Nagyteremi

ismertető


Megye: Maros megye.
Erdély régió.

Nagyteremi Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Lukafalvával képez egyazon egységet. Több patak  összefolyásánál fekszik: Vajdakuta, Verescserép és a Botosédi patakok találkoznak itt. Csupán 12 kilométerre van innen Marosvásárhely.


Története röviden

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIII. századból származik. Ebben a forrásban még Theremyként olvashatunk róla.
A reformáció hatására a lakosság áttért az unitárius hitre, de rekatolizálódtak.
Csupán tizenhat család maradt meg unitáriushűnek, viszont a későbbiekben számukra is épült templom.
A XX. század elején a régi református templomot lebontották, de helyette a település területén belül újat húztak fel.
A népesség száma az 1900-as évekre megfogyatkozott, ezért a Bethlen család románokat telepített ide, akik görög katolikus vallásúak voltak. A Bethlen család egyik tagja, Bethlen János által építtetett udvarházat később kibővítették várrá.
Ez a Galamb hegyen volt, de az első világháború idején elpusztult. Napjainkban is megtekinthetőek a "törökvárnak" is nevezett építmény maradványai.

Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható a magyarság száma sem. Az arány az 1992-es népszámlálások eredményei szerint sem módosult jelentősen.
A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Radnóti járás részét.


Látnivalói

a településtől nem messze található Kripta hegy elnevezése onnan ered, hogy a gróf Bethlen család több tagját helyeztek itt örök nyugalomra.

Fotók a régióból

Programok
Csíksomlyó, 2019. jún. 7.-2019. jún. 10.