Zsuk

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Zsuk Kolozs megye keleti részén fekvő község, melyhez közigazgatásilag Felsőzsuk, Kötelend, Nemeszsuk, Visa és Zsukiménes falvak tartoznak.


Története röviden

Az első írásos források, melyek említik a települést, a XIV. századból származnak. Ezen forrásokból megtudhatjuk, hogy ekkor még Alsózsuk, Nemeszsuk és Felsőzsuk, mint három különálló település létezik. Mindhárom a Suky család zsuki uralmának szerves része és székhelye. Az első iskola Nemeszsukon alapult, erről egy 14. századi forrás számol be.

A birtokos Suky család eredetileg német származású és az 1400-as években érkeztek meg Erdélyben. A források egészen az 1900-as évekig tudósítanak jelenlétükről. A család egyik legkiemelkedőbb tagja, Suky László az unitárius egyház érdekében tett komoly lépéseket és folyósított számukra adományokat.
Suky Benedek kelyhe pedig az akkor Erdélyben uralkodó művelődéstörténeti korszak, a gótika művészetében az egyik legkiemelkedőbb remekmű. Napjainkban Esztergomban őrzik, a Főszékesegyházi Kincstárban.

A település látnivalói

  • Az árvaház és a régebben görög katolikus kolostorként funkcionált építmény napjainkban is megtekinthető.
  • Itt áll még egy vadászkastély, mely az Erdélyi Falkavadász Társaság tulajdonát képezi.

Gazdaság

A gazdaság húzóágazata a mezőgazdaság, hiszen a településen és az azt övező falvakban meghatározó szerepe van a gabona- és zöldségtermesztésnek, Zsukán ezen felül még a ménes is jelentős. Tervek szerint ipari park fog itt épülni, ahol a külföldi tőke is megveti a lábát, tervek szerint a finn Nokia is beruház majd. Ezt papírra is vetették, még 2007-ben írták alá az erről szóló szerződést.   Ennek hatására több ingatlanbefektető cég és az amerikai Accenture cég is több itteni projekt beindításában gondolkozik.

Zsukon született

a híres újságíró, történész, forradalmár George Baritiu.