A templom mai képe, a klasszicista homlokzattal a 18. századi és 20. századi kialakítások eredménye, a belső díszítés a 19. és 20. században rengeteget változott.