Egeres

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Egeres (románul Aghireş, ) A Nádas-patak bal partján Kolozs megyei községközpont, melyhez közigazgatásilag az alábbi települések tartoznak: Aghireş-Fabrici, Argyas, Dank, Forgácskút és Ticu-Colonie. Kolozsvár csupán 32 km-re található innen.



Története röviden

Valószínűleg, a település már az őskorban is lakott volt. Ez bizonyítja, hogy határában több római kori leletre is bukkantak. A XIII. században már mezővárosként tartották számon. A község határában, Kaproncavölgyben, római kori régészeti leleteket tártak fel. A település 1263-ban már mezőváros. Első kastélyát Bocskai György építtette a XVI. században. A neki felszentelt templomában tartották temetését Bocskai István fejedelemnek. Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része román volt.1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak. A domináns számú románság mellett ugyanis élt itt jelentős magyar, cigány ukrán és német nemzetiségű is.1920-ig a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte Nádasmenti járás szerves részét Kolozs vármegyében.

Látnivalói

  • Első református templomát a XV. században építették.1616-ban emelt síremlék, melyet Bocskai István tiszteletére emeltek, ma is megtekinthető.
  • Várkastélyának, ami szintén  Bocskai nevet viseli ma már csak maradványai láthatók.
  • A XVIII. században épült fatemploma melyet Szent Mihálynak és Gábrielnek szenteltek fel.