ismertető

Szatmárnémeti elöljáróságai körében 1897-ben merült fel az ötlet, hogy a város fejlődésének szempontjából jó lenne egy olyan épületet felépíteni, ami vígadó és a szálló szerepét töltené be. Hérmán Mihály, a város akkori polgármestere kitartóan támogatta a tervet, mivel úgy gondolta, hogy egy városnak az épületei adják meg a tekintélyét, így mindenképpen fejleszteni kell Szatmárnémetit is ilyen szempontból, hogy egyre jelentősebb, modernebb várossá válhasson. Nem mindenkit győzött meg az elképzelés, így heves viták alakultak ki a támogatók és az ellenzők között. Többek között ezen viták miatt késett a munkálatok elkezdése. Az építkezés helyszínéül a régi törvényszék telkét jelölték ki, de a sok huzavona miatt a régi épület még a századfordulón is állt. Még az ötlet felvetődésének évében kiírták a pályázatot az új épület tervezésére, melynek fő kritériuma volt a tervezett épület magyaros jellege. Tizenegy pályamű érkezett be, ezek közül 1898-ban választották ki. A városi tanács, elfogadva az építési bizottság javaslatát, Bálint Zoltán és Jámbor (Frommer) Lajos tervét hozta ki győztesként, mely a "Szatmár város címere" jeligével került beadásra. A két tervező munkáiban Lechner Ödön hatása figyelhető meg. Lechner munkáinak hatása alatt alkotva több, a Pannonia szállóhoz hasonlatos épület dicséri munkájukat, melyek mind magyaros díszítésű építmények, ám a kissé visszafogottabbak, mint Szatmárnémeti jelenlegi Dacia szállodája. Ilyen például az István király Szálloda és Vigadó Nagybányán, vagy a Vármegyeháza Debrecen városában.

            Az építkezést 1900-ban kezdték el. Először meg kellett várni a Műemlékek Országos Bizottságának döntését a régi törvényszéki épülettel kapcsolatban. A bizottság döntése értelmében az épület nem kiemelkedő értékű, nem műemlék, így megkezdhették a lebontását. Az alapok kiásása 1901-ben kezdődött, május 11-én történt meg az alapkőletétel. A munkálatokkal gyorsan haladtak, az első bérlő 1902 májusában be is költözhetett. Ezt követően még számos belső munka volt hátra, de az építkezés hivatalosan a bérlő beköltöttével befejeződött.

            A Pannonia szálló építésének idejében terjedt el a szecessziós stílus, valamint számos technikai újítás kezdte szárnyát bontogatni. A polgári réteg igényeit az újdonságok, a mozgalmas újszerű látványvilág elégített ki, ekkoriban az épületek legnagyobb részt ilyen stílusban épültek. A század eleji Magyarországon forradalmi megoldásnak számító fémszerkezet képezte az épület vázát, homlokzati kialakításában a díszes, gazdag ornamentika volt jellemző, Lechner Ödön formavilágát, stílusát magyaros motívumokkal megjelenítve.

            Az épület főhomlokzata vízszintesen három részre tagolódik, melyek elkülönülése igen látványos. A földszint alkotja az alsó taktust, az első és második emelet együtt adja a második részt, majd az ezeken nyugvó, övpárkány fölött magasodó, pártaszerűen lezáró törtvonalú oromzat képezi a harmadik taktust. Függőleges irányba kilenc tengely látható, melyek közül a két szélső és a középső rizalitként kilép a homlokzati síkból. Ezek között, a középrizalittól jobbra és balra négy-négy egységesnek ható falfelület látható. A középrizalit tengelyében, az oromfal fölött felépített torony hangsúlyos része a szállónak, határozottan uralja az épület megjelenésének látványát. A középrizalitot az oromzatban kialakított, virág alakú ablak is hangsúlyozza, mely tökéletesen illik az épület ornamentikájába, ugyanakkor egyedi és különálló a többi megoldástól. A homlokzatkialakítás uralója a Zsolnay mázas kerámiadíszítés, a sűrű, színes virágmintával ékesített indázat és a stilizált állati, valamint emberi alakok. Az oromfal szimmetrikus, ahogy ez egész épület kialakítása is. A város címere az oromzaton kapott helyet, ez a részlet adta az alapot a "Szatmár város címere" jeligéhez. A címer központi elhelyezése az épület reprezentatív jellegét erősíti. A tető burkolata szintén Zsolnay kerámia mázas cseréppel készült, melynek geometrizáló megjelenését a sötétkék és világoskék cseréplapok váltakozása adja meg.