Bibarcfalva

ismertető


Megye: Kovászna megye.
Erdély régió.

Bibarcfalva Barót-patak mentén fekvő Kovászna megyei falu, mely közigazgatásilag Baróthhal képez egyazon egységet.
Sepsiszentgyörgy csupán 26 kilométerre van innen.

Elnevezése. . .

minden bizonnyal a Tiborc férfinévből származik. A legenda úgy tartja, hogy az itteni gyógyvízforrások úgy keletkeztek, hogy Bibarc a Szent- Anna tónál lévő tündérvárból hozta, mert ez volt neje kívánsága.

Története röviden

A település feletti várra vonatkozóan az a nézet a legtöbbek által támogatott, hogy a vaskorból származó erődítmény volt. Az itt csordogáló Dongó-patak partján a régészen bronzkorból származó település maradványait tárták fel.
Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még Bybouthként olvashatunk róla.
Az itteni református templom az 1200-as évek végén épülhetett román stílusban.
Ez a terület rendkívül gazdag borvízforrásokban. Ezt palackozták. Szintén erre épült rá az itteni gyógyvizű fürdő.

Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar.
1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak, a domináns számú magyarság mellett ugyanis élt itt román és cigány  nemzetiségű is.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Homoródi járás szerves részét Udvarhely vármegyében.

Látnivalói

  • Toburcz várának romjai. Sorsa, eredete ismeretlen.
  • Az 1300-as években épült, román stílusban az itteni református templom. Később gótikus stílusban alakították át, majd tornyot is építettek hozzá. Végleges formáját a XIX. század végén történő átalakítások után nyerte. Falain megőrizte a XV. századi falfestményeket.
  • Kisharangja a XVII. századból származik, míg nagyharangja XIX. századi. Mindkettőt újraöntötték.
  • A XX. század első felében építették meg a település ortodox templomát, melyet csaknem három esztendő után le is bontottak.

Itt született. . .

a XIX. századi mezőgazdász Bartalics Ferenc. Érdekes megjegyezni, hogy a Makk-féle összeesküvésben is részt vett. Őt Sepsiszentgyörgyön, társait (Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt) pedig Marosvásárhelyen végezték ki.

Fotók a régióból

Ajánlat
Kalotaszentkirály
Szentegyháza
Farkaslaka
Gyergyószentmiklós