Szelistye

ismertető


Megye: Szeben megye.
Erdély régió.

Szelistye a Mărginimea Sibiului tájegység központja, mely egy 542 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő város. Közigazgatásilag az alábbi területek tartoznak hozzá:
Ecsellő, Mág, Omlás, Szebengálos, Szebenkákova, Szecsel, Szibiel és Vále.
Nagyszeben innen csupán 23 kilométerre található.

Elnevezése

Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még Nogfaluként olvashatunk róla. Az idők során több névalakja is ismert: magnam villam Walachicalem, Salistia. Minden bizonnyal egy szláv szóból ered a névalakja.



Története röviden

Kezdetektől román nemzetiségűek éltek területén, így alakult ki sajátos román nyelvjárása. A havasalföldi vajdák egyik kerületének része volt, majd az 1400-as évektől Szelistyeszéki központ. Nagyszebennek adóztak.

Visarion unióellenes mozgalma 1744-re datálható.

A XVIII. század során erdélyszerte a legnépesebb település volt. A lakosság nagy része juhász volt. Ebben az évszázadban viszont negyedekbe tömörültek és az egyes társadalmi rétegek mondhatni elszeparálódtak egymástól.

Az 1800-as évektől a kézművesség virágkorát élte a faluban. A profilváltást követően már a kézművességről volt híres a falu a környéken. Ígéretes szűcsipar bontakozott ki a század közepén. Az itt elkészült termékeket Dél-Erdélyi vásárokban értékesítették. Nem sokkal ezt követően posztóból és pamutból gyártott ruhaneműket termeltek. A XIX. század második felére megcsappant a mezőgazdaságból élők számaránya.

A lakosság száma egyre jobban csökkent, ezt a folyamatot még inkább sürgette az Osztrák-Magyar Monarchia. Az irreális mértékű várom révén az itteni  transzhumáló juhtartást nem lehetett folytatni. Ezt a foglalkozást űzők tehát elvándoroltak a területről leginkább a Havasalföldre.


Akik maradtak ezt követően vándorkereskedelemmel foglalkoztak, karavánokba verődve bőrárut, ruhákat, faszerszámokat, tejterméket, gyümölcsöt árusítottak országszerte.


1886-ban aztán újabb vámot vetettek ki, ami azt eredményezte , hogy az emberek nagy része Erdélyben árulta csak termékeit, vagy profilváltást hajtott ismét végre, és Romániába települvén kézművességre adta a fejét.

A XIX. század második harmada fellendülést hozta mégis, hiszen takarékpénztár, iparosnegyed alapult, a patak szabályozása, a fémhidak veretése, az utcák kikövezése , a díszfák telepítése a parkban és a táncpavilon épületének megépíttetése mind e korszak gyümölcse.

Ekkor alakult meg román nyelvű elemi iskolája is, melyben nyolc tanító munkálkodott. A magyar és a német nyelv is kötelező volt.
A korszakban Szelistye az erdélyi románság  mintafalujává avanzsálódott.
A hagyomány szerint a környéken az itteni nők voltak a legszebbek.
2003-ban megkapta a városi titulust.

Lakossága

1900-as összeírások alapján a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható az itt élő magyar, cigány, olasz és német kisebbség számaránya sem.
1992-es statisztikák arról árulkodnak hogy a domináns számú románság mellett csupán harminc ember vallotta egyéb nemzetiségűnek magát.

Látnivalói

  • ortodox esperesség múzeum
  • a városközpont műemlék
  • ortodox templom
  • a Nemzeti Ház.

Itt születtek:

  • Ioan Lupaş történész, aki ortodox esperes volt.
  • Dionisie Romano buzău-i püspök
  • Dumitru D. Roşca filozófus. a XIX. század végén
  • Az itteni remetekolostorban élt Szent Nicolae Oprea.

Szelistye a magyar művelődéstörténetben

A településen élő hölgyek ihlették Mikszáth Kálmán egyik művét (Szelistyei asszonyok).

Egy itteni család állt modellt Barabás Miklósnak a Vásárra induló oláh család képnél.

Fotók a régióból

Ajánlat
Gyergyószentmiklós
Vajdahunyad
Farkaslaka
Bucsin-tető