Ördöngösfüzes

ismertető


Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Ördöngösfüzes Szamosújvártól mindössze 6 km-re található község Kolozs megyében.

Elnevezése
Az első írásos források, melyek említést tesznek róla, a XIII. századból származnak. Ezen források először Füzestelekként írnak róla, de az idők során többféle névalakja is ismert: Gyuzes, Phyzes , Fyzes.


Lakossága

1850-es összeírások alapján az itt élők nagy része román nemzetiségű, jelentős magyar, zsidó és roma kisebbséggel. 1992-es népszámlálási adatok is rendkívül heterogén összetételről árulkodnak, már ami a lakosság etnikai hovatartozását illeti. 1526 emberből 704 fő magyarnak, 399 fő pedig romának vallotta magát.


Látnivalók

A településen található katolikus templom a XIII. században épült , román stílusban. A stílusnak megfelelően a falak simák, kicsik és zömökek, szentélye egyenesen záródik, a falak aprók. A későbbiekben uralkodó gótikus stílus időszakában átépítették, tehát ennek a stílusnak számtalan elemét is magán hordozza: négyzetes keresztboltozat, déli kapu. Mennyezete kazettás, Ecsedi  Asztalos Mihály és Fogarasi Mihály nevéhez fűződik. A XX. században épült hozzá tornya.