ismertető

Kékesújfalu település első említése 1305-ből maradt fenn egy osztálylevélben, melyben még Újfalu néven szerepel. Az osztálylevél értelmében a település Apafi Gergely tulajdonába került. Az Apafi család a 17. század végéig, kisebb megszakításokkal birtokolta, majd többek között Bánffy és Bethlen családok kezébe került.

            Kékesújfalu templomának építéséről kevés és bizonytalan adatok maradtak fenn, építésének idejét csak stilisztikai megfigyelésekre lehet alapozni. Az épület stílusa későgótikus, így egy rövidebb időszakra lehet szűkíteni a lehetőségeket, valószínűsíthető, hogy a 15. század végétől a 16. század elejéig tartó időszakban épült. A települést 1468-ban Mátyás király hűtlenség gyanúja miatt elkobozta Apafi Mihálytól. 1473-ban Apafi Mihály özvegye visszaperelte, majd 1493-ban fiaival osztozott a birtokon. A templom megépítését ebből következtethető, hogy az Apafi család valamely tagja rendelhette el 1473 után. Az első, amit biztosan lehet tudni, hogy a templom 1532-ben már állt, ekkor öntettek számára egy zarándokjelvényekkel díszített harangot, egy besztercei műhelyben Ezt a harangot később a falu új ortodox templomába helyezték el.

            A templom a reformáció hatására lutheránussá vált, egészen a 20. századig az evangélikus gyülekezet használta. A templom 1799-ben új orgonát kapott, melyet Samuel Matz műhelyében készítettek el. Valószínűleg a 19. században számos felújítás történt, mert az épület ablakkereteinek stílusa az 1800-as évek második felére utal. Kékesújfalu temploma a 20. század elejére már Aranyosmóric leányegyházaként volt ismert, híveinek legnagyobb része elköltözött, az evangélikus gyülekezet néhány év leforgása alatt jelentősen megfogyatkozott, majd feloszlott. A templom berendezését Aranyosmóricra vitték át. A padok, az oltár és az orgona is oda került.

A templomot 1937-ben megvásárolta az ortodox egyház, hogy az új görög-keleti templom felépítéséig használhassa. Jelenleg még mindig az ortodox egyház tulajdonát képezi, de állapota romos, berendezése nincs, nem használják, nem renoválják, a kőtemplom elhagyatottan áll egy dombon a település északi felében. Nyugati kapuja előtt egy szintén romos kisméretű, alacsony harangláb roskadozik, ami valószínűleg a falubéli régi görög-katolikus fatemplomé volt. A templom méretei visszafogottak, szerkezete a szokványos templomhajó, szentély együtteséből áll, tornya nincs, nem is volt. Szentélye a hajóhoz képest kissé beugró, a hajónál alacsonyabb, sokszögzáródású szentély, melyhez északról valamikor sekrestye kapcsolódott. A sekrestyének csak néhány faltöredéke maradt meg. A hajó homlokzatát és a szentély sarkait négy-négy egyszerű beton támpillér támasztja. A hajó pillérei utólagos toldásnak tűnnek, ami arra utal, hogy a pillérek nem a szokványos boltozati nyomást hivatottak levezetni, hanem feltehetően a nem megfelelő terepviszonyok miatt erősítették meg velük az épület falait. Az északi homlokzat kőkeretes kapuját részben befalazták, csak felső részén maradt egy ablak nagyságú nyílás. A déli oldalon a támpillérek között nyílik a csúcsíves, kőkeretes bejárati kapu, és két kőkeretes ablak. A szentély megvilágításáról szintén két, kétosztatú ablak gondoskodik. A 9. században sávozott vakolatdísszel látták el az ablakokat, ez ma nem látszik egészen, csak rá utaló részletek maradtak láthatók. A hajó belső részét deszkamennyezet fedi, a szentélyt csúcsíves kőkeretes diadalív választja el a hajótól. A szentély boltozata fiókos dongaboltozat, valószínűleg utólag alakították ki. Az északi részen még látszik a befalazott sekrestyeajtó. A szentély ablakai alatt ismeretlen rendeltetésű kis fülkét alakítottak ki. A templomban csak a falazott szószék adja a berendezést, ami a délkeleti hajórészen áll.

A szentély mögött néhány 19. századi kő síremlék volt látható, mára valószínűleg ezek is leromlottak.