ismertető

Szatmárnémeti Kálváriatemplomának helyén egykor egy Kálvária kápolna állt, melyet 1844-ben tervezett Tischler Albin csalánosi plébános, Hám János püspök megbízására. Tischler Albin azon kevés egyházi személyek egyike, aki papi hivatása mellett világi jellegű babérokra is tört, építészeti feladatokat látott el, melynek hatására nevét a magyarországi neogótikus építészetben is jegyzik. A beregszászi plébániatemplom és a felsőbányai római katolikus templom két fontos épület, melynek tervezése az ő nevéhez fűződik. A kápolna előtt álló tizennégy stáció építménye szintén Tischler Albin tervezése. A Kálvária kápolna az úgynevezett dobosok dombján épült fel, az egykori ötszög alaprajzú szatmári erőd északnyugati bástyájának közvetlen közelében. Ezen a városrészen a 19. század elején már számos olyan épület állt, mely püspöki rezidenciaként szolgált, a püspökség kezdeti időszakában.

            A Kálvária kápolna kinézetét csak a korabeli képeslapokról lehet megismerni, mivel az épületet 20. század elején lerombolták. A képeken egy kisméretű templom látható, keleti részén két toronnyal, melyek nyolcszög alaprajzon álltak. A hajót és a sokszögzáródású szentélyt támpillérek erősítették, a homlokzat neogótikus kialakítású volt.

            1868-ban Hass püspök a jezsuitáknak adományozta a templomot, mely egy fontos momentum a Kálváriatemplom történetében. A jezsuitákat még Hám János püspök hívta Szatmárnémetibe. Feladatukként jelölte meg a szintén általa betelepített irgalmas nővérek rend tagjainak lelki gondozását, misszonárius és oktatási tevékenységet. A jezsuiták első tevékenysége a Jézus Szíve kultusz megszervezése volt, mely akkoriban az osztrákok körében már igen nagy népszerűségnek örvendett.

            A jezsuiták számos javítást hajtottak végre a templomépületen, melynek fő baja az volt, hogy mivel egy mesterségesen összehordott dombra épült, a szerkezeti problémák mindennaposak voltak. 1903-ban felújították egyik toronysisakját, de 1904-ben új templom építésének gondolata merült fel, az említett szerkezeti gondok miatt. Végül úgy döntöttek, valóban új templomot építenek. 1907. október 18-án kezdték meg a régi épület lebontását. A bontási és építési munkálatok vezetője P. Schaeffer Jakab atya volt. Az építkezés 1908-as év folyamán megtörtént, a munkát egy helyi vállalkozás kivitelezte, a Weszelovszky fivérek vállalkozása. A helytörténeti iratok a testvérpárt jelölik meg a templom tervezőiként, de valószínű, hogy inkább egy ismeretlen tervező munkáját valósították meg. Erre más, korabeli szatmárnémeti épületek példája miatt lehet következtetni, melyeknél ugyanez történt.

            A templom kialakításában követi a 19. század eleji neogótikus megoldásokat, ennek oka a régi falakhoz való ragaszkodás vagy a tervező, esetleg a megbízók konzervatív felfogása lehet. Az építkezés gyorsan haladt. A templomtorony két keresztjét 1908. augusztus 9-én már meg is áldhatták, a négy harang felszentelése 1908. december 12-én történt, Bornemissza püspök közreműködésével. A templomot 1909. június 6-án Jézus Szíve tiszteletére avatták fel. Az épület meglehetősen nagynak számított az 1200-as férőhellyel.

            Az új épület falai is hamar megérezték az alapvető problémát, melyet az elhelyezkedés jelentett. Repedések alakultak ki, melyek egyre csak nőttek. Az új templom már korán, 1925 és 1926 között felújításra szorult. A falképeket 1940-ben restaurálta Megyer-Meyer Antal budapesti iparművész. A második világháború alatt, 1944. szeptember 16. és 18. között zajlott szovjet bombázások következtében a templom jelentősen megsérült, elpusztultak a nagy műemléki jelentőséggel bíró díszes vitrók. 1976 és 1977 között ismét nagyobb javításokat végeztek a Kálváriatemplomon. Az első évben a külső falakat javították ki, építették át, majd a belső rész is új kialakítást nyert. 1977-ben lefestették olajfestékkel az oltárokat, a szobrokat és a padokat, valamint Bódi Endre újrafestette a belső dekorációkat.