Radnót

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Radnót a Maros bal partján, a Kolozsvár - Marosvásárhely országút mellett fekvő Maros megyei város, melyhez közigazgatásilag az alábbi települések tartoznak: Csapószentgyörgy, Maroscsapó, Marosdég, Maroslekence, Marosorbó, Porumbáktanya, Rakamac és Szélkút.
A Marosvásárhelytől csupán huszonkilenc kilométerre található városról érdemes megjegyezni, hogy a környék gazdasági és kulturális központja. .


Elnevezés

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIII. század második feléből származik. Ebben a forrásban még Ranoltuként olvashatunk róla. A névalak minden bizonnyal egy német eredetű magyar névből származik( Renoldus). Román névalakja pedig az Arnold névből.


Története röviden

A Galla-hely lejtőjén és a kastély udvarán érdekes leletekre bukkantak a régészek. Bizonyára itt volt a Septimius Severus által alapított Patausia nevű római telep, tehát hosszú idők óta lakott terület.

A források egy román kori templomot említenek, amit a tatárjáráskor az ellenséges seregek lángba borítottak, és a lakosság csak a XV. század végén tudta újjáépíteni.

Az 1500-as években a reformátusok megkaparintották a templomot. Ebben az időben erődítési munkálatokat végeztetett rajta Bánffy Magdolna. Rákóczi Zsigmond is renováltatta, majd tizenöt országgyűlésnek adott helyet ezt követően.

Jelentős momentum volt, mikor II. Apafi Mihály fejedelmet innen hurcolták el bécsi száműzetésbe.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a radnóti járás szerves részét Kis-Küküllő vármegyében.

Lakosság

1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar, jelentős román kisebbséggel.
1992-ben már a román nemzetiségűek lettek többen, a magyar nemzetiségűek kisebbségbe kerültek. Mellettük cigányok és németek is éltek már itt ekkor.

Látnivalói

  • XIX. századi római katolikus templomát a Nagyboldogasszonynak szentelték fel.
  • Napjainkban egy mezőgazdasági iskolaként funkcionál az egykori várkastély. A XIX. században egy tűzvész miatt leamortizálódott, de hamar új tetőszerkezettel látták el.
  • A XV. századra datálható a református templom megépítése, melyet a XVI. század utolsó évtizedében újítottak fel, tornya pedig XX. századi.
  • A település határától nem messze egy halastó és egy hőerőmű van.