Magyarigen

ismertető


Megye: Fehér megye.
Erdély régió.

Magyarigen  Gyulafehérvártól 11 kilométerre fekvő Fehér megyei község.


Története röviden:

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIII. századból származik. Ebben a forrásban még Chrapundorfként olvashatunk róla. Régi gótikus temploma helyére a XVIII. században református templomot építettek, melyet erődítettek is. 1849-ben a románok mintegy 200 magyart gyilkoltak meg itt. Őket tömegsírban helyezték örök nyugalomra. A tömegsír az iskola kertjében található.


Lakosság:
1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható az itt élő magyar kisebbség számaránya sem.
1992-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú románság, a továbbra is kisebbségben lévő magyarok és németek mellett ekkor már cigányok is éltek itt.
A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a magyarigeni járás szerves részét Alsó-Fehér vármegyében .

Híres emberek
A református lelkész író, irodalomtörténész Bod Péter itt született és itt élt. Halála után itt helyezték örök nyugalomra.
A magyar jogász és szakíró Ajtay- Gecse Sándor itt született.