ismertető

Nagyvárad főterén áll a görög-katolikus székesegyház, melynek helyén először az unitárius egyház kisméretű fatemploma volt. A telket Forgách Pál kanonok adományozta az unitáriusoknak 1739-ben. Az első templom felépülése előtt az istentiszteleteiket egy főtéri házban tartották, melyet szintén a kanonok, Forgách Pál adományozott.

Az első, fából készült templomról nem maradt fenn elég adat, csupán annyit lehet tudni biztosan, hogy harangtornya fából készült, és az épületet 1800-ban Ignatie Darabant püspök lebontatta, hogy elég helyet kapjon az épülő püspöki katedrális. Az egyetlen megmaradt elem egy ikonosztáz, mely 1763 és 1768 között készült, ma a Szent Arkangyalok ortodox templomban őrzik, Körösréven. Az ikonosztáz felső részén, a királyi ajtó fölött cirill betűkkel a megrendelők és Meletie Covaci püspök neve áll.

A főtér nyugati részén Csáky Miklós püspök 1739-ben felépíttetett egy kisebb épületet a testvéregyháznak, majd ezt 1778-ban egy emelettel toldották meg, 1875-ben pedig egy utcára néző szárnnyal bővíttette Mihail Pavel püspök. 1903-ban ezt az épületet lebontották, és helyére felépítették a ma is álló püspöki palotát.

            Moise Dragos püspök határozta el az új székesegyház felépítését, de a kivitelezés már utódainak munkája lett. Utódai Ignatie Darabant és Samuil Vulcan püspökök voltak. 1799-re már készen voltak a szükséges tervek és költségvetés, csupán a pénz hiányzott az építkezés megkezdéséhez. A püspök a budai helytartótanácshoz fordul az anyagiak megszerzésének érdekében, ahonnan 17 000 rajnai forint támogatást kapott. A torony 1803-ra lett kész, maga a templomépület meglepő módon ez után, 1808. és 1810. között épült fel. A felszentelés 1812-ben következett.

            Az építkezés menetéről fennmaradt néhány konkrét információt tartalmazó forrásanyag, mint például az az irat, mely szerint 1807. és 1809. között nagy mennyiségű téglát rendeltek, melynek beszállítója Dálnoki Medve Márton volt.

            1836-ban a templom tűzvész áldozata lett, új toronysisakra volt szükség, melyet 1841-ben készítettek F. Hanfler tervei alapján. A tetőn több javítási munkálatot végeztek 1857-ben és 1870-ben. 1822-től kezdődően számos beltéri munka folyt. Az ikonosztáz festését és szobrászmunkáit ekkoriban készítették, valamint a templombelső márványos kifestése is ekkorra tehető. A kifestés 1892-ig nem változott, de ekkor Mihail Pavel püspök a templom újrafestésével bízza meg Szirmai Antal budapesti festőt.

            1907-ben ismét tűz áldozata lett a templom, a torony ismét új sisakot igényelt, melyet 1910. és 1912. között készítettek el. Tervezője ifj. Rimanóczy Kálmán volt. A toronysisak elkészítésével egyidőben nagyhangvételű tatarozást hajtottak végre a templomon. Valeriu Traian Frentiu püspök megbízásából 1924-ben bővítés történt, felállították a nyugati karzatot, majd 1927-ben a templom új harangokat kapott a rekviráltak helyett. A görög-keleti egyház 1948-ban, a görög-katolikus egyház megszűntetésekor átvette az épületet és csak az új évezredben, 2005. november 15-én adták vissza.

            A templom egy saroktelken áll a főtér és a Iuliu Maniu utca sarkán. Alaprajza latinkereszt alakú, nyugati homlokzatánál áll a torony. A főtérre az apszisával fordul, így a főhomlokzata nem tud érvényesülni. Az épület homlokzatai klasszicista megoldásokkal készültek, magas lábazaton álló, dór fejezetű kettős pilaszterek osztják függőleges irányban, melyeken az egész épületen körbefutó koronázópárkány fekszik. A pilaszterek közti mezőkben a templom vastag falába mélyesztett fülkéket alakítottak ki, melyekben félköríves záródású ablakok nyílnak. A nyugati oldalon emelkedik a torony, melynek tömbje rizalitként lép előre. A rizalitot a koronázópárkány fölött emelkedő timpanon zárja le. A torony sarkain pilaszterek állnak, szintjeit övpárkány jelzi. Az alsó szint ablakai szegmensívesen, a felső szint nyílásai félkörívesen záródnak, a torony óralapjai fölött gazdagon díszített toronysisak áll.