Geges

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Geges az Abod-patak völgyében található Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Havaddal képez egyazon egységet. Marosvásárhely és a községközpont is csupán néhány kilométerre fekszik innen.

Története röviden

Az ásatások során kiderült, hogy már az ősidőkben is éltek emberek ezen a területen.   Ezt konkrét avarkori leletek támasztják alá. Várhelyként emlegetik azt a területet, mely egykor a Kápolna-domb tetején állt. Középkori források szerint már az 1200-1300-as években temploma volt a településnek.



Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar.
1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak, a domináns számú magyarság mellett ugyanis élt itt román, cigány és német nemzetiségű is.
A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Nyárádszeredai járás szerves részét Maros-Torda vármegyében.

Látnivalói

  • Az 1600-as években épült meg a település református temploma, mely olyan rossz állapotba került majd két évszázad alatt, hogy a XIX. században már újat kellett építeni.
  • Gazdasági szempontból fontos szerepet játszik a település gyümölcsöse, melynek köszönhetően intenzív almatermesztés folyhat.

    Itt született. . .

    a híres huszárkapitány Galambfalvi Ferenc. Ő volt az, aki a hétéves háború idején az uralkodót Frigyest egy vacsora közben megtámadta.

    Fotók a régióból

    Ajánlat
    Koltó
    Vajdahunyad
    Székelyudvarhely
    Jósikafalva
    Marosvásárhely