Várfalak, Nagybánya

Várfalak, Nagybánya adatai:
cím:
Várfalak, Nagybánya
Nagybánya
nyitva:
egész évben
ismertető

Nagybánya fontos nemesfémbányászata lehetővé tette, hogy pénzverdét állítsanak fel a településen. Erre már igen korán, a 15. század legelején sor kerülhetett, mivel írásos forrásokból kiderül, hogy 1411-ben Lázárevics István, szerb despota hűbére lett, a pénzverési joggal együtt. Tőle unokaöccse, Brankovics György örökölte, akitől 1446-ban Hunyadi János birtokába került. Mátyás királlyá választásával a birtok királyi birtokká vált, később, 1464-ben szabad királyi város rangra emelte és 1469-ben hivatalosan is városfal építésére adott jogot. A nagybányai királyi vár első írásos említése 1407-ből való. A forrásban megjelölt vár a városhoz közel, a Borkut patak völgyében található, nagyon romos állapotban.

            Az 1469-es várfalépítési privilégium annak is köszönhető, hogy Mátyás kudarcot vallott Moldvában, melynek következtében megszaporodtak a moldvai támadások, szükség volt az erődítésre.

            Írásos források alapján megállapítható, hogy Nagybányának három különálló várfala, erődített építménye is volt. Georg Werner krónikája említi, hogy a pénzverdét is védőfal védte. A különböző tényeket és forrásokat nehéz beazonosítani, a három vár bármelyikéről lehet szó számos forrásban. Az egyik vár a patak mentén található, már említett rom, a másik az erődített pénzverde, a harmadik pedig a városban még ma is látható, még álló építmény.

            A középkori Nagybányát övező várfal egy 1783-as térképen már szerepel. A térkép alapján megállapítható, hogy kör alaprajzzal rendelkezett, több tornya és kapuja volt. A kor szokásához híven a különböző tornyok fenntartását, puskaporral való ellátását különböző céhek oldották meg, így a tornyokat sokszor a céhek alapján nevezte el a köznyelv. Négy tornyot említenek a források. A Mészárosok tornyát, a Vörös tornyot, a Szűcsök tornyát, a Kádárok tornyát és a Fazekasok tornyát. A várfalnak eddigi bizonyítékok alapján négy kapuja volt, ezek a négy éjtáj irányába nyíltak, Nagybánya fő kivezető útvonalain. A kapuk a Híd utca (északi) és az Erdélyi út (déli) végén állt a két főkapu, és kisebb kapuk nyíltak a Szatmári (nyugati) és a Felsőbányai (keleti) utak végén álltak. A híd Utca végén álló kaput felvonóhíd is védte, mely a Zazar patakra volt ereszthető é valószínűleg az Erdélyi út kapuja is hasonló kiképzésű volt. A kér másik kapu valószínűleg egyszerűbb, lényegtelenebb kapu volt.

            A vár első ostromára először 1490-ben került sor, mikor János Albert lengyel herceg foglalta el. Nagybánya az ország három részre szakadása után az Erdélyi Fejedelemség és Magyarország közti határra került. János Zsigmond 1564-ben megtámadta és elfoglalta a várost. Három évvel később, 1567-ben ismét támadást intézett a város ellen, de mivel nem tudta volna megtartani, a bányákat, jelentős épületeket és a várat lerombolta. 1583-ban II. Rudolf Báthory István fejedelemnek adományozta a várost, majd az adományozás megújításával folyamatosan fejedelmi kézben maradt, ezzel egy időre megszűntek a város körüli harcok. A 17. század első évében Basta tábornok foglalta el a várost, majd ismét béke uralkodott 1650-ig. Ennek ellenére, számos forrás maradt fenn, mely a vár javításáról, korszerűsítéséről szól. Az 1650-es években számos jelentős munkálatot végeztek a váron, komolyabban javították a várfalakat. 1660-ban Nagybánya a királyi Magyarország része lett, egy évvel később osztrák hadak vonultak be a városba, majd kezdetét vette a császári csapatok és törökpártiak közti elhúzódó háborúskodás, mely csak a szatmári békével zárult le, 1711-ben.

            A kuruc háború után a várfalak elveszítették funkciójukat, de a 18. – 19. század fordulóján még nagyrészt álltak. Az elbontás körülményeiről nincsenek adatok, valószínűleg a város fejlődésének következtében az építkezés során bontották le őket.