Nagykároly

Útvonaltervező

ismertető

Megye: Szatmár megye.
Erdély régió.

Nagykároly 130 m tengerszint feletti magasságban fekvő megyei jogú város Szatmár megyében, Szatmárnémetitől csupán 34 kilométerre . Külterülete az alábbi művelési ágakból tevődik össze:
73%-a szántó, 9%-a legelő és 3%-a rét. A XIX. század folyamán az itteni növénytakarót, mocsári erdőit szinte teljesen elpusztították, napjainkban talaja az északi területen és keleten fekete öntéstalaj, nyugaton és délen csernozjom.

Elnevezése

minden bizonnyal egy ómagyar főnévből (karuly=jelentése karvaly) ered. Történeti névalakjai: Karul , Karol , Nagy-Károly.

Szaniszló határában Károlypuszta feküdt a középkorban. Nagykároly előtagja eme településtől való elhatárolást segítette.

Története röviden

A XIII. század második felében a Károlyi család birtokközpontjaként funkcionált. A családról érdemes tudni, hogy a Kaplony nemzettséghez tartoztak. A XIV. században fontos privilégiumot kaptak, hetente vásárokat tarthattak, sőt a század végére ispánságot és pallosjogot is nyert. A település centrumában kastélyt és római katolikus templomot építettek, de csak három utcával rendelkezett. A Károlyi Simon birtokos kezdeményezte a fejlesztéseket. A XV. században olyan királyi parancs született, hogy az idetelepedett jobbágyokat immáron földesuraik vissza nem követelhették. A század végére már olyan jelentőségre tett szert, hogy évente két országos vásárt is tarthatott. Egykori birtokosa Károlyi Koncz László várkastélyt is épített itt. Mohács felszabadítására 1526 innen indultak a Károlyiak bandériumával. A reformáció itt is egyértelműen éreztette hatását, a lakosság nagy része protestánssá lett.

Az itteni esperes a kálvini hitvallást írta alá, majd megkezdte működését a református főtanoda. A XVI. század végére zsinati székhely lett, amely egyértelmű tiltakozását fejezte ki a Gergely-naptár bevezetése ellen. A XVI. században több ízben török seregek törtek be és okoztak jelentős károkat. A várat viszont nem sikerült bevenniük, mivel korábban erődítették azt.

Az 1600-as éveket a meg-megújuló császári ostromok jellemezték, mely a lakosság számának drasztikus lecsökkenéséhez vezetett. II. Mátyás és Bethlen Gábor követeinek tárgyalása rendkívül fontos volt a nicolsburgi béke megszületésének szempontjából.

A Károlyi család, akik egyébként katolikus hitre tértek hosszú időn keresztül perben állottak az itteni református iparos és nemes lakossal. A XVII. század közepén jezsuiták költöztek erre a területre.
A Rákóczi-szabadságharc kitörésének évében Károlyi Sándor felesége feltartóztatta a hazaérkező kuruc vezért, csak Károlyi parancsára nyíltak meg előtte a vár kapui. A vár elengedhetetlen fontosságú volt, hiszen a kurucok központjává vált. A szabadságharc leverését követő szatmári béke 1711-re datálható. Ezután láttak neki, hogy a megcsappant lakosságot pótolják, tehát svábokat költöztettek a településre, akik viszont öt év után teljesen szétszóródtak. Román lakosság is letelepedett a városban, majd 1720-ban egy nagyobb tömbben érkeztek meg az evangélikus hitű szlávok , galíciai zsidók és görög katolikus ruszinok . Zsidóköz elnevezésű területen Károlyi ötven telket adományozott az itteni zsidóknak.
A század közepén hét sváb mesteremberről is beszámolnak a források.
A XVIII. században több céh is alakult: legelőször a csizmadiák, szabók és szűcsök céhe, majd tímárcéh. A század második felében gyógyszergyár is működött.
1725-ben piarista gimnázium alapult. A céhek közös tulajdonsága volt, hogy valamennyi nemzetiségi alapon szerveződött: magyarok voltak a csizmadiák, tímárok, gubások és szabók, svábok a kovácsok, lakatosok és kerékgyártók, szlovákok a fazekasok és kelmefestők, zsidók a pékek, mészárosok, gyertyaöntők és szappanfőzők. 1754-ben kezdte meg működését Szatmárnémeti Pap István nyomdája, majd a XIX. században Gőnyei Gábor sajtója. Szatmár vármegye székhelyévé 1780-ban avanzsálódott.
A XIX. század elején tizenegyezer lélekszámú városként írtak róla a források. Súlyos földrengés rázta meg 1834-ben. A XIX. század viszont itt is a dinamikus fejlődés időszakának mondható: kórház létesült, kaszinót és aggmenházat nyitottak, a század közepére már évente hét alkalommal tarthatott országos vásárokat. Elmagyarosodási folyamat jellemezte az itteni sváb, ruszin, román és szlovák lakosokat.

A XIX. század második felében dohánybeváltót és a dohányfermentáló üzem, úgynevezett fábrika nyitotta meg kapuit, rendezett tanácsú város címet 1871-ben szerezte meg, Nagykárolyt Szatmárral és Debrecennel összekötő vasútvonalat építettek ki, leányipariskola, 1893-tól polgári leány-, 1913-tól pedig polgári fiúiskola is létesült.
Nagykároly és Vidéke címmel hetilap indult, Kölcsey Múzeumot építettek, városi ipartestületet hoztak létre. 1905-ben adták át a városi papírgyárat. A XX. század elején már villannyal világítottak.
1919-ben a román hadsereg megszállta a várost, ezért a piarista gimnázium nem működött többé. Inasiskola alapult a fiúiskola helyett is, majd 1930-ban nyitotta meg kapuit a román tanítóképző főiskola.

Visszanémetesítési folyamat indult meg a két világháború közötti időintervallumban, ezért Gau-Amt elnevezésű német propagandaegylet kezdte meg működését. 1926-tól már nem megyeszékhely, és ezt követően Szilágy megye részét képezte, Szatmár megyétől elcsatolták.
Ipari üzemek sora alapult ebben az időszakban, például Rekord gombgyár, Ardealul olaj-, szappan- és vegyigyár, három téglagyár és három malom is épült, valamint vajgyár.
A berlini olimpián román színekben indult Nemes Ferenc atléta. A román s szovjet egyesített hadsereg 1945-ben szállta meg a várost és a második világháború végétől számított hat évig határzárat rendeltek el.
A szovjet megszállás idején lakótelepek épültek, és ipari üzemek sora: Unio gépgyár, Kraszna bútorgyár, kekszgyár , fonoda, kender- és lenfeldolgozó , konzervgyár, tejporgyár és cukorgyár.
1995-től municípium.

Lakossága

1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar, de nem elhanyagolható az itt élő román kisebbség számaránya sem. Felekezeti hovatartozásukat illetően a lakosság nagy része római katolikus, de élt itt görög katolikus, református, sőt zsidó és evangélikus vallású is.
2002-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú magyarság, a továbbra is kisebbségben lévő románok és németek mellett ekkor már cigányok is éltek itt.

Gazdasága

Több ipari üzemet is létesítettek a város területén. Ezek közül a legjelentősebbek: vegyiáru- és olajgyár, a gépgyár, a bútorgyár, a takarmánygyár, az üdítőitalgyár és a tejgyár. Külföldi tőke áramlott az itteni gazdaságba 2006-ban, amikoris német befektetők közbenjárásával autóalkatrész-üzem kezdte meg működését.

Látnivalói

Joseph Bitthauser tervei alapján építették meg a XVIII. század végén a Károlyi - kastélyt egy középkori vár helyén. Neogótikus–neobarokk stílusú héttornyos, árokkal körülvett lovagvárrá a XIX. században a híres építész Ybl Miklós építette át. Az itteni lovardában ma mozi működik.
A XVIII. században építették meg a piarista templomot barok stílusban. Egy XIX. századi földrengés alkalmával azonban a torony megsemmisült, ezért újjá kellett építeni. Ybl Miklós tervei szerint dolgoztak, belseje neoreneszánsz stílusjegyeket hordoz magán.
régi kórházépület
Jellinech-gyógyszertár
Kaffka Margit szülőháza emléktáblával ellátva
ortodox temploma
görög katolikus temploma
református temploma, a templomkertben Károli Gáspár szobra áll
A volt vármegyeháza, melyet szecessziós stílusban építettek át a XX. század elején
volt piarista rendház, mely napjainkban agráripari líceumként működik.
a város első lakótelepe, a Republicii-negyed.
XIX. századi épület az egykori Arany Szarvas fogadó. Érdekessége, hogy Petőfi Sándor itt látta először Szendrey Júliát. Napjainkban határőrlaktanyaként funkcionál.
XIX. századi nagyzsinagóga, mellette pedig a kiszsinagóga.
Az egykori Arany Csillag fogadó
Az evangélikus templom, mely a XIX. században épült
az Ecsedi Láp Lecsapoló Társaság székháza volt eredetileg az az épület, mely ma a rendőrkapitányság.
A Térei utcai zsidó temető
A volt zárda, leánypolgári és Melinda-árvaház épülete
a XX. század elején építették meg Kopeczek György terve alapján a város színházát.
Az egykori Szent László-konviktus
városháza épülete, melyben ma bank működik.

Itt születtek:

a XVI. században az első teljes magyar nyelvű biblia fordítója Károli Gáspár

a XVII. században a császári tábornagy gr. nagykárolyi Károlyi Sándor

a XIX. században Gaál József író, Acsády Ignác történész, Bodnár Zsigmond irodalomtörténész, Ligeti Antal festőművész, Kabos Ede író, Jászi Oszkár szociológus, történész, politikus, Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző, Kaffka Margit író, költő; Jászi Alice aki a magyar mozdulatművészet úttörője volt.

A XX. században a híres hegedűművész Ruha István.