Réty

ismertető


Megye: Kovászna megye.
Erdély régió.

Réty a Feketeügy jobb partján található Kovászna megyei falu. Sepsiszentgyörgy innen csupán 12 kilométer. Érdemes megjegyezni, hogy mai területe akkor alakult ki, mikor a XX. század második felében Komollóval egyesítették.
Közigazgatásilag Bitával, Egerpatakkal és Szavcsával alkot egyazon egységet.


Története röviden

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben még Reechként olvashattak róla. A település határánál feltárt neolit-, bronz-, és vaskorból származó leletek egyértelmű bizonyítékai, hogy ősidők óta lakott terület.
Az 1200-as években építették meg templomát.
Fontos információ a falu kapcsán, hogy a széki gyűlés színhelyéül nem egyszer szolgált.
Az 1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része magyar.
1992-es népszámlálási adatok ennél kissé árnyaltabb képet mutattak, a domináns számú magyarság mellett ugyanis élt itt román, cigány és német nemzetiségű is.
A település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig képezte a Sepsi járás szerves részét Háromszék vármegyében.

Látnivalói

  • Háromszék Szaharájaként említik a település határától nem messze található természetvédelmi területet, ahol különleges növényekkel, tavakkal és sokszínű állatvilággal találkozunk.
  • Az 1700-1800-as években sok család építtette meg itt udvarházát.
  • Árpád kori erődített temploma a település feletti dombtetőn van.
  • Nem messze innen található a milleniumi fenyves (emlékerdő). Sokan járnak az emellett fekvő Rétyi tóra halászni. Számtalan hétvégi ház áll ezen a területen.

    Rétyen születtek:

    • Antos Ferenc, XIX. századi honvéd alezredes
    • XIX. századi honvéd százados Székely Dávid.
    • XIX. századi honvédőrnagy Antos Ferenc. Az előbbiekkel közös vonás, hogy mindannyian harcoltak az 1848-as szabadságharcban.
    • a Sepsibükszádot Torjával összekötő útszakaszt Székely Dénes, a híres mérnök százados tervezte.
    • Magyar Erdész főszerkesztője, Imecs Béla.
    • Gazda Péter naplóíró, akinek dokumentációs tevékenységének hála, a XVII. századról fontos információink vannak.
    • A kommunista magyar rezsim által kivégeztetett Kozma István vezérezredes.

    Fotók a régióból

    Ajánlat
    Jádlesi Viztározó
    Székelyszentlélek
    Székelyudvarhely
    Homoródfürdő