Andreas Beuchel egykori Besztercei háza

Andreas Beuchel egykori Besztercei háza adatai:
cím:
Andreas Beuchel egykori Besztercei háza
Abafája
nyitva:
egész évben
ismertető

          Beszterce egyik legismertebb lakóháza a Fő tér keleti sarkán álló, kétszintes, kéthomlokzatos lakóépület, mely a 15. század elején készülhetett. Helyén a 13. századtól valószínűleg bőrfeldolgozó és kovácsműhelyek, faházak álltak. A 15. század elején felépült első kőépület még csak egyszintes volt. Első ismert tulajdonosa, egy gazdag polgári, szász család leszármazottja, Andreas Beuchel, Krakkóban tanult szász polgár, aki Beszterce közigazgatásban gyors előmenetellel komoly szerepet vállalt. Krakkói tanulmányaiból visszatérve a város jegyzője lett, 1523-ban beválasztották a város belső tanácsába, majd 1525 és 1526 között Beszterce főbírói tisztjét töltötte be. A házat 1520-tól birtokolta. A város és a moldovai vajda, Petru Rares közötti háborús időszakban Andreas Beuchelt a moldvai vajdával való összejátszással gyanúsították meg és 1532-ben árulás vádjával a központi piactéren, az akkori szokásnak megfelelően kivégezték, pontosabban lefejezték.

            Beuchel halála után 1533-ban házát elárverezték, Christian Pomarius tulajdonába került, a kivégzett főbíró rokonai peres úton visszaszerezték, majd egy Moldovából Beszterce városába menekült kőfaragónak, Johann Maurernek adták el 1538-ban. Maurer feltehetően besztercei származású, de a moldovai vajda szolgálatában dolgozott egy templom építésén, ám a háborús viszonyok miatt vissza kellett menekülnie Besztercére. Az épület sorsa nagyon mozgalmas. Maurer adósságai miatt elveszti, de aztán visszaszerzi. Rá utal az Ion Zidaru háza elnevezés, mely a köztudatban is elterjedt. Az Ioan Zidaru a Johann Maurer román megfelelője.

            Maurer néhány év múlva, 1546-ban Szebenre költözött, a házat, moldovai adósságai fejében a város lefoglalta, majd 1549-ben Paul Budakernek eladta. Újabb pereskedés következett, melynek eredményeképp Johann Maurer hosszas fellebbezések után 1556-ban jogot kapott az ingatlan visszavásárlására. Az ezt követő birtokos váltásokról nem maradt fenn hiteles bizonyíték. Mikor elkezdték feltárni Maurer félbehagyott moldvai templomépítésének peranyagát, akkor kezdett el olyan jelentőségűvé válni, hogy a házat az ő nevével azonosították. Az azonban nagyon valószínű, hogy az épületen ő maga nem dolgozott.

            Az épület stílusa nem egységes, története során számos átépítést hajtottak végre rajta. Számos gótika és reneszánsz közti átmenetet tükröző díszítése utal arra, hogy már a 16. század elején nagyobb átépítésen esett át. Valószínűleg ekkor állították a félköríves kapuját is, ami újabb következtetéseket enged levonni, mégpedig, hogy ekkor boltozták be a kapugangot és akkor épült a ház felső szintje is. A lépcsőket a földszinti terem és az alagsor között alakították ki. Mivel a földszinti terem boltozatainak bordái nagyrészt a lépcsőházat és a termet elválasztó faltól indulnak, valószínűsíteni lehet, hogy a lépcsőház kialakítása, azaz a felső szint megépítése után boltozták be a földszinti terem mennyezetét. A kapualjból nyíló ajtókeretek szintén ekkor kerülhettek fel.

            Egy korabeli, hiteles iratból kiolvasható, hogy Beuchel a házát nagyrészt a város köveiből építette. Ebből lehet tudni, hogy nagyobb munkálatokat végeztek az ő idejében a házon, ám a későbbi tevékenységekről nincs írásos adat, a rengeteg tulajdonos és a sok átépítés pedig ilyen hosszú idő távlatából nem pározható össze, nem bogozható ki.

            A későbbi időkről könnyebb információhoz jutni. A 18-19. században újabb, jelentős átépítés következett. Az 1700-as években készült az alagsor ma is látható boltozata és a félemelet. Ebben az időben terjesztették ki az épületet az udvar felé, melynek köszönhetően újabb helyiségeket lehetett kialakítani. A jelenlegi lépcsőház a 19. században épült, 1972 és 1976 között pedig a mellékhomlokzat nyílászáróinak kereteit korszerűsítették, régészeti kutatásokat, restaurálásokat végeztek rajta. Mai megjelenését 2005 és 2007 között zajlott felújítása után nyerte el, ma földszintjén étterem működik.

Fotók a régióból

Ajánlat
Bihar
Homoródszentlászló
Gyergyószentmiklós
Odvos
Récekeresztúr