Aranyosegerbegy

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Aranyosegerbegy az Aranyos folyó bal partján fekvő Kolozs megyei falu, mely Aranyosgyéres közelében található.


Elnevezése
Az első írásos forrás, mely említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még Egerbergként olvashatunk róla. Az ugyancsak XIV. században keletkezett források már eg y plébániatemplom meglétéről tudósítanak, de ez egyre inkább elhanyagolt állapotba került, majd megsemmisült. Napjainkban is megtekinthető református temploma a XVIII. században épült, két évszázaddal később pedig  a katolikus kápolnát is felhúzták.


Története röviden

A felvilágosult abszolutizmus korában már városi ranggal rendelkezik, de konkrétan forrás nem ejt róla szót, hogy mióta viseli ezt a titulust.
Több említésre méltó történelmi esemény is zajlott itt: Aranyosegerbegyen hívták össze a XVIII. században a tordai közgyűlést, a XIX. században pedig Gyéressel együtt nemzetőrséget állítottak: vadászpuskásokar, huszárkarabélyosokat és lándzsásokat egyaránt.

Ifjúsági Keresztény Egyesület itt tanácskozott egy XX. századi konferencia keretében.


A lakosság nagy része 1850-ben román volt, de számukat tekintve majdnem annyi magyar nemzetiségű élt itt.
1992-re a lakosság száma megnövekedett, a románok számaránya négyszer akkora, mint az itt élő magyarságé.



A település látványosságai:


  • híres lepkerezervátuma, melyben mintegy 700 egyed van.
  • Református temploma, barokk stílusjegyekkel.