ismertető

            Kerlés kicsi, de ősi falu Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében. A határában emelkedő Cserhalom hegyénél vívták 1068-ban a Salamon király és Géza, valamint László hercegek vezette magyar hadak csatájukat a fosztogató kun sereggel, és ehhez a csatához kapcsolódik a leánymentő Szent László legendája. A falu legkorábbi ismert birtokosa a Bánffy család volt, később a Kemény család, majd az 1600-as évek második felétől a Bethlen család bírta a települést.

            Gróf Bethlen Lajos 1803-ban lebontatta a falu közelében található dombra épült parasztházakat, hogy helyükre felépíthesse pompás kastélyát. A féktelen életviteléről és művészi hajlamairól ismert gróf 1804-es esküvője után látott neki a kastély megtervezésének. Életének és vagyonának nagy részét a kastély kialakítására fordította. A munkálatok valószínűleg 1808-ban kezdődtek és 1810-re, meglepően rövid idő alatt be is fejeződtek. A 90 embert foglalkoztató építkezés költségei 100 000 forintra rúgtak. A kész kastély kora egyik szenzációjának számított, a kortársak messze földről csodájára jártak. A kastély berendezését, bútorait, kárpitjait és a fegyverterem felszerelését a gróf Bécsből hozatta. A parkot és az épületet díszítő szobrok nagy részét Josef Schmelzer bécsi kőfaragó készítette. Egy marosvásárhelyi ezermester, Bodor Péter különféle szerkezeteket épített a kastély parkjába, zenélő csengettyűket, szélhárfát, sőt, egy remetének öltöztetett mechanikus gépet, amely egy remetelakból ijesztgette az arra járókat. A kastély kapuit kőoroszlánok őrizték, kertjében Vénusz, Diána és Neptunusz szobrai álltak, a parkban emeletes vadászház épült, a fák alatt műromok kövei emelkedtek, a domboldal sziklájába pedig barlangot vágatott a gróf, hogy halála után oda temethessék. Ahogyan később megírta:

„Kerlést minden látvágyóknak, barátaimnak gyönyörjére még nagyobb igyekezettel szépítettem, sziklámba egy orjási mívet véghez vittem, abba egy nagy pinczét bévésettem, egy harminczkét öles tunelt vágattam és annak mélyibe a kriptámat, a három Párkák szobrával nagy mesterséggel, külországi szobrászszal két és fél évek alatt bevégeztem.” Ide temettette 1839-ben elhunyt feleségét.

            1848. október 15-ének éjjelén a felheccelt román parasztok megtámadták a kastélyt. Az ekkor 69 éves grófot félholtra verték és súlyos sebesülten elhurcolták, hogy felakasszák táborukban. Bár a gróf szerencsésen megmenekült és fel is gyógyult szörnyű sebeiből, feldúlt, kifosztott otthonába csak 1853-ban térhetett haza. 1867-ben bekövetkezett haláláig sokat tett a kastély újbóli felvirágoztatásáért. Halála után szeretett felesége mellé temették a sziklasírba.

            1900-tól a kastélyban már nem laktak, állapota egyre inkább leromlott, parkja elvadult. A grófi barlangsírt az első világháború idején kirabolták, a kastélyt 1945. után teljes egészében lebontották, ma nyoma sem mutatkozik. Csupán az egykori kripta kőbe vájt ürege, illetve mellette az egykori remetelak maradványa látható, rossz állapotban. Az elhagyatott, kifosztott üreg sziklafalában talán ma is kibetűzhető a régi sírfelirat: „Irtózatos csendes a sírnak mélysége, Ismeretlen helyet fedez setétsége. Óhajtott nyugalmat csak ez helyen lelhetsz, Hazádba csak ezen setét úton mehetsz.”