Ditró

ismertető


Megye: Hargita megye.
Erdély régió.

Ditró a Maros, a Ditró és a Martonka-patak törmelékkúpjain a Gyergyói-medence északi részén fekvő Hargita megyei falu, melyhez közigazgatásilag Orotva tartozik. Gyergyószentmiklós innen csupán 13 kilométerre található.
A településről érdemes tudni az alábbi információkat:

  • Románia egyik leghidegebb települése
  • a fagyos napok száma évente :175 nap
  • leghidegebb 1929. február 11-én volt 36,5 °C.


Elnevezése

minden bizonnyal a magyar Detrejó szóból ered, mely egy víznevet jelentett, a Detre patakra való utalásként értelmezhető, mely egy gót szóból (drohti) ered, magyarra fordítva annyit tesz: tekervényes patak.


Története röviden

A lakosság székely tízesekbe szerveződött. Ez vonatkozott egyrészt a területi szervezésre, másrészt feladatkörül elkülönülésére. Tulajdonukat szántók, rétek, erdők és legelők képezték. Feladatuk volt viszont tíz katona kiállítása, de a faluközösségek dönthettek arról, hogy kit küldenek hadba, ez a székely szabadság egyik alappillérét jelentette. A lakosság társadalmi pozícióját illetően ekkor legtöbben szabad parasztok voltak, katonáskodás volt a feladatuk.   Emellett idővel kézművesek, kereskedők és értelmiségiek rétege is kialakult.


A XVII. században 97 család kézművességből élt, de egyre többen váltak kereskedőkké, zsoldos katonákká vagy értelmiségivé. Az 1400-as években kerültek véglegesen rögzítve a székely szabadság alapelvei. Nyílföldet juttattak ekkor a gyalogkatonáknak, akik a király vagy a vajda seregeiben szolgáltak és számukat tekintve egyre jelentősebbé váltak.

A lófőszékelység két nyílföldnyi területhez jutott, státusukat tekintve könnyűlovasok voltak. A hadsereget kis idő múlva  három-öt nehéz fegyverzetű lovas is erősítette.


A székely szabadság hosszú időn keresztül kényes kérdés volt, melyet nem minden főúr ismert el egykönnyen, sőt egyesek ennek megszüntetéséért, megnyirbálásáért erőszakhoz is több ízben folyamodtak. Ennek visszárságaira viszont csak akkor döbbentek rám, mikor külső támadások miatt szükség lett volna a székely haderő erejére. Ekkor mindig jogokkal megkecsegtetvén őket kihasználták ütőképességüket.


Országgyűlést hívtak össze 1562-ben, amely azért volt releváns, mert itt a röghözkötöttek és az idegen földeken élők egyaránt jobbágyokká lettek nyilvánítva, a székely főemberek adományként megkapták a libertinusokat.

Az 1600-as években örmények telepedtek le itt, valamennyien a Moldvában zajló török-tatár támadások elől menekültek ide. Az őslakossággal hosszú ideig tartott asszimilálódásuk.

A folyamat azonban nem állt meg, egyre több család talált itt menedéket, mely egyértelműen a társadalom átrendeződéséhez vezetett.  


A XVIII. század elején a Rákóczi - szabadságharc mellett a pestis járvány okozott megannyi szenvedést a lakosságnak. Az adóterhek az egekig szöktek, Ditrónak ekkor 836 rajnai forintot kellett fizessen. Ditrót ekkor 225 családos településként tartottak nyilván, melyben az alábbi összetétel volt: 356 családfő, 840 fiúgyermek. 1910-ben már 6785 fős településként írtak róla.


A következő radikális változás a társadalom szerkezetében 1945 után következett . Ebben nagy szerepet játszott az államosítás, a kollektivizálás és az erőszakos nehézipari fejlesztések. A mezőgazdaságban dolgozó munkásnak szinte egyik napról a másikra kellett áttérnie az ipari munkásság életmódjára.   Helyben hatalmas ipari létesítmények alapultak, mely viszont kétségtelenül csökkentette a munkanélküliek számarányát.
A hátulütője viszont az volt, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedő emberek a kollektivizálás révén hatalmas veszteségeket szenvedtek el, szétzilálódtak a települést összetartó hagyományok, írott és íratlan törvények, az erkölcs megromlása lett a jellemző tendencia.

A székelyek helyzetére visszatérve korábban tettünk róla említést, hogy szabadságjogaikat egyes esetekben figyelmen kívül hagyták. A katonáskodó elemek válasza erre a zendülés, lázadás volt. Báthory István idején az ilyen szervezkedések sokszor kivégzésekkel lettek megtorolva, csak úgy, mint Losonczi László és Bélteki Drágfi Bertalan uralkodása alatt.


A legtöbbet mégis Szapolyai János uralkodása alatt szenvedtek, ezért a fejedelmet szolgáló és kiszolgáló primorok épületeit megrongálták, majd 1562-ben egy széleskörű lázadás történt, Gyergyó lakossága is csatlakozott ehhez. Miután a lázadást a fejedelemnek sikerült levernie, szörnyű bosszú következett: az összes székelyt jobbággyá nyilváníttatta.

A lőfőszékelyek egy része önként vállalta a jobbágyságot, akik kapuadót fizettek. Bethlen Gábor és Rákóczi György fejedelmek hatására azonban ismét szervezkedésekbe kezdtek, 1575-ben pedig ismét harcba szálltak elveszett jogaik visszaszerzéséért. A felkelés ekkor is sikertelen volt, Báthory Zsigmond megtorlása pedig nem maradt el:
Gyergyószentmiklós lakosságát és területét 3500 tallérért adta el a szárhegyi II. Lázár Andrásnak.


A fordulópont 1595-ben volt. Ekkor ugyanis török seregek ostromolták a területet, így Báthory a haderő érdekében kénytelen volt a székelyek elvett szabadságjogokat visszaállítani, viszont ez a "kedvezmény" csak pár évig tartott.

A szárhegyi felkelés tulajdonképpen ebben a mozzanatban gyökerezett. Ezt Apafi Miklós verte le, majd a véres farsangként emlegetett megtorlás sem maradt el. Újabb változás Mihály vajda uralkodása idején következett be, amikoris a székelység visszakapta a hűséges szolgálatért szabadságjogait.


A XVII. század második felében II. Rákóczi György hadműveletei miatt a szultán tatár seregeket irányít az országba, ekkor vált általánosság a hadkötelezettség. A tatár-moldvai seregeket azonban semmi nem állíthatta meg: Ditrót lángba borították.

A Szárhegyi ütközetnél a sereg asszonyokból, gyerekekből és öregekből állt, ennek ellenére súlyos veszteségeket okoztak a betolakodóknak. Ennek a csatának később egyébként emlékművet is állítottak. A XVII. század végétől, miután a két nagy birodalom közötti egység megbomlani látszott, Erdély elveszítette önállóságát és állandósult az osztrák uralom. Erdélyt császári katonák szállták meg, a birodalom emellett teljesíthetetlen adóterheket rótt a lakosságra. Ezen intézkedések miatt a kuruc mozgalmakkal egyre inkább szimpatizált a lakosság, egyre többen csatlakoztak ahhoz. Az egész Székelyföld a kurucok pártján volt az 1703-as év végére. Both Ádám vezette 1704. augusztus 27-én csatába őket. A Habburgok a hadkötelezettség erejének kiaknázása nélkül, saját erőből verték le a szabadságharcot. A gyergyói határőrkatonák ezt követően már a Habsburgok zászlaja alatt voltak kénytelenek harcolni.  

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc lokális okai:

  • a gazdasági, társadalmi, politikai élet ellentmondásai
  • szász és örmény kereskedők és a helyi lakosság közötti konfliktusok
  • a székely határőrkatonák elnyomása.



Az első megmozdulások 1848 telén kezdődtek, a földesurak és jobbágyok konfliktusából kibontakozván. Eredmény: kezdetét vette a jobbágyfelszabadítás folyamata. Ezt a Lázár család is pártolta. A határőrkatonák és családjaik voltak tulajdonképpen a mozgalom tömegbázisa. A reakció válasza azonban nem maradt el. A honvédek ennek ellenére tovább szervezkedtek: 

1848. május 19-én és június 28-án felhívást intézett az I. Számú Csíki határőrezredhez Battyányi Lajos a haza mentése érdekében. 1200 tagú zászlóalj alakult. A gyergyóalfalvi és gyergyóditrói honvédek Boros Ignácz százados parancsnoksága alatt, annak hatodik századában szolgáltak.

Erdély megszállását követően fokozottan védelemre rendezkedtek be. Gyergyó elfoglalására Marostorda felől érkeztek meg osztrák-román csapatok.

A lakosság körében heves ellenállás bontakozott ki és puritán fegyvereikkel (kaszákkal ) készültek a támadásra. Bernád Imre vezénylésével Szászrégennél csaptak össze, ahol a gyergyóiak sikert arattak. Ekkor született meg Petőfi Sándor egyik verse is. Kiss Antal százados vezénylésével az ellenséges seregekkel a Kökösi hídnál is összecsaptak. Az itteni sikeresség elismeréséül Kossuthnétól zászlót kaptak.
Konklúzió: a ditrói székelység megannyi kiváló harcossal járult hozzá a szabadságharchoz, mely azonban sajnos elbukott. 1849 augusztusában a cári és császári csapatok elől az erődbe menekült lakosságot megadásra szólították fel, akik kénytelenek voltak megadni magukat. Egy hétig tartottak ki, aztán végképp kénytelenek voltak letenni a fegyvert.

A XVII. században szörnyű pestisjárványt tört ki ezen a területen, melyben nyolcszáz ember halálozott el.

A században a pestisjárvány második hulláma is kitört, majd a XVIII. század elején harmadszor is visszatért a "hívatlan vendég", akkor már a vesztegzárat is elrendelték.

Ennek megvalósítása érdekében őrök állottak az utaknál, melyeket lezártak, tehát sem ki, sem be nem mozoghatott senki. Ioannis Carolus Lamper orvos tevékenykedett itt ekkor. Ő jegyezte fel a következő sorokat: 


"1717-ben nem lévén pünkösd után eső, oly szárazság volt ad 1-mum sept. A 1718 kihez nem hallatott. Ezt következő 1719-ben aratásig oly nagy szigorú éhség, hogy fát, szalmát, rügyet, makkott, dögöt rág vala az szegénység. . . "


Elmondhatjuk tehát, hogy a pestisjárvány előtt aszály volt, majd a vesztegzárak bevezetése okozott megannyi kárt az itt élőknek. Termékeiket nem tudták más településeken értékesíteni, a mezőgazdasági és ipari cikkeket nem hozhatták be.


A járványok mellett a közeli erdőből néha veszett állatok szöktek a faluba, megharapták a lakosokat. Erről tudóst egy 1908. április 19-én megjelent újsághír is: " Veszett kutya kóborolt Gyergyóditróban és Remetén, öt kisgyermeket harapott meg, míg sikerült kiírtani. . . . Ez évben már második esetben fordul elő veszettség".

A XX. században spanyolnátha ütötte fel a fejét és megannyi embert ölt meg.

A papok az utcakereszteződéseknél összegyűjtve a koporsókat megszentelték.



Földrajzi fekvése: Orbán Balázs tudósítása alapján:

"nagy hosszú falu 5000 lelket meghaladó lakossal, mely csaknem az egész tér szélességét átfogja, úgy, hogy a tér túlfelén fekvő Remetétől csak a Maros választja el. Csinos, több bolttal szegélyezett piacza városias színezetet ad neki; sokadalmai, hetivásárai nagyon látogatottak, különben is Ditróban mindenütt a jólét és csinosság nyomait látja az utas. És bizonnyal Ditró és Szárhegy a Királyhágón inneni részek leggazdagabb két faluja; ezt pedig nem valami gyáripar vagy kereskedésnek, hanem főként a két falu közös havasán felfakadó borszéki forrásnak köszönhetik, melyből és terjedelmes havasaik legelőiből közel 50,000 forint jövedelme van e két községnek. Mindkét falu fő adóját ezen jövedelemforrás fedezi, a fennmaradó részből iskolákat, csinos faluházakat építenek, a terhelő adótól mentesült nép pedig jólétben élvezi szorgalmának más által el nem kaparintott gyümölcsét. . . . ott a borszéki borvíz (savanyúvíz), melyet ezer meg ezer hordanak szét az ország minden zugába, elannyira, hogy bármerre is menjen az ember, mindenütt látja azon egyszerű, primitív, nyikorgó szekereket melyek alacsony gyékény ernyője alatt összezsugorodva ül szerényen a martialis székely, félországot bebarangol, hazulról feltarisznyált szalonnával elődve, fürge kis lovait a kopár avaron táplálva, addig megyen tűrve, nélkülözve, míg áruczikkének, a nagyrabecsült székely nektárnak vevőjére akad; ekkor gabonát veszen árából, mit haza szállítva, még kap időt arra is, hogy földjét megművelje. . . "



A XIX. század a fellendülést hozta a település számára:
  • a polgárosodás folyamata megindult
  • borszéki fürdők
  • községháza épületét ekkor építették
  • székely körvasút épült ki
  • kéttornyú katedrálist építettek.
  • hetivásárokat tartottak általában keddenként
  • ácsok kész faépületeket gyártottak
  • a manufaktúrák elterjedtek.
  • tűzrendészeti ellenőrző szerepük volt az újonnan megalakult mesterséget űzőknek, a kéményseprőknek
  • kenyérsütők létesültek
  • Sóza nevű düllőben malomköveket bányásztak, a malomkőfaragást a Góga testvérek végezték
  • lakatosműhely alapult
  • táglaégetéssel is foglalkozott a lakosság egy része
  • zöldmázas cserepek készültek a templomtól nem messze
  • rozspálinkát főztek , de fenyőborsot is használtak szeszesital készítéséhez
  • a ditrói Mezei Tamás csodálatos székelykapukat készített. Az ő munkája a ditrói plébánia kapuja
  • a lakosság az itteni borvízfürdőknél dolgozott és a borvízszállítást is végezték olykor.


A fejlődés egyenesen arányos lett a népesség növekedésével. Hodos és Bélbor önállóságra tett szert.   A második világháború az itt élőknek számos kárt okozott közvetve és közvetlenül is. A határokat átrendezték, gazdasági kurzusváltás következett be, 1945-ben földreform, amely teljesen megszüntette a nagybirtokot.

1950-től néptanács irányította a községet, a szovjet modellt átvéve igazgatták a területet. Osztályharcot hirdettek, céljuk a kuláktalanítás lett, 1952-ben kollektivizálás vette kezdetét.  

A tulajdonjogot szinte mindenki elvesztette, az állami tulajdon túlsúlyossá vált. Benzinhiány lépett fel a világháború után, így kézi erővel végezték a cséplést . A század közepén aszályt volt ismét, így a lakosság még többet szenvedett.



Látnivalói

  • A település határától nem messze ditroit, mely egy kékes színárnyalatú gránitkemény kőzet
  • római katolikus templom, melyet Szent Katalin tiszteletére szenteltek
  • neogótikus nagytemplom.

    Itt születtek:

    XIX. század: 

    • a  telefonhírmondó feltalálója Puskás Tivadar
    • Siklódi Lőrinc szobrászművész
    • a híres geológus Vendl Aladár
    • Csiby Andor helytörténész
    • a  természettudós Vendl Mária

    XX. század: Tarisznyás Márton néprajzkutató.