ismertető

1718-ban a marosvásárhelyi Schola Particula befogadta a gyulafehérvári kollégiumból elküldött diákokat, ezzel az intézmény kollégium rangot kapott, Erdélyben a harmadikként az enyedi és a kolozsvári kollégiumok után. A dákságot először 1671-ben küldték el Sárospatakról, onnan kerültek Gyulafehérvárra, ahonnan 1716-ban az osztrák katonaság küldte el őket.

            A 18. században a protestáns intézményeket egyre szigorúbb szabályokkal sújtotta a császári udvar, ezért építkezésre, korszerűsítésre még csak gondolni sem lehetett, a Schola Particula, hiába lett kollégium, egy egyszerű fa épületben működött még a 18. század közepén is. Az 1760-as években épülhettek csak fel az első kőépületek, Hadik András erdélyi kormányzó engedélyével.

Később, az 1770-es években épülhetett fel egy újabb épület a könyvtárnak és auditóriumnak. Ennek felépülése Teleki Sándor akkori kurátor segítségével jöhetett létre, aki a katonai hatóságok rosszallása és akadékoskodása ellenére jóváhagyta az építést. Az új épület felépítését Schmidt Pál, ismert kőművespallér irányította, Müncher Vilmos az asztalosmunkákért volt felelős, Spanner József lakatosmunkákat végzett. A munkálatok legnagyobb része 1777. és 1779. között zajlott. A 20. század elején ezt az épületet lebontották, helyére építették fel a ma is látható, szecessziós stílusban készült épületszárnyat. A korábbi építményt egy korabeli fényképen lehet megtekinteni, melyet Orbán Balázs készített. A fényképfelvételen jól látszik az emeletes épület, melynek északi homlokzata négy, keleti homlokzata hattengelyes kiképzésű. Északi oldalának földszinti részén három ablakot alakítottak ki, a vízszintes tagolásról övpárkány és koronázópárkány gondoskodott, fedele pléhgombokkal díszített, barokkos manzárdtető volt.

1801-ben következett az újabb nagyhangvételű bővítés, mely a jelenleg is álló északi épületszárny felépítését jelentette. Az újabb szárny felépítésére az egyre kellemetlenebbé váló helyhiány sarkallta az intézmény elöljáróságát, akik Ugrai László geometra terveit fogadták el. Ugrai László ekkor már az Erdélyi Nagyfejedelemség legtehetségesebb építészeként volt számon tartva. Tervét „Egy Collegiumról való szabad gondolat” jeligével látta el. A terveken a kétemeletes épület külső homlokzatán kialakított árkádos folyosók szerepeltek, melyeket az elöljáróság a belső oldalra javíttatott. Az építkezés kivitelezését Schmidt Constantin kőművespallérra bírták, kinek vezetésével a munkálatok nagy része 1802-re elkészült. A befejezést nem ő végezte, mivel 1803. januárjában, eladósodása okán megszökött a városból. Az építkezést ezt követően Sommer János fejezte be, a fedélszerkezet Christian Schön munkája. Az épület belső része 1803 és 1804 között került kialakításra. Északi homlokzata kilenc tengelyre osztható, nyugati legszélső tengelye a homlokzat síkjától beljebb helyezkedik el. A telek lejtése lehetővé tette, hogy nyugaton alagsort alakítsanak ki. Ezt a szárnyat 1957-ben átalakították és bővítették, de még őrzi eredeti elemeit.

Az épületegyüttes a 20. század elejére szűkössé vált, ezért 1908 és 1909-ben egy új főépületet emeltek a könyvtárnak és auditóriumnak helyet adó, 1770-es években készült építmény helyére. Az új épület a Bolyai térre néz, impozáns megjelenésű, szecessziós stílusú. Tervezője Baumgartner Sándor, aki egy ideig Lechner Ödön munkatársaként dolgozott és mintegy háromszáz iskolaépületet tervezett. A kivitelezés Csiszár Lajos a felkapott helyi építési vállalkozó nevéhez fűződik. Az új főépület „U” alaprajzon áll, az alagsorral számolva négy szinttel rendelkezik. Homlokzatának középrizalitjától mindkét irányba egyre beljebb ugró homlokzatrészek távolodnak. A rizalit mellett egy-egy kéttengelyes rész ugrik beljebb, ezek mellett egy-egy egytengelyes rész húzódik mégjobban hátra. A főbejárat a rizalitban nyílik. Az épülethomlokzat gazdagon díszítet, szecessziós növényi ornamentikával kialakított felülete Lechner Ödön hatására utalhat.