Csucsa

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Csucsa a Sebes-Körös folyó jobb partján elterülő Kolozs megyei falu, melyhez közigazgatásilag Körösfeketetó, Királyhágó, Börvény tartozik. Nem messze innen található Bánffihunyad.

Története röviden


Az első írásos forrás, mely említi, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még Chuchaként olvashatunk róla.
Itt veszítettek több ízben csatát Bem tábornok honvéd seregei Puchner ellen, majd fordult a kocka és a magyar sereg a reakció csapatait 1848 telén kitakarította Erdélyből.


Lakossága: az 1910-es népszámlálási adatok szerint az itt élők nagy része román nemzetiségű, de nem elhanyagolható a magyarság száma sem.

A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Kolozs vármegyei, Bánffyhunyadi járás részét.

2002-ben keletkezett adatok még mindig arról számolnak be, hogy legnagyobb arányban a románok élnek itt. Emellett néhányan magyarnak, mások pedig cigánynak vallották magukat.

Csucsa látnivalói:

  • Ady Endre felesége, Boncza Berta nemesi származású volt. Családja kastéllyal rendelkezett a településen, ahol egy ideig Ady Endre is múlatta az időt. A kastély építtetése egyébként Csinszka apjához köthető. A Boncza család birtokából átkerül Octavian Goga tulajdonába, aki a neobizánci stílusnak megfelelően alakíttatta át. Napjainkban a költő mauzóleuma és emlékmúzeuma is megtekinthető itt. Goga részt vett a román nemzetiségi mozgalomban és munkássága révén jöhetett létre a múzeum is, mely közvetlen szomszédságában napjainkban egy ortodox kolostor működik.

Itt született. . .

a híres költő, Ady Endre második felesége, Boncza Berta, akit a költő verseiben Csinszkaként említett.

Fotók a régióból

Ajánlat
Havasrekettye
Csíkszentimre
Csíkszentimre