ismertető

Megye: Kolozs megye.
Erdély régió.

Szépkenyerűszentmárton a Devecseri-patak völgyében és annak mellékvölgyeiben, a Csabai- (Bandó-) patak felső felében , az Erdélyi Mezőség északi részén a Szamosmenti dombság észak-nyugati felében fekvő Kolozs megyei község.


Csokány-tó a falu keleti dombos részének tetején helyezkedik el, Szénafű aljában mocsár található. További látnivaló a település református temploma, mely a dombok tetejéről kiválóan látható.

1992-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú románság, a kisebbségben lévő magyarok mellett ekkor már romák is éltek itt. A települést mint 1746 lélekszámú községet említik, melynek külterületéhez 71,91 km-nyi terület is tartozik.

Éghajlata

Mérsékelt szárazföldi

• évente lehulló csapadékmennyiség: 600-650mm/év
• levegőnedvesség mértéke: 70-80%
• első fagyok beállta:október. 1. -10. között
  
• utolsó fagyok beállta:április 20-30 között
• évi sugárzás mértéke:105-113kcal. /cm²
• napos órák száma: 1942-1960 óra/év.

Története röviden

A régészek által feltárt maradványok a üzesi-, Várajai, és Nyíresi-patakok völgyében egyértelműen bizonyítják, hogy már a kőkorszakban is lakott terület volt; kőfegyverek, kőeszközök Traianus császár nevéhez fűződik Dacia elfoglalása, majd a Római birodalomba építése, méghozzá oly módon, hogy kasztrumokat szervezett. A Congri nevet viselő castrumban  az Ala secunda Pannonica lovasseregnek biztosított szálláshelyet. Ezt Apolló isten tiszteletére készítették el. A szálláshely körül építették ki a katonák hozzátartozóinak életterét, tehát a környező települések is alkalmazkodtak a centrumban álló castrum életéhez.

Ilyen település lehetett például Villa Rustica is. A népvándorlás viharai ezt a települést sem kímélték, avarok, hunok, gótok, szlávok áramlottak eme vidéken. Klompja dombja és a Kis Gorgán dombok egyes feltevések szerint sírhelyek voltak.

, vikusz (vagy rendes helyesírással vicus), vagy legalább egy néhány Villa Rustica, persze ezeknek a feltevéseknek nincsen valós anyagi alapjuk és csak az én hipotézisemen alapszik. A népvándorlások ideje alatt az avarok, hunok, gótok, szlávok mentek át Erdélyen és így lehetséges, hogy itten is megfordultak volna. A hagyomány azt tartja, hogy a falu bejáratához ( a falu nyugati részén) közel eső kis dombok (vagy kiemelkedések): Klompja dombja és a Kis Gorgán gót vagy Honfoglalás kori sírhelyek lennének.896-ban a Honfoglalás következtében a magyarok letelepedtek a Kárpát-medencében, így Erdélyben is.

Egyes források szerint 1292-ben a falu és környéke a „voievoda de Santo Martino”-hoz tartózott, vagy ez volt a neve. Más források szerint az első írásos adatok 1312-ben említik elöbbször a falut. A falu nevét Szent Márton tiszteletére emelt templomáról kapta.1335-ben a falu neve Schent Márton. 1347-ben Terra Zenthmarthum.

1456-ban a falu Bálványosvárajához tartozott és a Bánffy család volt a falu egyik tulajdonosa. 1458-ban Mátyás király Szent Mártont és Bálványosváraját Vinegardi Jánosnak adományozta, aki abban az időben Erdély főkapitánya volt (1458-1459 között). 1467-ben a Bánffy család fellázadt Mátyás király ellen és a király a Bánffy család szépkenyerűszentmártoni javait a váradi püspöknek, Vitéz Jánosnak ajándékozta. 1494-ben Báthory Zsigmond, erdélyi fejedelem a falut és az itten élő 40 jobbágyot Wesselényi Ferencnek ajándékozta. 1495-ben a falu neve Zent Márton.

1553-ban a Szépkenyerűszentmárton a szamosújvári várhoz tartózott, ahova több katonát is elküldtek. 1566-ban, a faluban 135 füst (ház) volt, amelyek közül 29 füst nemes, tehát 29 nemesi család lakott a faluban. Ezeket a családokat inkább a kisnemesek közé sorolhatóak.1612-ben a falu neve Szent Márton. Ugyanebben az évben a szamosújvári várban 8 szentmártoni gyalogpuskás katona tartózkodott. 1622-ben a falu többsége evangélikus vallású volt. Ugyanebből az évből működik a faluban református iskola.

1686-os tatárdúlás, amely végigperzselte Erdélyt, Szépkenyerűszentmártont is sújtotta.1694-ben a falu tulajdonosa a Kornis család volt. A XVI-XVII. század fordulóján Georgio Basta, olasz származású osztrák tábornok, csapataival Erdélyben és így persze a Mezőségen és a Szamos völgyén is portyázott. Mindent kirabolt, az embereket, ha nem akarták kiszolgáltatni kincsüket. Ha nem volt kincsük és szegények voltak (mint majdnem mindenki), akkor is felakasztották őket, hazugsággal vádolva. A falu nyugati részén van egy határrész, amit a szépkenyerűszentmártoniak úgy nevezik, hogy „Akasztófák”. A legenda szerint azon a helyen akasztották fel azokat, akik nem kollaboráltak Bástával. A szépkenyerűszentmártoni lakosokat is meggyilkoltak és kirabolták a Basta emberei. Csak hét személy maradt meg a pusztítástól és mértéktelen gyilkosságoktól. Ez a 15 éves háború ideje alatt történt. Akkor Mezőség nagy része kipusztult. Persze helyükbe másokat telepítettek, de ezek általában románok voltak.

1715-ben lezajlott tatárdúlás egész Erdélyt és Kelet Európát felperzselte. A férfiakat megölték és elhurcolták, az asszonyokat és leányokat megerőszakolták, az idősöket pedig megölték. Sokan elmenekültek a pusztítás, de azután visszatértek és tovább folytatták életüket. Persze olyan is megtörtént Devecserben, hogy az emberek a templomba menekültek és a tatárok felgyújtották a templomot, mindenki bennégett. Persze ez nem volt a Szépkenyerűszentmárton esete. Miután a tatárok visszavonultak az emberek új életet kezdtek eltemetvén halottaikat, betegeiket ápolván és reménykedve, hogy ilyesmin nem kell többet, átmenjenek. Szerencsére ez volt az utolsó tatárjárás. 1744-ből fentmaradt a tanító neve és kora: Tamás Ferenc és 36 éves volt.

Egyes források szerint Szépkenyerűszentmárton név alatt 1625-ben szerepel először (III. Ferdinánd idején). Más források szerint 1754-től szerepel Szépkenyerűszentmárton néven (II. József idején). A néphagyomány azt mondja, hogy az előnevet a falu II. Józseftől kapta, a mikor egyszer egy alkalommal ellátogatott Szamosújvárra, ahol a környékbeli falvak küldöttei kenyérrel és sóval várták és a szépkenyerűszentmártoni kenyér volt a legszebb, ennek következtében elnevezték Szentmártont Szépkenyerűszentmártonnak. A község legrégebbi falva azonban nem Szépkenyerűszentmárton, hanem Kis- és Nagydevecser amelyeket már a 13. században említenek először az okiratok. 1783-ból működik a faluban román iskola. Persze az iskola nem állami iskola volt, hanem privát. Egy saját házban működtettek az iskolát a helybéli románok. 1786-ban a falu tulajdonosai: gróf Kemény Jákob, akinek 17 jobbágya és 55 zsellére volt, gróf Lázár János, akinek 26 jobbágya és 1 zsellére volt, gróf Mikes Sándor özvegye, akinek 2 jobbágya volt.

1848. március. 15-én Pesten a „márciusi ifiak” (Petőfi, Jókai, Vörösmarty stb. ) elindították a forradalmat. A forradalom híre eljutott Erdélybe és így Szépkenyerűszentmártonba is, ami nagy reményeket és örömöt fejtett ki az itteni lakosokban. Mindenki remélte, hogy eljön az ideje, hogy újból szabad legyen a millenniumi Magyarország. A magyar katonák rendre hazajöttek a birodalom minden sarkából, hogy a hazájukban szolgáljanak. A falvakból a fiatalok önkéntesen jelenkeztek a honvédseregbe. A harangokat beolvasztották, és ágyúkat gyártottak belőlek. Így az egyik régi szépkenyerűszentmártoni harangot is beolvasztották, amit a 15. században készítettek, hogy ágyút készítsenek belőle. A szabadságarc idején, a szépkenyerűszentmártoniak is részt vettek a harcokban, több ember ment el önkéntesen a hadseregbe. Az egyiknek a nevét is tudjuk- valamilyen Eke Mihály, Miklósi József és jómagam egyik közös ősünknek, Marha Andrásnak volt az apósa. Azt mondják a Szentmártoniak, hogy amikor Eke Mihály elment a hadseregbe beszúrta vasvilláját a Hosszú nevű határrészben (a falu keleti határában), amit 1780-ig erdő borított, és amikor 2 év után hazajött a harcból és bujdosásból ugyanottan kapta vasvilláját, ahol hagyta. Ugyanúgy erről az Eke Mihályról a szájhagyomány azt vallja, hogy szolgájával és két ökrével aratott a Klompja dombja mellett és az ekéjének vasa egy cserépedényt hozott a felszínre, amely tele volt arannyal, evel az arannyal Eke Mihály rengeteg földet vásárolt. Egy másik hagyomány azt is mondja, hogy a XVIII. Században a Béldy család volt. A Béldyek 1848 körül a Szőlőhegyet a falunak adományozta. A két világháború között egy másik Béldy a Fáget erdőt és legelőt (amin most erdő borit). Más orális vallomások szerint az erdőt és legelőt a gróf Was család (cegei) adományozott. A hiteles változat az, hogy az erdőt és legelőt a Béldy-ek adományoztak a falunak.

1914-ben kitört az I. világháború, ami 1918-ig tartott. Több férfi lakos is részt vett a háborúban. 1918. december 1-én, Gyulafehérváron a román kihirdették Erdély unióját Romániával, amit majd a Trianoni békeszerződés 1920. június. 4-én, megerősített. Az unió után a falu román neve Sânmărtin volt. A magyar lakosság továbbra is a Szépkenyerűszentmárton nevet használta. Erdély csatlakozását Romániához a falu magyar lakosai, mind annyi erdélyi magyar lakos nehezen szokták meg (habár eléggé jól tudtak románul). A román lakosokkal a viszonyok eléggé jók voltak mivel egynéhány magyar család román családokkal került rokonságba vegyes házasságok következtében. 1939. szeptember 1-én Hitler lerohanta Lengyelországot, ami a II. világháború kitörését jelentette. 1940 szeptemberében a magyar katonák (huszárok) átvonultak a falun. Az iskola előtt rövid kulturális műsort szerveztek meg a huszárok tiszteletére, versel és énekkel fogadták őket. A szavaló gyerekek között nagymamám (Riti (Vincze) Erzsébet) is ottan volt. Ezek után volt egy kis összetűzés a román és magyar lakosok között, de ez nem vezetett fizikai sérelmekhez, csak vitából állt.1944-ben a román és szovjet katonák elfoglalták Erdélyt. 1944 őszén az orosz katonák átvonultak Szépkenyerűszentmártonon is. A hatalom átvétele a román hatóságok által újból összetűzésekhez vezetett a lakosok között, de ezt hamar elfelejtették, mivel közös ellenség előtt álltak: a kommunizmus terjedése, a kollektivizálás bevezetése, a földek és az ősi öröklés elvesztése. Ezért a román és magyar lakosok el kellett felejtsék az ellntéteket és kollaboráljanak, hogy átvészeljék azokat a zivataros időket.

A kollektivizálás Szépkenyerűszentmártonban

Akárcsak az ország mindannyi részében Szépkenyerűszentmártonban is tragikus kőrülmények között zajlott le és tragikus következmányei voltak, a falvak kiürültek és előregedtek a fiatalok kivándorlása következtébenSokan fellázadtak a kollektivizálás ellen, de a kommunista rendszer „segítségével” lebuktak vagy eltűntek az ország valamilyen sötét sarkába.

Szépkenyerűszentmártonban a Párt gazdasági szorítással, magas kottákkal próbálta meggyőzni az embereket, hogy iratkozzanak be a pártba. A parasztokat három kategóriába osztottak:

1. kategória: a kevés földel rendelkező parasztok akiket úgy neveztek, őket, hogy kis parasztok (ţărani mici)
2. kategória: az 5-6ha földel rendelkező parasztok, úgy nevezték, hogy közepes parasztok (ţărani mijlocaşi)
3. kategória: a kulákok tartóztak ide (chiaburi).

A kollektivizálás előtt volt a társulás ( a T. O. Z. ), ami egy átmenet volt a kollektivizálás felé. Ugyanakkor az emberek kottát fizettek. A kotta egy eszköz volt ami meg kellet győzze az embereket, hogy jobb a kollektív, mint ahogy volt. A kollektív 1949-1955 között volt veszélyesebb Szépkenyerűszentmártonban. Elvettek az emberektől mindent a kotta nevében, sokszor még magnak sem maradt, de azért kötelezték az embereket, hogy ültessenek. Az emberek kénytelenek voltak, hogy eladják állatikat, a bútort, a ruhákat stb. Vincze Mária el kellett, hogy adja az ökröket és az ágyneműt. Harangozó Pista bácsit el akarták ítélni, azért amiért nem fizette ki időben az adót. Amikor eljött Szigyártó (a rendőr) és Baier ( a kollektor), hogy elvegyék a házból a ruhákat az adó fejében, Pista bácsi kitette őket a házból és amiért el akarták büntetni, de végül nem lett semmi baja.

A kottarendszer nyomása miatt egyre többen voltak kénytelenek beiratkozni a kollektívba. A G. A. C. -ba két hullámban iratkoztak be az emberek. Az első hullámban iratkoztak azok a kulákok akik már nem bírták a sok gyalázatot, csúfságot, elnyomást és azok akiknek kevés földjük volt. A következő kulákok iratkoztak be az eső hullámban:

1. Suciu Ioan ( Pipoc-nak mondták)-14ha-ral,
2. Câmpan Teodor-21,65ha-ral
3. Vincze János (Picula)-23,36ha-ral
4. Mureşan Petru-16,36ha-ral.

Az első hullám 1956-1957 közözz zajlott le, a második 1958-1960 között. A második hullámba iratkoztak azok akik hátramaradtak az első hullám után, kivéve Lőrincz Istvánt aki 1964-1965 körül iratkozott be.

Mindazok akik beiratkoztak, egy kérvényt töltött ki amelybe azt kellett írja, hogy őnszántából iratkozott be a kollektívba. Egy bízotságot alakítottak amely fekírta mindenkinek a vagyonát (földek állatok). A bízotságban következők is részt vettek: Kiss Zsiga (párrttitkár volt), Apáti Gyula, Fazekas János és Bojti Vilmos. Mindezek után az emberek levitték állataikat, szekereket, ekéket, boronákat, vetőgépet, szánt, köteleket, láncokat stb arra a helyre ahol később a magtárat építették (ami most is áll). Az első elnök Ceacoi Romulus volt, két évig, majd útánna Szász Péter. Ő is csak két évig volt elnők mert kicserélték Ceacoi Romulus-al.

Voltak olyanok is akik munkaszolgálatosok voltak, vagy börtönbe zárták őket. Ezeket három hullámba vitték el. Elöbször elvitték Telcean-t, 1953-ban, a szamosújvári börtönbe zárták. Földeit elkobozták, házába költőzött a Néptanács. Mind akkor vitték Picula János bácsit, Vincze Balázst, Vincze Joskát, az apját, aki a börtőnben betegedett meg és amiután hazajött meghalt, Deák Petrát, Câmpan Ambroziat. A második és harmadik hullámba a következőket: 1956-ban vitték a Duna Deltába nádat vágani Varga Albertet. Sokat ült a szamosújvári börtönben is. Ő mondta Miklósi Józsefnek, hogy a Deltában ha 3-4 ember halt meg megbünteték az őröket, ha 7-8 halt meg akkor megdicsérték. Ugyanakkor megbüntették Veres Istvánt (neki volt cséplőgépje), Léczfalvi Pétert ( ő volt a tanító). Ezeket az emberek, akiket felsoróltam nagyon mekínozták a munkaszolgálatban. Nappal egész nap nehéz körűlmények között dolgoztak és éjjel a cellájukban sétáltak, hogy ne fagyjanak meg, mert fűttés nem volt és a takarójuk csak egy gyékénylepedő volt. Picula János a következő vallómást tette Makkai Józsefnek (aki a Szabadság napilapnál dolgózik) azokról az évekről: „azt a sok mocskot, csúfságot, amit a kommunisták velünk elkövettek ez a föld soha nem tudja megbocsátani. Közel 20 ha szántóföldért kerültem fekete listára, voltam munkaszolgálatos, hivott ki ingben, gatyában, éjjnek idején a lovas milicista, hogy sáros bakkancsát az arcomba törőlje. . . Berángattak a Pártba, hogy a leányok leéretségizzenek. Ott kellett üljőn az asszony a pártgyüléseken, a környék sepredéke közt. Méga akkor is megmaradtunk embereknek, még akkor is ha padlásunkról minden gabónát elhordtak, marháinkat elhajtották, sárba tiportak. Dolgozni kellett továbra is, müvelni a földet és fogcsikorgatva nézni, hogy minden fiatal megszökik a faluból, elmenekül, hírét sem akarja hallani Szentmártonnak”.

Két malom volt a faluban: egy az ugynevezett Lăcan hidjánál (a falu bejárata előtt 20 méterrel, a Szénafű alatt), a másik pedig ottan volt, ahol a S. M. A. épülete áll. A malmokat Vass István lelkipásztor építetett. Az egyik a Salak doktoré volt (Ördöngöfűzesen lakott), a másik tulajdonosáról nincsen adatom. A két malom egész 1962-1963-ig működött, amikor a kommunisták elkobozták Salak doktortól és lebontották, a malom gépeit elvitték Katonába (Cătina), az épületet lebontották és elhordták a téglát. A munkások és a munka felett a brigádosok és a csoportfelelősök vigyáztak. Ők irányították a munkát. Rangban a Brigádos volt nagyobb. Minden munkásnak (kollektív tagnak) ki volt osztva egy norma amit meg kellett csináljon mindennap és ennek függvényében kapott majd gabonát és gyümölcsöt. Minden munkás a munka fejében 30kg gabonát és 15kg gyümölcsöt kapott, ami nagyon kevés volt és ezért kénytelenek voltak a zsebükben és kötényben búzát eldugni, hogy legalább a tyúkoknak legyen elég, mert az a 30kg amit kaptak nagyon kevés volt. Az a 30kg még az ételre sem jutott, ezért voltak kénytelenek a férfiak Szamosújváron munkát keresni és ezért vándóróltak a fiatalok városra otthagyván a falut és gondjait. Kezdetben közösen dolgozták a földeket, de aztán eldöntötték, hogy minden családnak kiosztanak egy földrészt amit meg kellett dolgozzanak.

Polgármesterek

A községet 1944-ben alapították. A következők voltak a polgármesterek kiknek az ideje alatt beálltak a fentebb említett változások:

• 1945-1948: Rusu Ioan,
• 1948-1950: Fechete Ioan,
• 1950-1953: Lăcan Ioan,
• 1953-1955: Fărcaş Gavril,
• 1955-1957: Ploscar Constantin,
• 1957-1966: Lăcan Ioan.

Lelkipásztorok

1949: Csetri János ördöngösfüzesi lelkipásztor szolgált a faluban. 1949. október és 1959. május között András Péter volt a hivatalos lelkipásztor Szépkenyerűszentmártonban.

1959. április. 26-a és 1959. június. 28-a között Páll Gyula és Fodor László lelkipásztorok szolgáltak be Szépkenyerűszentmártonba, egy másik helyről.

1959. szeptemberétől egészen a ’70-es évekig Sógor Sándor volt a lelkipásztor.

Az egyházakat vagy a papokat ért elnyomás a kommunizmus ideje alatt

A kommunista rendszer alatt, és főleg az első részében, amikor javában folyt a kollektivizálás, a papokat sok zaklatás érte, mind a két egyházat, de főleg a református papokat.

A református egyház által elért zaklatások

András Péter volt a lelkipásztor az ’50-es években, amikor a gyerekek jöttek vallásóráról (10-14 évesek lehettek) két jól felöltözött férfi állította meg őket. Megkérdezték a gyerekeket, hogy honnan jönnek, ezek azt felelték, hogy vallásóráról. Ugyanakkor megkérdezték a gyerekektől, hogy hol lakik a „pap”, erre ők elmondták, hogy hol lakik. A két férfi pedig elment a parókiára, ahol kézügyre vették a papot. Attól kezdve a lelkipásztor megmondta a gyerekeknek, hogy ne beszéljenek többet a vallásukról, és ne mondják, hogy vallásórán voltak, mert evvel csak rosszat tesznek neki. Egy másik alkalommal, amikor a gyerekek kátéórán voltak, újból jött a Securitate. A lelkipásztor a templom felőli ablakon engedte ki a gyerekeket, hogy ne találkozzanak az 5 szekuristával. Abban az évben volt az utolsó konfirmálása András Péternek Szépkenyerűszenmártonban (virágvasárnap), ahonnan májusban elment Várkudúba. Mindez 1959-ben történt.

Egy másik alkalommal (1965-ben), amikor Sógor Sándor volt a lelkipásztort vele bánt csúnyán a Securitate. Sógor Sándor Miklósi József apja családjánál volt családot látogatni, Koncz Jánossal, amikor betoppant a Securitate. Többek közt ott voltak Hurlui -aki a szamosújvári Securitate főnöke volt-, Pop Ioan -a szépkenyerűszentmártoni parttitkár, akinek nem volt több mint 4 osztálya- és Szigyártó -a helybéli rendőr, ennek sem volt több mint 4 osztálya. Ez a három személy az asztalhoz ült. A lelkipásztor a színeit váltóztatta az idegességtől. Sógor Sándor megkérte Miklósi József apját, hogy annyi bort hozzon amennyit, csak tud, mert kifizeti. Persze, hogy az öreg Miklósi nem fogadta el a pénzt.

A párttitkár és a rendőr gorombán bántak a lelkipásztorral, letegezték és mindenféle csúf szót intéztek a számára. A három személy azt javasolta a Miklósi családnak, hogy akasszák fel a lelkészt, ha nem viselkedik helyesen. A három ember trágár beszéde és durva viselkedésmódja nevelésük hiányát bizonyítja és azt, hogy milyen fajta emberek vezették a Kommunista pártot és a kommunista társadalmat.

Az Ortodox egyház zaklatása

A község egy másik falvában történt, Bálványoscsabában (Ceaba) amikor az emberek húsvét első napján elmentek templomba ünnepelni, de ugyanakkor el kellett menni szántani is , és a kollektív vezetői elmentek a templomba, ahonnan kizavarták az embereket, azt mondták nekik, hogy a papot dobják a patakba és a templom ajtajába tegyenek tövist, mert a papnak a szavai hazugságok és félrevezetik a népet.

Egyszer Kiss Zsiga, a párttitkár, és Apáti Gyula elvitték az ökröket a papnétól. Akkor a papné megátkozta őket. Miklósi József szavait idézve, a papné így mondotta: „Zsiga adja az Isten, hogy ha elviszed az ökröket belőled is ökör legyen”. A sors iróniája az volt, hogy nem telt el sok idő és Kiss Zsigát meg kellet műtsék hererákban. Persze a falusi emberek azt gondolták, hogy az átok fogott rajta.1954-ben történt, hogy a halott papnak a feleségét lehívták a néptanácshoz, trágár szavakkal és durva bánásmóddal megkérdezték tőle, hogy milye van még a háza körül, hogy beszolgáltassa a kollektívnak. A papné már nagyon el volt keseredve és azt mondta, hogy: „csak egy rossz kocája és a lelke, más semmi”. Erre a néptanács elnöke azt válaszolta, hogy azt is elveszi, ha kell.

Kulturális élet

Az év legfontosabb vallásos vagy mezőgazdasági eseményeihez valamilyen hagyomány kötődött.

A táncházak

A tánctanulás utánzás alapján történt, mivel a faluban nem volt táncoktatás, a gyerekek számára csak Karácsonyban szerveztek táncházat. Ezen az eseményen megszervezték ki kivel táncoljon. Aztán ezt a táncházat kicsi táncnak neveztek. A táncházban kezdő zenészek muzsikáltak. A zenészek fiatalok voltak és muzsikálni tanultak. Éppen ezért a kicsi táncban mérték fel saját tudásukat. Amit addig tanultak ott mutatták be. Cigánytáncot és „kisvalcert” húztak. A zenészeket csak egy pár lejjel fizették. A kezesek gyerekek voltak. A pénzen kívül ennivalót is kellett vinni rendre a zenészeknek. Aprószentekkor minden leány vitt kalácsot és mindenkit megkínált vele. A tánc előtt a kezesek meghívtak minden kicsi leányt a táncra.

A tánc közben népi játékokat is játszottak, mint pl. az „Elvesztettem zsebkendőmet…” című játékot. A zsebkendőt a leány elé tették, a fiú megcsókolta a leányt és átadta a zsebkendőt. Ha nem is tetszett neki a fiú, vagy a fiúnak nem tetszett a leány, kötelező volt megcsókolni a lányt vagy a fiút. Ez a táncházban is így volt, nem volt szabad visszautasítani a fiukat. A leányoknak becsület kérdése volt, hogy minden leányt megtáncoltasson.

Délutánonként az iskolában, a labdázás mellett, népi játékokat játszottak, mint pl. a „Búj- búj zöld ág” kezdetű népi játék. A futball elterjedt sport volt akkor is, mint mostan. A labdákat általában tehénszőrből és rongyból készítették otthon a szülök a gyerekeknek. Persze voltak olyan gyerekek is, akiknek gumilabdájuk volt, ezek a gazdagabb családok gyerekei voltak, ha lehet így mondani, mivel a kommunista rendszer mindent megtett, hogy a földeket és az állatokat elvegyék és az embereket arra kötelezzék, hogy a kolektivba iratkozzanak.

Minden szombat és vasárnap este szerveztek bált. A bál előtt a fiúk meghívták a bálba azokat a lányokat, akit szerettek, akinek udvarolni akartak. Egy leány nem mehetett bálba, ha nem volt meghívva. Az anyák elkísérték lányaikat a bálba és ott őrizték őket egy ideig, aztán pedig hazamentek. A fiatal házasok is elmentek a bálba.

A kezesek kibéreltek egy- egy nagy házat vagy csűrt. Pénzt fizetni nem kellett a bérlésért, de azonban a táncoló fiatalok elmentek cserébe a házigazdának dolgozni (krumplit vagy málét kapálni, betakarítani a különböző gabonaféléket vagy gyümölcsöt stb. ). A kezesek fogadták a zenészeket is. Volt olyan eset is, hogy a zenészeket több hétvégére megfogatták, sőt olyan év is volt, hogy az év elején megfogadták a zenészeket egész évre.

A román és magyar lakosok külön- külön bálokat szerveztek, és nem nagyon mentek egyik bálból a másikba. Ha például egy magyar leánynak román barátja, udvarlója volt (vagy fordítva), akkor is a magyar a magyar bálba ment. De az is megtörtént, hogy a magyarok elmentek román bálba és fordítva, akkor esetleg felkérték egymást táncolni, de összetűzés nem volt.

A zenészek mindig elöl ültek. A táncteremben körben pedig ültek az idősek, ügyelvén a fiatalokra, de még az is megtörtént, hogy ők is táncoltak.

Ha visszautasítás történt, akkor a leány azt mondta, hogy már felkérték. Hogyha ez hazugság volt, akkor a leány kénytelen volt párt keresni magának, mert ha rajtakapták a hazugságon, akkor kitagadták a táncból. Voltak olyan dolgok, amit nem illett megtenni tánc közben. Ilyesmi volt például a lökdösődés, a csók. A csók nem illett, mert ott voltak az idősek, akik minden leányt, jobban mondva minden párt szem alatt tartották, és ha úgy gondolták, hogy valaki szemérmetlenül viselkedett azt megszólították. Miután a tánc lejárt, a hagyomány úgy kérte, hogy a fiú megköszönje a leánynak a táncot és megölelje a leányt. A táncba bő szoknyával és bő ingben mentek. A templomba pedig rakott szoknyával vagy selyemszoknyával mentek. A férfi viselet is kettő volt. Ami különbözött a kettő között az a nadrág volt, mivel két fajta nadrág létezett. Az egyik a hétköznapi, fehér, házi vászonból készített, harisnya, a másik pedig a fekete posztóból készített, úgynevezett priccses nadrág. Az ing is fehér vászonból készült, akárcsak a női, és bő volt. Az ingre pedig fekete posztóból készült vitézkötéses mellényt vettek. Télen a mellényre szürke (vagy esetleg fekete) posztóból készült vitézkötéses kabátot (vagy bujkát ahogy falun mondják) hordtak. A zenekar 3 tagból állt (prímás, kontrás, nagybőgő). Akkoriban (1949-1960) a faluban két csoport zenész volt: az egyik volt Lapohos Márton bandája, a másik pedig a Kerekes Sándor (akit Csokánynak neveztek) bandája. Őket hívták zenélni bálokba, lakodalmakba, keresztelőkbe és mindenféle rendezvényekre. A zenészeket év elején fogadták, télen pénzért zenéltek, de nyáron, tavasszal és ősszel elmentek kalákába dolgozni a zenészeknek a zenélés fejébe. A fiúk italt, a leányok pedig ételt vittek a zenészeknek, ahogy a kezesek beosztották őket. Ha a fiúk akarták, hogy a táncrend hosszabb legyen vagy ha nótát akartak rendelni, akkor a zenész vonójába pénzt tettek. Nótát vagy hosszabb táncrendet csak a fiúk rendelhettek. A táncrend a következő táncokból állt: sűrű tánc, valcer, hét lépés, magyar tánc. A magyar táncra legényest táncoltak, a leányok pedig összefogtak és énekeltek.

Az élet fordulóihoz kapcsolódó táncalkalmak

a. KeresztelőA keresztelőkor csak a család ünnepelt. Az egyházi szertartás végeztével otthon ünnepelt a család. Ilyenkor zenészeket hívtak a házhoz, ahol a kisgyerek egészségére nótáztak és táncoltak reggelig.

b. A konfirmálás1949-1960 között a konfirmáláskor szervezet ünnepségek eléggé szűk körűek voltak. Ennek több oka volt. Az egyik ok az volt, hogy féltek a Román Munkáspárttól és a Securitate-tól, mert elég sok eset volt, amikor az embereket elvitték, és ezt mindenki jól tudta. Készségen kívűl elég nehéz időszak volt ez a szépkenyerűszentmártoniak számára, mert akkor erősödött meg Romániában a kommunizmus, és terjedt a kollektivizálás. Ennek a 12 éves szakasznak az eleje volt a legnehezebb, amikor a szoviet katonák még jelen voltak az országban. A vallásos szertartás után mindenki hazament, ahol családja körében folytatta az ünneplést. Zenészeket fogadtak, a vendégek a konfirmált gyerek egészségére énekeltek és táncoltak. Az ünneplés után a faluban táncot szerveztek, ami a konfirmált fiúk és leányok számára volt a legfontosabb, mert ez volt az első alkalom, amikor elmehettek nagy táncházba, otthagyván a kis táncházat.

c. Sorolás és berukkolásAzok a fiúk, akik sorolásra kellett menjenek bált szerveztek a sorolás előtti estén. Ők fizették a zenészeket, ők vittek ételt, italt a zenészeknek és a többi fiatalnak. Másnap a fiatalok elmentek Szamosújvárra (vagy Désre) sorolni. A ’40-es évek végén az volt a szokás, hogy a sorozásra menő fiatalokat, a barátok és rokonok, zeneszóval elkísérjék a falu végére. Ez a szokás azonban kihalt, a sorolás előestéjén szervezett bál azonban megmaradt.

e. A lakodalomA lakodalom előtt egy héttel a két vöfi mindenkit meghív a faluból az esküvőre. Persze mindenkinél egy rövid verset mondtak el (ha nincsen senki otthon ráírják a kapura, hogy: „itt jártak a vöfik”). Az asszonyok akkor készítették az esküvőhöz szükséges laskát. A vőlegény vendégei, a vőlegény házánál gyűltek össze, a menyasszony vendégei pedig a menyasszonyhoz. Miután a kőt vöfi elbúcsúztatta a vőlegényt mindenki elment a menyasszony után, ahol elbúcsúztatták a menyasszonyt is. Onnan elmentek a Néptanácshoz, ahol megeskették őket. Innen a templomba mentek, ahol lezajlott a vallásos szertartás is. Míg a polgári és vallásos szertartás lezajlott a fiatalok kint táncoltak az útszán. A végső állomás után a vendégek elmentek a Művelődési Házba (vagy sátorba) ahol lezajlott az ünnepi vacsora. A vacsora után minden férfi vendég megtáncoltatta a menyasszonyt és kikiáltotta mindegyik mit ajándékoz az ifjú párnak (inkább pénzt adtak), ez volt a menyasszonytánc.

e. Fiatal halott „lakodalma”Ha fiatal halt meg a faluban (leány vagy fiú) akkor a fiatalok vitték a koporsót. A halottat a zenészek kisérték. A leányok fehérbe öltőztek. Persze a zenészek sirató énekeket húztak ilyenkor. A temetés után a halottas szomszédjában egy-két párt táncoltak.

Ünnepekhez kapcsolódó táncalkalmak

a. A farsangi bálFarsangkor (a nagyböjt előtti időszak) bálokat szerveztek. Ezeknek a báloknak a célja a tél elűzése volt. Bábukat készítettek és azt temetési szertartással elégettek. A bábu elégetése a tél temetését jelentette. Miután lejárt ez a szertartás, este, bált szerveztek. Ez a „temetés” régi, pogány szokás. A régi (pogány) magyarok azt gondolták, hogy így elűzik a telet a környékről. b. A szilveszteri bálSzilveszter estéjén a fiatalok összegyűltek egy háznál, és mindenki ételt-italt hozott magával. A kezesek zenészeket fogadtak. Egész éjjel táncoltak, éjfélkor pedig Boldog Új Évet kívántak egymásnak. A fiúk ellopták a kapukat. Ez úgy történt, hogy a szeretők kapuját kicserélték egymással. Akkor még lehetett, mert fakapuja volt mindenkinek. Úgyanakkor a vénleányok és vénlegények kapujára bábukat (csuhákat) akasztottak.

Munkavégzéshez kapcsolódó táncalkalmak

a. A kaláka. a.1. A fonókalákaAz ’50-es évek elején volt elterjedtebb, amikor a földek még az emberek tulajdona volt. A kollektivizálás után megszűnt majdnem teljes egészében. Mindig egy-egy leány házánál fontak és szőttek egymásnak a leányok. Ilyenkor zenészeket fogadtak, ételt-italt hoztak és táncoltak. A fonókaláka tánca volt az egyetlen alkalom, amikor a leányok hívták a fiúkat a táncba. Fonókalákákat inkább télen szerveztek, amikor több volt az idő.

a.2. Az aratókalákaAz aratókaláka is terjedtebb volt az ’50-es évek első felében, mint azután, mert az emberek beléptek a kollektívba és már nem volt földjük. Azután is szerveztek ilyen kalákákat, de egyre ritkábban, egész addig, amíg megszűnt. A kollektív elején (’50-es évek végén) az emberek közösen dolgozták a földeket, ami úgy mutatott mint egy kaláka, ha lehet ezt így nevezni. Az aratásnak csak azután kezdtek neki, amiután befejezték a reggelit és táncoltak egy rendet. Mindenki sarlóval aratott, mert akkor nem volt Szépkenyerűszentmártonban csak cséplőgép. A munkások háta mögött a zenészek egész nap muzsikáltak. Ahogy az aratással haladtak előre, úgy mentek a zenészek is utánuk. Néha még meg is állak a munkából és táncoltak. Egész estig arattak a fiatalok, ha addig be nem fejezték. Alkonyatkor, mielőtt hazamentek, még egyet táncoltak. A vacsora után a házigazdánál folytatták a táncot.

b. A szüretSzüretkor is bált szerveztek. Ez volt a szüreti bál. Azon a napon, mikor a szüret volt, este, bált szerveztek. A bálteremben szőlőgerezdeket függesztettek a falra és csőszöket állítottak az őrzésükre. Akit elkaptak, hogy szőlőt szedett le a falról azt egy büntetést kellet végrehajtson.