Várhely

ismertető


Megye: Hunyad megye.
Erdély régió.

Várhely Hátszegtől mindössze 17 km-re található a Vaskapu előterében, Hunyad megyében. A faluhoz közigazgatásulag hozzá tartozik: Brázova, Hobicavárhely, Paucsinesd és Zajkány.

Elnevezése


Névalakja feltehetően azokat a romokat jelöli, melyek a település határában látható egykori várból származnak. Román elnevezése pedig egy ősi tartományi székhely elnevezéséből ered.

Története röviden

A régészek által feltárt leletekből egyértelműen kiderül, hogy már a római korban is lakott település volt. Miután katonáik meghódították Dacia provinciát, kiépítették saját fővárosukat, melyet az akkor uralkodó Traianus császár nyomán Ulpia Traiana - nak kereszteltek. A főváros egészen a harmadik évszázadig állt fenn, de a népvándorlás viharaiban teljesen elpusztult.

1910-es népszámlálási adatok szerint a lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható az itt élő magyarok számaránya sem. Egészen 1920-ig képezte a Hátszegi járás részét Hunyad vármegyében.
1992-es összeírások nyomán az itt élő emberek döntő többsége román, 1544 lakosából mindössze hat ember vallotta magát magyarnak, három ember pedig németnek.

A település látnivalói:

Az egykor itt álló római főváros az Ulpia Traiana Sarmizegetuza romjai a település határában napjainkban is megtekinthető. A fórum és az amfiteátrum romjai is turisták sokaságát vonzza.